2010. szeptember 14., kedd

2010.09 Dachstein

Hát eljött végre a pillanat, hogy két év után végre megint felhúzzam a bakancsomat és nekivágjunk a hegyeknek. A cél a Dachstein volt, immáron negyedik alkalommal. Már kétszer próbálkoztam Hallstatt felől, egyszer pedig a déli oldalról, mindeddig sikertelenül. Az első alkalommal teljesen kezdőként, jelentős súly többlettel indultam neki és már a Simony hütténél azt hittem meghalok. De mint ebből az írásból is kiderül, valahogy mégis csak kibírtam, sőt a gleccseren is felvonszoltam magam egészen a mászó rész aljáig, amihez a beszállás kb. 2900 méteren van. Végül mire odaértem a többiek addigra jöttek le a csúcsról nagy vigyorogva, csodálatos napsütésben. Nem baj, gondoltam, nekem ez így is nagy teljesítmény volt. A lefelé vezető lábgyötrő út annyira bennem maradt, hogy azt mondtam, én többet Hallstatt felől nem jövök, az biztos.
Persze alig két év múlva ugyan ott találtam magam, csak már jobb kondícióban. Sajnos ekkor az időjárás nem volt túl barátságos, a gleccseren még feljutottunk gond nélkül, de a sziklákat bizony kőkemény jégpáncél borította, ezért inkább visszavonulót fújtunk. Ekkor ismét megfogadtam, hogy a büdös életbe nem jövök mégegyszer Hallstatt felől, azon a hosszú és unalmas úton. Nem tudom mi bajom van ezzel a szakasszal, hiszen máshol is gyakran kell ennyit menni, de az biztos, hogy ki nem állhatom a Hallstatt és a Simony hütte közti útvonalat.
A rákövetkező évben a déli oldalról próbálkoztunk, de olyan zord körülmények fogadtak bennünket, hogy a hüttében azt mondták a helyiek, hogy teljesen lehetetlen erről az oldalról feljutni, ne is kísérletezzünk vele. Természetesen minket ez nem riasztott el a tervünktől, hiszen már többször tapasztaltunk olyat, hogy a helyiek által "halálosan veszélyes"-nek titulált túrákat nagyobb probléma nélkül teljesítettük. Aztán a felső sífelvonó állomás alatt rájöttünk, hogy most bizony nekik volt igazuk, de onnan már nem akartunk visszafordulni, így összeszorított fenékkel végül feljutottunk a felvonó állomásig, de onnan már nem maradt elég időnk arra, hogy tovább menjünk.
És végre harmadszor is eljött az alkalom, hogy nekivágjak az útnak a Simony hütte felé, de ez alkalommal nagylányom, Szilvi és életem párja, Gabi társaságában. Már nagyon vártam a lehetőséget, hogy végre eljőjjön az alkalom mikor végre velem tartanak majd, hogy nekik is átadhassam a hegyek szeretetét. Persze egy kis izgalom volt bennem, vajon hogy fogják bírni az utat, nem lesz-e túl nagy kihívás nekik így elsőre? Ráadásul magamban sem voltam teljesen biztos, hiszen a betegségem miatt több mint két éve nem voltam túrázni, így a saját kondim miatt is aggódtam egy kicsit.
