2009 szeptember Kárpátalja

Szeptember 03 és 06 között egy kis túrát tettünk Kárpátalján. Ez egy szervezett túra volt, úgyhogy egy nagy busszal tettük meg az utat kb. negyvened magunkkal. Mi magunk egy 6 fős kis csapatot alkottunk szüleimmel, és barátainkkal. Két taxival mentünk ki a Műcsarnokhoz, ami mindjárt jól indult, mert a mi sofőrünk a Műcsarnok mögé vitt minket, ahol valóban állt egy busz is, meg utasok is. Szépen köszöntünk a többieknek, és vártuk a másik taxit. Ami csak nem akart megérkezni. Már éppen aggódni kezdtünk, mikor megcsörrent a telefonom. Édesapám érdeklődött, hogy mégis hol a jó fenében vagyunk, ők már rég bepakoltak a buszba. Persze hogy rossz helyre mentünk, a Műcsarnok előtt volt a mi buszunk. Szerencsére nem késtünk le semmiről, volt még bőven idő az indulásig. A csomagokkal sem volt sok gond, nekem csak egy kis hátizsákom volt, meg a fényképező, szóval nem kellett megszakadni. Az idő is jó volt, minden adott volt egy jó utazáshoz. Aztán végre elindultunk. A határig eseménytelenül telt az idő, közben el is bólintottam időnként, pedig ez nem szokásom. Valahogy úgy vagyok vele, hogy sosem lehet tudni miről marad le az ember, ha elalszik út közben. Lehet hogy életem fotóját hagyom ki, vagy ki tudja? Hát most semmiről sem maradtam le, azt hiszem. Az M3-on nincs sok látnivaló. Aztán végre elértük a határt, amiről már olyan sok rosszat hallottam. Állítólag ha az ember korrumpál, akkor is másfél óra minimum a procedúra, amúgy akár 5-6 óra is lehet. Mi persze a gyorsított eljárást preferáltuk. Persze ez az ukránokra vonatkozik, a magyarok nem sokat vacakolnak, feljött a határőr, megnézte az útleveleket, és már mehettünk is. Kb. 5 perc volt az egész. Közben kitöltöttük az adatlapot ami az Ukrajnába belépéshez kötelező. Persze csak oroszul (vagy ukránul?), és angolul van minden a nyomtatványon, ami nekem mondjuk nem okozott problémát, de sok utas társamnak igen. Aztán az idegenvezető összeszedte az útleveleket, és levitte a határőrnek. Innentől nem láttam mi is történt az elkövetkező másfél órában, de az biztos, hogy leszállni nem lehetett közben. Fő a fegyelem, kérem szépen. Végül jött még egy vámos hölgy is, aki szerencsére magyar volt, és nagyon kedves. Mondta, hogy ne rá haragudjunk, mert eddig csak az útlevél vizsgálat tartott, most jön a nagyon szigorú vámvizsgálat. Azért sejtettük, hogy nagy gond nem lesz, mert végig mosolygott. Megkérdezte, hogy van-e fegyver, meg hasonló nálunk, mi persze mondtuk hogy nincs, és ezzel el is búcsúzott tőlünk. Végre beléphettünk Kárpátaljára. Mit is mondjak, az első benyomás eléggé csüggesztő. Olyan mintha visszamennénk az időben, úgy a hatvan-hetvenes évekbe, egy hatalmas gyártelepre. A kaszát, fűnyírót és hasonló imperialista szemetet nem ismerik, ezért eszméletlen nagy a gaz mindenhol, itt a parlagfű sem zavar senkit. Az út minősége is nagyon rossz szinte mindenhol. Arra hamar rájöttem, hogy az ukránok kedvenc színe a szembántó kék lehet. Szerintem direkt nekik gyárt a Lindab kék tetőket. Rettenetes. Vannak új házak is, de valahogy mindegyikből hiányzik a szépség, a harmónia. Olyan csiricsáré az egész.
