Jakuza utazásai

Művészeti Alkotótábor Novákfalván, az Alpok lábánál

2011-07-24T10:33:00.000+02:00

Alkotótábor Novákfalván-Magyarország legszebb fekvésű helyén!

www.novakfalva.hu

szeptember 30 (péntek) – október 07 (péntek) 8 nap, 7 éjszaka

Ár: 36 000 ft-fő /szállás/1 hétre-reggelivel ,ebéddel, vacsorával,oktatóval,

Az alkotótábort(min 10 fő esetén indítjuk).Bármilyen művészeti ág képviselőjét szívesen látjuk.

Mindenkitől kérnénk bemutatkozó anyagot emailben(5 alkotás-rövid bemutatkozás) szuk.norbert@gmail címre

Feltételek:Mindenkitől az áron kívül 2 alkotást kérünk,amit az alkotótáborban készít.Az alkotásokra az alapanyagot biztosítjuk(vászon,papír,fearost,fa).Ha valakinek speciális alapanyag kell azt előre jelezze.

Az alkotótábor foglalójának az árát ft ot előre kérjük el egy hónappal a tábor kezdete előtt (Novák Tamásnál kell befizetni). Érkezés szeptember 30 péntek délelőtt 9-10 órakor.

kedvenc személyes eszközöket(pl:ecset,festék,csiszolók,szerszámok)mindenki hozzon magával.

Az alkotótábor utolsó napján egy reprezentatív kiállítást szervezünk (részletek lejjebb)

Bővebb információ a helyszínről: www.novakfalva.hu

Érdeklődni lehet:Novák Tamás: 06 30 5605090

Szük Norbert: 06 30 3021241

Szállás ismertetése:

Kétszemélyes apartman(ikerágy)

2 fő részére kialakított, 22m²-es ház.

A házakban fatüzelésű kandalló idézi a régi idők hangulatát, de a teljes kényelem érdekében mikrohullámú sütővel, mini hűtőszekrénnyel felszerelt konyha, zuhanyzós fürdőszoba, televízió is található.

PROGRAMOK:

1. nap - péntek

9.00-10:00 között érkezés Novákfalvára

9:00 – 10:00 Reggeli

10:15 – 11:00 Rövid történelmi ismertető az Üdülőfalu bemutatásával, Unger

Ilona nyugalmazott történelem tanár előadásában.

12:00 – 13:00 Ebéd lehetőség

13:30 - 16:00 Séta Velemben

- Szent Korona őrhely

- Stirling villa

- Erdei séta a Szent Vid kápolnához

18:30 - 19:30 Vacsora

2. nap – szombat

9:00 – 10:00 Reggeli

11:00 Alkotások elkezdése(szabadban,házban,teraszon,műhelyben,)

13:00 – 14:00 Ebéd

15:00 – 17:00 Alkotás

17:00 – 18:00 Ismerkedési est (tábortűz, bemutatkozás)

18:00 – 19:00 Vacsora

3. nap -vasárnap

9.00-10.00 Reggeli

11.00-14 00 Alkotás

14:00 – 15:00 Ebéd

15:00 – 16:00 Szabad foglalkozás

16:30 -19 00 Alkotás és borkostolás

19:30 - Vacsora, zenés est.

4. nap -hétfő

9:00 – 10:00 Reggeli

11:00 – 14 00 Alkotás

14:00 – 15:00 Ebéd

15:00 – 17:00 Alkotás

20:00 Vacsora – szabadtéri kemencékben sült langalló

5. nap -kedd

9:00-10:00 Reggeli

10:00-14:00 (lehetőség) Alkotás Szük Norbert festőművész a Korszakváltó csoport vezetőjének a szervezésével(egész napos program): Közös festészet a szabadban- egy óriáskép közös megfestése.Egybefüggő óriáskép megfestése(mindenki 2mX2 m es felületet kap az anyagon).(eső esetén beltérben festünk az óriásképre)

14:00-15:00 ebéd

15:00- 19 00 (lehetőség) Alkotás 10:00-14:00 Alkotás Szük Norbert festőművész a Korszakváltó csoport vezetőjének a szervezésével(egész napos program):Közös festészet a szabadban- egy óriáskép közös megfestése.Egybefüggő óriáskép megfestése(mindenki 2mX2 m es felületet kap az anyagon). ).(eső esetén beltérben festünk az óriásképre)

19:00-20:00 Vacsora

6.nap -szerda

9:00-10:00 reggeli

14:00-15:00 Ebéd

19:00-20:00 Vacsora

Szabad alkotó nap!

