Gabi naplója - 2011 január 18

Kicsit gyötrelmes volt az ébredés, részint a kemény ágy miatt, de főként a kemény másnaposság volt az oka. Móni habos kávéval várt minket, Zsolt meg elmesélte Tomi tegnapi előadását, ami ugyebár nem maradhat el, ha a Szivem besikeredik.
Tomi mindenkivel összehaverkodott a téren, elosztogatta az összes cigijét, boldog-boldogtalan Pall Mall Slimet szívott. Persze üvöltözött is fékevesztett jókedvében és jött a szokásos: "Nekem senki ne mondja meg"- szöveg.

Reggeli után összepakoltunk, majd útrakeltünk Azrou Ifrane felé, végre Afrika földjén. Együtt haladt az egész csapat a kitűzött cél felé, amíg az itinerben szereplő alternatív offroad szakaszhoz nem értünk. Mi persze hogy bevállaltuk az offroad szakaszt, hiszen ezekért az élményekért jöttünk. A többiek nem tudtak utánunk jönni, jobban mondva a Hummernek meg sem kottyant volna ez a terep, de a két Merci busznak esélye sem volt. Mi azért nekivágtunk egyedül is, magunk után cibálva a lakókocsit. Igazából nem is lett volna esélyünk megfordulni azon a szakaszon, így csak előre mehettünk. Ráadásul egy helyen útépítés miatt lezártak egy szakaszt, a kerülő úton meg olyan szűk kanyarok voltak, hogy a keskeny úton alíg bírtunk a lakókocsival bekanyarodni. Persze, hogy pont a lezárt szakaszon lett volna a letérő, Tomi vakarta is a fejét rendesen, mert ő persze látta a gps-en, hogy valami nem stimmel. Rövid tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, a térkép alapján ezen az úton is ki kell hogy jussunk a fő útra, csak valamivel később. Így is lett, végül kiértünk az aszfaltra és toltuk tovább a kilómétereket, hiszen messze volt még az éjszakai tábor.
Sajnos a kitérővel jól elcsesztük az időt és már sötétedésre értünk Fez magasságába. Pedig nagyon szerettem volna megnézni az óvárost! Nem baj, legalább van indok, hogy miért kell jövőre is jönni. Este fél 11 magasságában értünk a táborba, egy csodálatos kempingbe, amit egy sokáig Texasban élt, majd hazatelepült marokkói srác üzemeltetett. Leesett az állunk az ötcsillagos szintű szállás láttán, erre igazán nem számítottunk. Csillogó-villogó, makulátlanul tiszta wc, zuhanyzó meleg vízzel, igényes burkolatok, arany szegélyes mosdókkal, árammal.
Persze jól ki is használtam a nagy és váratlan luxust, előástam a hajszárítómat és röpke fél óra szárogatás után ismét hordható lett a paprikáskrumplis-csokis nadrágom, aminek nagyon örültem, ugyanis éjszaka úgy lehült a levegő, hogy majd megfagytam.
Még meglepetés vacsi is volt, zöldségleves, csirke és bárány pörkölt rizzsel, fél bagettel, ásványvízzel.
Kicsit még haverkodtunk, aztán bebújtunk a lakókocsiba, ahol sokkal barátságosabb volt az időjárás - irígykedtek is sokan miatta - és ledőltünk aludni, hiszen másnap is nagyon korán akartunk indulni.