Az időjárás szerencsére nagyon kellemes volt a felfelé út alatt, de sajnos Gabi bakancsa már az út elején feltörte a sarkát. Leragasztottuk a sebet, de ennél többet itt nem tehettünk érte. Képzelem mekkora szenvedés lehetett neki így jönni, még emlékszem mikor én voltam itt előszőr, ráadásul vadonat új bakancsban. Végül ha fogcsikorgatva is, de a lányok is felértek a hüttébe, az utolsó métereken már inkább csak vonszolva magukat. De ahogy felértek, mindjárt kiült az öröm az arcukra, fáradtan ölelkeztek össze a hütte ajtajában, hogy aztán én öleljem át őket. Nagyon-nagyon büszke voltam rájuk, hogy feljöttek idáig, mindenféle nyafogás nélkül és szinte bármiféle előedzés nélkül. Természetesen közölték, hogy másnap már nem kívánnak a csúcs felé velünk tartani, inkább sütkéreznek egy kicsit a napon, aztán elindulnak egy órával a mi várható leérkezésünk előtt.
Ezt követően elfogyaszthattuk nem éppen olcsó, ámde annál rosszabb vacsoránkat. Én még ilyen gyatra ételt nem ettem az Alpokban sehol, kivételt csak a Mt. Blanc képez, az ottani két ház alulmúlhatatlan, különösen igaz ez a Gouter-ház esetében. Zavaros bigyó leves, és sonkás-répás spagetti volt a menü, végül egy barack darab, valami lekvárral a tetején. Nem vagyok túl válogatós, főleg nem hegyen, de azért €15-ért egy kicsit többet vártam volna, már csak az előző tapasztalataim alapján is.
Másnap verőfényes reggelre ébredtünk, úgyhogy elővettük a naptejet és a napszemüveget is a zsákból, majd belebújtunk a beülőbe és felcsatoltuk a kamáslit, aztán nekivágtunk a gleccsernek. A nap kegyetlenül tűzött felettünk, ami jót tett a fényképezéshez szükséges fényviszonyoknak, de annál kellemetlenebb volt nekünk. Mert persze már megint kevés vízzel indultunk neki, úgy látszik ez is valami furcsa szokásunk itt a Dachsteinen. A végén bevallom már eléggé fáradt voltam, ráadásul ott járt az agyamban, hogy még aznap le kell menni Hallstattba, onnan meg még vagy hatszáz kilóméter hazáig az út. Így a mászós rész alatt megint visszafordultam, mint az előző két alkalommal, és elindultam lefelé. Ami nagyon feltűnő volt, hogy a gleccser mennyire visszahúzódott az elmúlt évek alatt. Már Tirolban is felfigyeltünk erre a jelenségre régebben, de itt most nagyon szembetűnő volt a változás.
Sajnos az út időtartamát nagyon elkalkuláltuk, eredetileg úgy számoltunk, hogy délután kettőkor indulunk lefelé a hüttéből, azonban kb. fél négykor tudtunk csak indulni, ráadásul akik tovább mentek a csúcs felé, több mint egy órával mögöttünk jártak. Következett a soha véget nem érő út, ahogy én nevezem ezt a szakaszt, és ahol újra, immáron harmadszor is megfogadtam, hogy soha soha többé nem jövök erről az oldalról. Persze ha nem két nap alatt csinálnánk meg, hanem mondjuk három...de ez már a jövő zenéje :))))
Lényeg, hogy végül este kilenc óra körül mindenki szerencsésen odaért a parkolóba, és fél tízkor elindulhattunk végre hazafelé. Hogy milyen volt a hazaút? Talán csak annyit említenék meg, hogy reggel fél hatkor kerültem végre az ágyba.
Összegzés képpen azt mondanám, hogy egy nagyon szép és nagyon fárasztó túra van mögöttünk, de nekem a lényeg az volt, hogy végre a család tagjaim is velem tartottak, akikre nem tudom elégszer mondani mennyire büszke vagyok.
Az út során készült képeket itt nézhetitek meg: http://picasaweb.google.com/jakuza68/201009Dachstein