Alkotási lehetőség Szük Norbert festőművész szervezésével(egész napos programok):

. Magyar népi szimbólumok és motívumok,ikonok festése.

-Szürrealisztikus festészet megtanítása különböző technikákkal.

-Installáció készítés természetes anyagokból a mezőn(Land art)

-óriáskép festészet megtanítása(közös alkotás alkalmával)

7.nap-csütörtök

9:00-10:00 Reggeli

11:00-13:00 Kiállítás rendezés

14:00-15:00 Ebéd

15:00-17:00 Szabadprogram

18:00 Kiállításmegnyitó vacsorával összekötve

Záró kiállítást az utolsó nap OKT 7 (pénteken) szervezzük meg 18:00 a táborban készült alkotásokból! Jó idő esetén szabadtéren a színpadon, rosszidő esetén pedig a két helyiséggel rendelkező kis rendezvény teremben . ( a kiállításnak nagy publicítást adunk és mindenkit tájékoztatunk arról,hogy ki lesz a meglepetés díszvendég aki megnyitja majd a kiállítást). A közösen festett óriásképet is kiállítjuk a szabadban.

Pénteken OKT 7-én ér véget az alkotótelep délelőtt reggeli után.Búcsú a művészektől.

Szabadon választott programlehetőségek:

Gyalogtúrák velemi indulással:

A hetvenes években hosszabbították meg az Országos Kéktúra útvonalát Sümegtől Velemig. Ettől fogva hosszú ideig a község volt a kéktúra egyik végpontja. Ma már az Írottkő vette át ezt a szerepet, Velemen csak áthalad a túraútvonal.

Velem—Szent Vid—Hörmann-forrás—Írottkő

Kék L, kék •, majd kék sáv jelzés, hossza 6,2 km, menetidő kb. 2 óra.
A velemi autóbuszfordulótól a volt Avar Szálló felé vezető útnak kell indulnunk. A szálloda után letérve az aszfaltos útról erősen emelkedő erdei ösvényen megyünk föl a Szent Vid-kápolnáig. A kápolna mögötti parkolótól indul a Hörmann-forráshoz vezető kék jelzés. A forrástól az Országos Kéktúra útvonalán érjük el a hegység legmagasabb pontján álló kilátót.

Velem—Borha-forrás—Vörös kereszt—Óház

Piros sáv, piros +, kék sáv jelzés, hossza 5,2 km, menetidő kb. 1,5 óra.
Viszonylag rövid, de a tájékozódás szempontjából az átlagosnál kicsit nagyobb figyelmet követelő útvonal. Velemből a piros sáv jelzésen a volt Avar Szálló felé vezető aszfaltos úton induljunk el. Az Avar Szálló után a piros út háromszor is keresztezi a Szent Vid (és Kőszeg) felé vezető műutat. A harmadik kereszteződés után ágazik el balra a piros + jelzésű út, amely a Borha-forrás érintésével a Vörös keresztig vezet. Onnan az Országos Kéktúra útvonalán mehetünk tovább az Óházig.

Velem—Szent Vid—Hörmann-forrás—Stájerházak

Kék L, kék ?, majd kék sáv jelzés, kb. 5,7 km. erős emelkedők. Kb. 1,5 - 2 óra.
Az útvonal Hörmann-forrásig vezető részét az előbbiekben ismertettük. A Hörmann-forrástól kék sáv jelzés visz a Stájerházakig.