Gabi naplója - január 16-17

Ébredés hajnali 5 órakor, jobban mondva kelés, mert ilyenkor még ébredésről nem beszélhetünk, se kávé, se cigi, csak úgy kódorgok még félálomban. Azért a reggeli szíverősítő gyanánt lehúzott pálinka kostoló megtette a hatását, rögtön vidámabb hangulatban ment a pakolás, így már 3/4 6-kor kigördültünk a szálloda elől.
A mai cél Alméria kikötője, valahol a távoli Spanyolországban. Ha minden jól megy valamikor éjjel fogunk odaérni, hiszen több mint 1600km van még odáig. Ráadásul a megpakolt L200-as a lakókocsival még pluszban megterhelve nem éppen zergeként kaptat fel a dombokon, hegyeken, amiből errefelé akad bőven.
Magunk mögött hagyjuk Olaszországot, majd a Riviérát, Marseillét és végül elérkezünk a spanyol határ közelébe. Az utolsó fizető kapunál kipattant a kezelő fickó a bodegájából, csinált egy gzors fotót rólunk, majd mosolyogva közölte, hogy Facebook...ez jól esett! Aztán jött a hegyes völgyes spanyol táj, amit Táltos annyira szeretett, hogy sok helyen jó ha 50-el értünk fel az emelkedők tetejére.
Biztos csak azt szerette volna, hogy ne rohanjunk el a táj mellett.
Hogy teljes legyen az élvezet az utolsó pár száz kilométert hatalmas ködben tettük meg az éjszakában, de végül begördültünk a kikötőbe, ahol egyetlen bamakós járművet sem láttunk hajnali 3-kor. Elsőnek érkeztünk a kikötőbe az egész mezőnyből!
Egy jó óra múlva futott csak be Döme és Bíró Gabi, a két motoros akikkel még valamivel északabbra egy benzinkútnál futottunk össze pár órával korábban. Kockára fagyva ültek, teljesen elgémberedve a motorjaikon. Le a kalappal előttük, én a kocsiban is fáztam a ködös, szuttyos szakaszokon, motoron el sem tudnám ezt képzelni, az már igazi mazochizmus lehet.
Mivel a komp reggel 10-kor indul, ezért egy darabig beszélgettünk, majd 6 után átvettük a jegyeket, végül Tomival úgy gondoltuk ideje kipróbálni milyen is az ágy a lakókocsiban. Közös fekvőhelyünk mindössze 1m széles volt, az alját 2 felfújható polyfoam képezte, arra raktuk a hálózsákot, azokba meg magunkat. Vagy másfél órás alvás után vaksin kászálódtunk ki a lakókocsiból, ahol Zsolti Labellóval, kávéval és sörrel várt minket. Ő semmit sem aludt, nem tudom hogyan csinálja, de bírja. Közben többen is befutottak, köztük a Kaktusz Team is egy nagy Hummerrel. A csapat a nevét kedvenc kutyusuk után kapta. Kaktusz egyébként igazi tacskó, nem haverkodik ám akárkivel.
Végre megindul a sor, pár perc és már fenn is vagyunk a kompon. Kajüt jegyünk nincs, gondoltuk majd elpihenünk az üléseken, ahogy sokan mások is szokták, ezzel is spórolunk a költségeken. Aztán ahogy felmegyünk az utas részbe, egy kedves hölgy alkalmazottól megkérdeztem, hogy van-e lehetőség valahol letusolni, ha nincs saját kabinunk. Mire ő megkérdezte, hogy szeretnénk-e esetleg saját kabint, ingyen? Naná, hogy szerettünk volna! És láss csodát, fél perc és már kezünkben is volt két kulcs, Zsolti még külön kabint is kapott. Tomi már akart volna menni aludni, hiszen ő eddig versenyzőként vett részt az előző futamokon, és ahhoz volt szokva, hogy itt a kompon tudott először aludni végre egy kicsit, de Zsolti felvilágosította, hogy túrában ez másképp van, ilyenkor az a szokás, hogy csak lezuhanyzunk, aztán irány sörözni.
Így is tettünk, a fiúk előre mentek az útleveleket lepecsételtetni, meg persze vettek egy üveg Jamesont nekem és pár zsugor San Miguel sört. Mert hogy itt a hajón azt is lehet kapni.
