A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2010. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2010. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 21., vasárnap

2010-es Budapest-Bamako film a Duna TV-n

Végre bemutatásra kerül November 28-án 16:10-es kezdéssel Borsa Miki filmje. A 2009-es film is nagyon jó volt, végre egy tárgyilagos film a Bamakóról, ebben biztosak lehettek, hogy nem csak a szépségkirálynők lesznek benne.

"Budapest-Bamako 2010 - A terror árnyékában '55
Magyar Dokumentumfilm

Rendező: Borsa Miklós

Operatőr: Borsa Miklós

Az ötödik, jubileumi Budapest-Bamako résztvevői már mindent bepakoltak, amikor megtudták, hogy az Al-Kaida fegyvereseket toboroz a mezőny megtámadására. A verseny azonban nem maradt el, mint a 2007-es Párizs-Dakar, de a cél megváltozott. 2010-ben a Budapest-Bamako a marokkói Agadírban ért véget. Már annak, aki nem borult fel hamarabb..."

2010. január 14., csütörtök

BB 2010 jan. 14

Ma reggel végeztünk mind az adminisztratív, mind a technikai gépátvétellel és megkaptuk a rajtszámunkat is. 60-as, ami könnyen megjegyezhető, talán még nekem sem fog gondot okozni a híresen jó memóriámmal.
Már reggel 8 előtt ott fagyoskodtunk Műjégpálya bejáratánál, és persze mi másról beszélgettünk volna, mint az előttünk álló kalandról. No meg persze a kötelező pilóta/navigátor vizsgáról. Ami miatt mondjuk nem kellett volna annyira izgulni, 1 perc volt az egész. Először be kellett mutatni minden szükséges okmányunkat, amibe a sárgaláz elleni oltás papírunk is beletartozott. Kicsit izgultam, mert az be van csatolva a másik útlevelembe, amiről csak annyit tudtam, hogy az angolai követségen várja hogy bepecsételjék a vízumomat. Szerencsére még időben elkészült, hála Istvánnak, aki addig udvarolt nekik, amíg soron kívül megadták, ráadásul nem is 15, hanem 30 napra.
Szóval papírozás után irány a vizsga, majd ki az autóhoz, mert most annak a vizsgája következett. Szerencsére ott sem volt semmi fennakadás, egy gyors hivatalos fényképeszkedést követően már mentünk is a matricásokhoz, ahol felkerült a rajtszám a hivatalos szponzori matricákkal együtt.
Végül beálltunk a parkolóba, ahonnan már a rajt pillanatáig nem állhatunk ki.
Ekkor jött a nagy pakoló, matricázó hadművelet, mert persze a saját matricáinkat is fel kellett ragasztani.
Persze közben összetalálkoztunk több régi ismerőssel is, dumáltunk egy jót, aztán ment mindenki a dolgára. Ami nekem még volt bőven. Pl. mehettem át Budára a WorldGate-hez, mert valami gond volt a GPS-el, hiába tettük bele a bamakos kártyát, nem akarta betölteni. Persze sikerült orvosolni a problémát.
Ja, hogy miért nincs fénykép a nap eseményiről? Mert természetesen reggel itthon hagytam a gépet. Inkább most, mint a versenyen :-)
Éppen most fejeztem be a 2. napi szállás foglalását Perpignanban, mert valahogy arról is megfeledkeztünk. Az útikönyv által megadott 2 hotelben persze már nem volt hely, így valamivel odébb fogjuk az éjszakát eltölteni.
Már csak kettőt kell aludni, és indul a nagy kaland....