De persze nem ez volt a látogatásunk elsődleges oka, hanem a régi várak és a Vereckei-hágó megtekintése. Hoppá, közben kifelejtettem, hogy még a magyar oldalon megnéztük a tákosi és csetfalvai kazettás mennyezetű református templomot, majd Csarodán a XIII. sz-i templom következett. Azután Beregszász következett, ahol a Helytörténeti Múzeumot néztük meg, majd egy rövid sétát tettünk a városban. Egy valami hamar világossá vált, az itteni magyarok nagyon tartják a magyarságukat, büszkék a múltjukra, a magyar történelemre. Innen tovább mentünk Benére, ahol az esti szállásunk volt. Falusi házaknál voltunk elszállásolva, ott kaptunk reggelit és vacsorát is. Innen indultunk tovább minden reggel, csillagtúra szerűen. Mi mind a hatan (sőt még két másik utitársunk is) a polgármester házában lettünk elszállásolva. Tökéletes vendéglátók voltak, a szobákkal is minden rendben volt, és persze az étkezések is. Első este borscs leves volt, ami egy savanyú káposztás leves, illetve van benne mindenféle és nagyon finom. Másodiknak haidina volt pörkölttel, illetve tarhonyát is lehetett választani, aki idegenkedett a haidinától. Nekem semmi bajom nem volt vele, főleg hogy már ismertem, csak bulgur néven. Illetve a török éttermekben "török rizs" néven lehet találkozni vele. Persze kínálták a vodkát is rendesen, amit persze én kihagytam, mivel jelenleg még nem ihatok alkoholt. Vacsora után a kultúrházban vártak minket egy kis előadással a helyi iskola részéről. A gyerekek nagyon aranyosak és ügyesek voltak, több vicces jelenetet is előadtak és verseket is szavaltak nekünk.
Másnap rántotta és kolbász volt reggelire, utána indulás a Vereckei-hágóhoz. Az emlékművet sajnos ukrán nacionalisták megrongálták, és festékkel is több helyen leöntötték, de azért nagy élmény volt ott állni, és végig nézni a tájon, ahol egykor őseink bevonultak a Kárpát-medencébe. Jó, tudom, hogy a tudomány mai állása szerint csak visszatértek, de ez semmit sem vesz el az érzésből ami a hatalmába kerített azon a helyen. Gyönyörű vidék terül el a lábunk előtt, a Keleti-kárpátok vonulatai. Sajnos már kicsit fátyolos volt az idő, de azért sikerült egy-két fotót ellőni. Visszafelé megálltunk Szolyván (a sztálini terror idején elhurcolt magyarok emlékparkja), majd a romantika korából származó (1895) beregvári Schönborn-kastély és ősparkjának felkeresése után a Munkácsi Vár megtekintése zárta a programot. Szerencsére volt elég idő hogy bejárjuk a várat, és megnézzük a vármúzeumot is. Este tejfölös bableves volt, de itt úgy eszik hogy tarka bab is van benne, meg zöld bab is, az a széles fajta. Nekem nagyon ízlett, kétszer is szedtem belőle. És milyen jól tettem, mert utána töltött paprika volt, amit nem szeretek. A többiek szerint finom volt, persze édesen volt készítve, mint Szabolcsban.