Alaposan hódoltam a zuhanyozás élvezetének, ki tudja mikor lesz megint hasonló luxusban részem Afrikában.
Közben beindult a sörözés és persze az élménybeszámoló is, persze a fiúk vitték a prímet a régebbi élményeikből mazsolázva. Közben persze ahogy fogyott a sör, úgy kellett egyre gyakrabban kimenni cigizni is, ami nem is volt baj, mert szépen sütött kint a nap, a levegő is 20 fok körülire melegedett fel végre. Az egyik cigizésnél észrevettem, hogy egy delfin raj követi a hajót. Csodálatos élmény nézni ezeket a gyönyörű állatokat, ahogy karcsú testükkel siklanak a vízen, játékosan ki-ki ugrálva a hullámok közül.
Rengeteg sör elfogyasztása után végre kikötöttünk Nadorban. Megjöttünk Afrika!
Persze még hátra volt a belépési procedúra, ami bizony elég körülményes dolog, de ennyi sör után az embernek ez már fel sem tűnt. Főleg Tomi szerepelt nagyon, haverkodott a vámosokkal, végül még Bob Marleyt is énekeltek közösen, az egyiküknek még egy cd-t is adott ajándékba. Persze az ilyesmi is gyorsítja a belépést, ez már csak így megy ezen a kontinensen.
Végül kihajthattunk a kikötőből, de mivel már esteledett, ezért úgy gondoltuk nem megyünk tovább, hiszen első feladatunk a pénzváltás lett volna, a bankok meg már mind zárva voltak.
Nem sokat keresgéltünk, pont az út túloldalán  volt egy szép nagy üres placc, oda átvonult az egész brigád, ami ekkorra már jó néhány autóból állt. Szépen leparkoltunk a verdákkal, előkerültek a kemping asztalok és székek, meg persze még egy csomó sör.
Jó pár sör után nagyon feszített már a hólyagom, úgyhogy elindultam wc-t keresni vissza a kikötő felé, ami sikeres is volt, utána viszont teljesen eltévedtem, sehogy sem találtam a visszavezető utat.
Végül sikerült két rendőrre lelnem, őket kérdeztem meg, nem tudják véletlenül hogy hol vannak a bamakósok? Rendesek voltak és visszakísértek rögtönzött táborunkhoz, majd elmentek.
Kisvártatva visszajöttek, és közölték, hogy itt nem tölthetjük az éjszakát, mert ez a hely nem biztonságos. Mi persze egyből arra gondoltunk, hogy kezdődik a lehúzós játék, de csodák csodájára nem ez történt, tényleg csak jót akartak nekünk.
Visszairányítottak a kikötő egy bekerített részére, ahol még wc is volt, így tényleg jó kis tábornak bizonyult. Letelepedtünk, újból kicuccoltunk és persze folytattuk az italozást. Móni főzőtt egy isteni paprikás krumplit, Zsolt pedig szalonnát sütött.
Sikerült az ölembe borítani a paprikás krumplit, így már elég jól nézett ki a nadrágom, hátul csokis, elől meg mint aki a saját ölébe hányt.
Egyszer csak megjelent a rendőr srác és közölte, hogy van ennél egy sokkal jobb hely, költözzünk át oda! Mondtam neki, hogy mi már nagyon fáradtak vagyunk é hogy már tökéletesen berendezkedtünk itt, úgyhogy nem megyünk sehova. Ezután még dumáltunk egy jó darabig, de csak két dolog maradt meg az emlékeimben. Az egyik, hogy megkérdezte férjnél vagyok-e, mire gyorsan igennel válaszoltam. Válaszom nem igen zavarta, elkérte az email címem, hogy majd írjon nekem. Megadtam neki, gondoltam legyen egy jó napja :)
A másik amit tudni akart, hogy mire való a C vitamin, amit Zsolttól kapott. Mondtam neki, hogy egészséges és fitt lesz tőle, de láttam rajta nem igazán érti, hogy minek kéne ezt neki szedni, mikor ő így is nagyon egészséges és fitt...