2010. augusztus 9., hétfő

2010 Vízitábor

A Mosoni-Dunán jártunk, ahol már hagyományosan augusztus elején beülünk a kenukba és Dunakilititől leevezünk egészen Győrig. Mint ahogy eddig mindig, most is nagyon jól sikerült a túra, amint azt a fotókról is láthatjátok http://picasaweb.google.com/jakuza68/2010Vizitabor#

2010. július 5., hétfő

Budapest - Nordkapp rajt


Volt szerencsém ott lenni szombaton reggel a rajtnál a Savoya Parkban. Nagyon jó volt újra ismerős arcokat látni a Bamakoról, persze elsősorban Fourfingerrel örültünk egymásnak. Ő a Nordkapp túra szervezője egyébként, és el kell hogy mondjam, hogy nagyon profin vezényelte le a rajtot. Igaz most még nem volt túl nagy a mezőny, de hát emlékezzünk csak hogyan kezdte a Bamako, ott sem volt egyből kétszáz autó.
A verseny hivatalos oldala: http://www.budapestnordkapp.hu/
Az összes fotó itt: http://picasaweb.google.hu/jakuza68/20100703Nordkapp

2010. június 30., szerda

Mauritániáról...ahogy a 4x4 magazinban megjelent

Elég izgalmasra sikeredett...talán azért mert az is volt :-)))
A cikket Lacinak köszönhetjük, és folytatása is lesz a következő számban.
Kattintsatok a képre, a megnyíló oldalon meg használjátok a nagyító funkciót, akkor jól olvasható lesz a szöveg

2010. június 15., kedd

A világ legkülönlegesebb termál fürdője

Nyugat-Szaharában található, Dakhla előtt. Szinte észrevehetetlen az útról és persze nincs kitéve semmilyen tábla sem. Lakik ott egy öreg néni, neki kell adni pár dirhamot, aztán ő megnyitja a csapot, és mehet a móka. Kellemesen meleg a víz, kissé ugyan kénes, vagyis jó büdös, de kérem mutasson nekem valaki ennél nagyobb és látványosabb fürdőszobát. Ilyen élményt szerintem még egy 7 csillagos szálloda sem tud nyújtani, bár erről igazából nem tudok nyilatkozni, mivel az utazási szokásaim miatt nincs valami nagy tapasztalatom az ilyen kategóriájú szállodákkal :-)))
Ha esetleg szeretnéd kipróbálni, ne mond hogy egy szőrös szívű önző dög vagyok, ezért megosztom mindenkivel a koordinátákat: N 23 53,985 W015 42.684
Egy jó tanács: NE felejtsd el levenni az ékszereidet, különösen az ezüstöt! Én persze elfelejtettem, és bizony a kénes víztől elég ronda lett szegény touareg keresztem.

Nordkapp kedvcsináló

Július 3-11 között kerül megrendezésre a Budapest-Nordkapp túra, bővebb információt az alábbi linkeken kaphattok az eseményről. Igaz én ezen sem tudok most részt venni, de a túra szülőatyja az én kedves Fourfinger barátom, ezért szívesen propagálom én is.
Egy kis kedvcsináló, a pályaírásról:
http://www.youtube.com/watch?v=b6WTt8NixwY&feature=player_embedded
Hivatalos oldal:
http://www.budapestnordkapp.hu/
Pályaírás fotói:
http://www.tankpad.hu/budapestnordkapppalyairas.htm

Lezajlott az Ázsia-túra, melynek során Kazahsztánba jutottak el a résztvevők, köztük Ganxsta Zolee, Bárdosi Sanyi és Kővári Barna is. A Homokdune csapatot Tlac, azaz Tempfli Laci képviselte, én sajnos anyagi okok miatt nem tudtam részt venni, de talán majd jövőre. Persze mondanom sem kell, hogy majd beledöglöttem, hogy nem tarthattam velük, és mit mondjak, ez az érzés semmit sem csökkent, mikor megnéztem az útról készült fotókat. Kiváncsian várom majd Laci beszámolóját és a videókat amiket az út során készített, mert biztos vagyok benne, hogy rengeteg érdekes és vicces helyzetben voltak odakint.
Fotók itt: http://www.azsia-tura.hu/galeria_01.html
A túra hivatalos oldala: http://www.azsia-tura.hu