A következő reggel megint nem volt szerencsém, rántott karfiol volt reggelire. Sajnos én allergiás vagyok rá, egyszer napokig rosszul voltam tőle, ráadásul még kiütések és foltok is jöttek tőle a bőrömre. Szóval nekem nem haverom a karfiol. Így maradt a lekváros kenyér. Reggeli után irány Ungvár, ahol megnéztük a várat, és a skanzent. Közben elkezdett ömleni az eső is, hatalmas örömünkre. Igazán kibírhatott volna még két napot az időjárás. Egymás után érkeztek az esküvős autók a várba, úgy látszik itt a várban esküdni a divat. Jó csiricsáré ruhákban voltak a nők, a férfiak meg mind fényes anyagú öltönyökben, hááát mit is mondjak, ezeknek az ukránoknak tényleg nincs sok izlésük. Ez is olyan szocreál élmény volt, mint szinte minden arrafelé. Persze azért tarkította a képet pár Q7, X6, meg Lexus és társaik. Innen Munkácsra mentünk, ahol tettünk egy sétát a belvárosban, majd elmentünk még Csetfalvára, ahol megtekintettük a helyi fakazettás református templomot. Még adományt is adtunk a templom fennmaradására, pedig én katólikus vagyok, de az is igaz, hogy pl. Sri Lankán is dobtam be pénzt a nagy sztupánál. Érdekes de az utolsó vacsi nem ragadt meg a fejemben, hogy mi is volt, talán sült hús? Tiszta vicc, hogy ilyen rövid az agyam, de ez nem új keletű dolog, a haverommal csak memorixnek becéznek minket, mert szinte bármit el tudunk felejteni, szinte villanásnyi idő alatt :) Sőt az utolsó reggelire sem emlékszem! Ajjaj, most mi lesz :)
Lényeg hogy utunk Tiszaújlakra vezetett, az ottani Turul emlékműhöz. Szerencsére ott nem Demszky az úr, úgyhogy nem akarják lebontani. Végül következett egy jó kis túra Huszt várához, ami sokak számára elég izzasztóra sikeredett. Becsületére legyen mondva a csapatnak, hogy szinte mindenki feljött. Innen aztán már hazafelé vettük az irányt, és valami isteni csoda folytán fél óra alatt átjutottunk a határon. Mér megálltunk Baktalórándházán enni egyet, amit mindenkinek tudok ajánlani, mert minden nagyon finom volt, aztán irány a Műcsarnok. Persze már sötét volt mikor megérkeztünk, és én csillogó szemmel néztem a kivilágított Hősök tere szépségeit. Hiába, itt nőttem fel, és úgy érzem élve temettek el Kőszegen, ahol már majdnem 6 éve lakom. Végül még persze be kellett ülni az autóba, hogy lejöjjünk Kőszegre. Jó fáradt voltam, de Csorna előtt ittam egy colát, ami nagyon jól helyretett. Aki sokat jár ezen az úton, biztosan ismeri a Diána éttermet, ami egy balos (Győr felől) kanyarban, egy parkolóban található. Nagyon jó étterem, hihetetlen széles választékkal, aki arra jár okvetlenül próbálja ki. Fertőszentmiklóstól aztán beértünk a "vadasparkba", ahogy én hívom a Kőszegig tartó szakaszt. Nyulak, rókák garmadája az úton, őzek is voltak szép számmal. Ezen a szakaszon mindig nagyon óvatosan vezetek, most is csak 70-el mentem, mégis alánk szaladt egy hatalmas borz a bozótból. Esélyem sem volt kikerülni, fékeztem egy nagyot, tartottam egyenesben a kocsit, és az ütközés előtt felengedtem a féket. Ezt csak azért írom le, mert sokan rossz reflexből félrerántják a kormányt, amiből jó eséllyel lesz borulás. Én megúsztam egy alsó gumi légterelő leszakadásával. Még nem tudom mennyibe kerül majd, de megint szerencsém volt a magas felépítmény miatt. Végül alaposan elfáradva, éjfél körül értem haza, és egyből bedőltem az ágyba.