Gabi naplója 2011.01.15

Gabi naplót írt a bamakó alatt, gondoltam megosztom veletek is. Persze lehet hogy helyenként a saját gondolataimat is beleszövöm majd, de remélem ez nem vesz majd le az értékéből.
No lássuk, milyennek láttuk mi a 2011-es Budapest - Bamako futamot.

Szombat reggel vagy egy jó órával a rajt előtt már ott dideregtünk a parc fermében az autónál. Persze ilyenkor az ember nem a hideggel foglalkozik, hiszen azt igazán nem is érezzük, ahhoz túlzottan teker bennünk az adrenalin. Körülöttünk szeretteink, a család, szülők, gyerekek, barátok, akik mind azért jöttek, hogy búcsút vegyenek tőlünk, hogy lássák amint átgördülünk a rajton és megkezdjük a hosszú és izgalmakkal teli utat a miénktől oly nagymértékben  különböző világ felé. Írhattam volna azt is, hogy ismeretlen világ felé, de az ugye nem lett volna igaz, hiszen most veselkedtem neki negyedszerre az útnak Bamako irányába.
Én már írtam akkor is az élményeimről, igaz minden úton rengeteg új kaland vár ránk, de most inkább Gabi szemszögéből szeretném megmutatni az eseményeket, hiszen neki ez volt az első bamako az életében.

Ebben az évben Villámék rátettek még egy lapáttal a felhajtásra és jelmezes rajtot hirdettek. Mit mondjak a siker tökéletes volt, teljes őrület, bolondabbnál bolondabb jelmezekben parádéznak az indulók. Van itt minden, búvárruhás, békatalpas ember, malária szúnyognak öltözött srác és még ifjú házasnak öltözött csapat is, akik sörös dobozokat húznak a kocsi után, teljes a kavalkád.
Beállunk a sorba, előttünk pont a rozsdás kis polszki röcög, mi meg izgalomtól fűtve nézzük ahogy egyre közeledünk a rajt kapu felé. Végre odaérünk és felhajtunk rá. Zsolti pár szót mond a csapatról, ahogy az már ilyenkor szokás, még gyorsan kiszállunk és integetünk mindenkinek, aztán beülünk vissza az autóba és legördülünk a rámpáról.
Végre, elkezdődött a kaland, amire annyit vártunk, Afrika, jövünk!
Nyugodt tempóban, vidáman faljuk a kilométereket, van még bőven, hiszen az esti cél Genovában, 1100km-re van.
Az út nagy része autópályán vezet Szlovénián keresztül, ahol az első említésre méltó élményünk az volt, mikor a pálya túl oldalán észrevettük, hogy egy Touareg vontat egy nagy kamiont. Már önmagában ez is elég érdekes lenne, de hogy mindezt hegynek felfelé tette meg, az már tényleg nem semmi. Kár hogy nem tudtuk felvenni, szerintem jó kis reklám anyag lett volna a Volswagennek.
Közben jókat falatoztunk menet közben, sikerült is beleülni egy csokiba, amitől egy szép folt virít a nadrágomon, elég kellemetlen helyen, ráadásul az ülés és Tomi hátizsákja is olyan lett...A fiúk nem vették túl komolyan a dolgot, jót nevettek a történteken, mondván, hogy nem is lenne igazi az út, ha ilyesmik nem történnek közben.
Estére megérkezett a köd is, pedig nélküle is elég fáradtak voltunk már mire a szállodához érkeztünk este 11 óra körül. Még csak egy-két bamakós autó állt a parkolóban, jobban mondva a szálloda előtt és szemben, hiszen saját parkolója nem volt a szállásunknak. Kis bonyodalmat okozott, hogy először 2 szobát kaptunk 1 áráért, aminek persze nagyon örültünk, aztán közölték Zsoltival, hogy bocs haver, de mégis csak egy szobában kell hogy aludjunk. Gondolom a portás azt gondolta, hogy késő este már úgysem jön túl sok vendég, akkor miért ne legyen jó fej velünk és adjon egy ráadás szobát. Persze közben befutott a többi autó is és rájött hogy sokkal jobb lenne azt a szobát is pénzért kiadni. Bezuhantunk az ágyba, hiszen másnap reggel 5-kor volt ébresztő és már aludtunk is.

Igazi afrikai élmények Tlac tollából

Tlac barátomnak már megint egy eszméletlen jó ötlete támadt, történetesen feltette a betelt útlevelének oldalait a netre és azokon keresztül mesél afrikai élményeiről, melyekben nekem is volt szerencsém szereplőként részt venni. Ráadásul teszi mindezt azzal a jó adag humorral, amit már megszoktam tőle. Csak kövessétek a linket, ha igazi kalandokról szeretnétek olvasni http://homokdune.hu/elmenyek/egy-utlevel-vege

Gyula bamakós fotói...

Az összes fotóért katt a linkre: https://picasaweb.google.com/jakuza68/BB2011GyulaFotoi