Az összes fotóért katt ide http://picasaweb.google.hu/jakuza68/2009karpatalja

2009 augusztus Mallorca

Megérkeztünk Mallorca napfényes szigetéről, ahol egy nagyon szép hetet töltöttünk el lányommal, Szilvivel és 4 másik barátommal. Egy osztrák irodával mentünk, így persze Bécsből repültünk a Niki-vel, ami szinte új repülő gépet jelentett. Kaptunk 2 hanyagolható szendvicset, meg egy üdítőt, ami fényűző luxusnak tűnt a SkyEurope-hoz képest, amivel Alicantéból jöttünk haza. 2 óra 15 perc repülés után már le is szálltunk, aztán kinyílt a reptér ajtaja, minket meg telibe talált a hőség és a pára. A hotel teljesen megfelelt az igényeimnek, még klíma is van a szobában, igaz olyan értelmesen beszerelve, hogy a bejáratnál lévő folyosóban meg lehet fagyni, de a szobában azért meleg marad. Ez aztán az energia takarékosság a javából. Reggeli és vacsora büfé rendszerben, úgyhogy minden reggel tükör tojás (megforgatva) baconnel, tisztára mintha karácsony lenne. Nálam legalábbis a reggeli kicsit egyszerűbben szokott zajlani. Vagy leugrom a pékségbe, vagy éhesen megyek melózni. A vacsik is jók voltak, igaz én szeretem a grillezett halat, az szinte minden este volt. Meg a saláták is jók voltak, a süti kultúrájuk viszont a nyomába sem érhet a miénknek. De mindig volt flan, ami nekem nagy kedvencem, meg valami vaniliás-kekszes puding szerűség. A part pár percre volt, annyi mozgás meg kellett is kaja után. Jó sokan voltak lent mindig a jó kis homokos parton. Mondjuk ebben sincsenek nagy igényeim, ha van hova letenni a törölközőmet, már elégedett is vagyok. Nekem a víz a lényeg, az meg szuper volt, nem kellett fagyoskodni mikor bementünk. Még térdig sem ért első alkalommal mikor én már hasra vágtam benne magam, annyira vonzott a párás melegben a jó kis hűsítő víz. Mivel egy öbölben helyezkedik el a strand, ezért nem volt jelentős a hullámzás, vagyis minden adott volt az úszáshoz. Ami persze azt jelentette, hogy jó nagyokat úsztam, aztán ki a vízből, megszáradás, vissza a vízbe, labdázás, úszás. Én nagyon szeretek úszni tengerben, vagy más természetes vizekben, sőt még medencében is, ha kevesen vannak és nem kell kerülgetnem senkit. Végtére is úszó voltam, vagy mi :) Tehát az első két nap nagy beach hangulatban töltöttük, aminek eredményeképpen megint rá kellett jönnöm, hogy miért is nem szokás térdig érő sortban úszkálni nagyobb távokat. Mondanom sem kell, hogy a rendes boxer fürdő naci itthon figyelt az autómban, hol is lehetne nagyobb hasznát venni. A térdig érő divatos fürdő naci meg persze jól kidörzsölte úszás közben a combomat, szép vörös sebeket okozva. Ehhez még társult, hogy kb. az első 10 percben megcsípett egy medúza. Szerencsére nem valami durva arc volt, csak fájt pár órát, de semmi láz, meg remegés és társaik, mint mondjuk ha floridai partoknál élő fajtársaik csapják meg az embert. Nem baj, akkor is szeretek tengerben úszni, és kész.
Aztán béreltünk két autót 3 napra, hogy kicsit jobban megismerjük a szigetet. Szokás szerint Suzuki terepjárókat választottunk, természetesen levehető tetővel. Ez nálunk már hagyomány. Mondjuk tavaly Törökországban mikor 45 fokban autóztunk vagy 600km-et, nem voltunk benne biztosak, hogy jó döntés volt, de aztán megrántottuk a vállunk, mondván mi nem holmi műtúristák vagyunk, és izzadtunk tovább, mint az állatok. Melegben most sem volt hiány, az biztos, ezt mindjárt megtapasztalhattuk ahogy Palma felé autóztunk. Ráadásul nekünk egy Jimmy jutott, aminek olyan okosan áll a szélvédője, hogy a szél is szabadon beáramlik, meg a nap is telibe süt közben a fejünkre. Tudod, a Jimmy a feljavított Samurai tulajdonképpen. Vagyis Jakuza a Samuraiban :) A Vitara jobb konstrukció ilyen szempontból. A többiek azt kaptak, abban meg duplán kellett kuplungolni, a dombra meg 50-el ment fel eleinte. Később kicsit belejött, mikor kiégett a rendszer egy kicsit. Kicsit aggódtam, hogyan is fogjuk megtalálni a nagy katedrálist Palmaban, mivel egy 400 ezres városról van szó, de aztán az út pont oda vitt a tengerparton. Persze közben megcsodálhattuk a yacht kikötőben álló hajó csodákat. Egész könnyen találtunk parkoló helyet is, ami egyébként parkoló órás, úgyhogy nem árt ha van az embernél némi apró ilyen esetekre. Az ellenőrzés nem lehet túl szigorú, mert jócskán kikéstünk az időből, de nem kaptunk mikulás csomagot. A nagy katedrális tényleg nagyon szép, ráadásul állítólag itt található Európában a második legnagyobb rózsa ablak. Biztos így van, egy tuti, hogy nagyon szép volt belűlről az egész, igaz nem lehet vakuval fotózni, de ez persze mit sem vesz le a hely szépségéből. Utána kicsit járkáltunk a belvárosi részen, ami persze azt jelentette, hogy mi fiúk jókat ácsorogtunk különböző boltok előtt, amíg a lányok bent zsákmány után kutattak. Nem baj, végül ettem egy nagyon finom paellát, később meg egy remek fagyit, úgyhogy innentől már sztoikus nyugalommal álldogáltam a boltok előtt. A városból kifelé még megtekintettük a kör alakú várat, ami nem meglepő módon egy domb tetején helyezkedett el. Ez is nagyon érdekes volt, ráadásul a tetőről nagyon szép rálátás nyílik a kikötőre, és magára a városra is. Innen a Miro múzeumot céloztuk meg, de valamit elbénáztunk, és nem találtuk meg. Végül még elmentünk a sziget nyugati oldalán található Sárkány sziklához, de addigra a nap erejétől már eléggé tikkadtak voltunk, már fürödni is csak Bandi barátomnak volt kedve, mi inkább döntöttük befelé a vizet meg az üdítőt. Aztán vissza Pagurába, a városkába ahol a szállásunk volt. Este kis bulizás a parton, ami nagyon hangulatos, főleg ha van bőven whiskey meg pezsgő :) Azért nem volt túl vad a társaság, mivel másnapra is autós túrát terveztünk a Sárkány-barlanghoz. Amit meg is tettünk. Tényleg szép cseppköveket láttunk, de azért €16 fejenként erősen pofátlanság volt, ahhoz képest nem volt akkora szám. Igaz én el vagyok kényeztetve a témában, hiszen voltam már több cseppkő barlangban is, mint pl. Postojna, Szlovéniában, vagy a Mammoth-barlangokban Kentuckyban. Azt viszont el kell hogy ismerjem, hogy nagyon szép és érdekes formájú kövek vannak itt, csak nem olyan monumentális méretűek mint máshol. Visszafelé az utunk Palmán át vezeett és most sikerült megtalálni a Miro múzeumot, illetve nem is múzeum volt, hanem állítólag alkotó műhelyként szolgált. Volt egy-két érdekes mű, de bevallom nekem az ő művészete nem igazán jön be, pedig nem állnak tőlem messze a modern művészetek, legalábbis egy részük. Azért érdekes volt, ha már ott van az ember, mindenképpen érdemes betérni. A harmadik autós napon egész nap a sziget észak-nyugati felén lévő szerpentineket gyúrtuk, gyönyörű tájakon keresztül. Kicsit fárasztó, de nagyon szép élmény. Utána már csak strandoltunk, ettük a nagy fagyi kelyheket, meg a grillezett lazacot, amit imádok.
Összeségében nagyon tetszett Mallorca, rengeteg napsütés, meleg tenger, homokos part, finom fagyi és ételek. Ráadásul nekünk szerencsénk volt Paguerával, mert elég nyugodt hely, annak ellenére hogy tele van német túristával. Nem igazán üvöltöztek, és nem hányták tele az utcát. Másoktól hallottuk, hogy a keleti oldalon rosszabb a helyzet, ott még ez dívik. Mivel ilyen sok a német túrista, ezért szinte az összes helyi beszél németül is meg angolul is, legalábbis a túristák által frekventált helyeken. Beljebb már nem mindenhol ilyen jó a helyzet, de az angollal mindenhol elboldogultam.
Tegnap este értünk haza, ma itthon vagyok, holnap pedig Kárpátalja 4 napig.
További képek itt http://picasaweb.google.hu/jakuza68/2009Mallorca#