Velem—Kalaposkő

Piros s jelzés, hossza kb. 2,5 km, menetidő kb. 45 perc.
2002 elején felfestett, a korábbi kiadású térképeken nem szereplő új útvonal. A velemi autóbuszfordulótól a gyermeküdülő irányába kell útnak indulnunk. Egy ideig együtt haladunk a Bozsokra vezető kék + jelzéssel. Miután a két útvonal különválik a piros ?-gel jelölt út a rövid ideig a Sötétvölgyben vezet tovább, majd az egykori műszaki zár helyét jelző (lassanként beerdősülő) nyiladékon kapaszkodik fel a Kalaposkő bizarr sziklaalakzataihoz.
Látnivalók:
Látnivalók az Üdülőfaluban:

- Milleniumi Emlékpark : aranyozott apostoli kettős kereszttel, rajta a Trianonban 1920. június 4-én keresztre feszített Történelmi Magyarország zománctérképe, nyitott királyi korona, a hármashalom sziklái egy oválisan nyújtott körben, mely mögött a falon címerek láthatóak

- Faragott tulipános csillaggal díszített kapubálványok

- Szabadtéri színpad hármas toronnyal

- Kalotaszegi székely kapu

- Békegong

- László Gyula régészprofesszor a honfoglalókról készített rajzaival ellátott 21 faragott oszlopsorozat.

- 74 kopjafa a Történelmi Magyarország 64 vármegyéjét és a 8 horvát vármegyét jelképezi. (egy kopjafa Budapest székesfővárost, egy az egész Történelmi Magyarországot jelképezi.)

- csíksomlyói Mária kegyszobor kicsinyített mása

- székelyudvar

- múzeum időszakos és állandó kiállítással

Látnivalók a Velemben:

- Alkotóház fafaragó-, kovács-, textil- és fazekas műhelyek, gyermekjátszótér található itt.

- Hősök Kapuja a település főutcáján (Rákóczi Ferenc utca), a központban találjuk a falu egyik jelképét, a Hősök kapuját, amely a háborúkban elesetteknek állít emléket.

- Írottkő a Kőszegi-hegység és egyben Nyugat-Magyarország legmagasabb pontja (883 m)

- Koronaőrzési hely az Alkotóház területén található az a bunker, amelynek környékén a II. világháború végén rövid ideig a magyar királyi koronát őrizték.

- Nepomuki Szent János szobra és a vízkerék Közép-Európa legismertebb szentje, a hidak és a gyónási titok vértanúja. A faszobor az Alkotóházban dolgozó fafaragók ajándéka a község számára.

- Schulter malom ma is működőképes vízimalom, múzeumként látogatható

- Szent Vid kápolna a Szent Vid-hegyen (568 m) található Szent Vid-kápolnát, már a XVII. század végén jelzik a források. Az egykori vár sarokbástyájára építette 1713-ban Hilerian szerzetes a remetelakot és kápolnát. A XVIII. századtól a környékbeliek búcsújáró helye.

- Vaskút és Nuschy-sétány a Szerdahelyi-patak felső folyásánál lévő vastartalmú forrás, mellette szökőkút, a patakot kísérő sétaúttal

- Velemi kispincék a Pákó-dűlőben található hangulatos pincék és présházak

Látnivalók Bozsokon:

- Sibrik-kastély

- Szent Anna plébánia templom

- Középkori torony

- Hősi emlékmű

- Borház

- Szent József kápolna

- Szent Flórián és Nepumuki Szent János szobra

- Batthyányi kastélyrom

Látnivalók Kőszegen:

- Jurisics- vár /jelenleg felújítás alatt/

- Jézus Szíve plébániatemplom

- Hősök kapuja

- Városháza

- Sgraffitós-ház

- Városkút

- Szent Imre templom

- Szentháromság szobor

- Mária szobor

- Posta Múzeum

- Tábornok ház

- Fekete Szerecseny Patikamúzeum

- Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont
Chernel-kert, Arborétum, Múzeum

- Kőszegi Borok háza

- Patika az Arany Egyszarvúhoz

- Öregtorony / Zwinger

Látnivalók Cákon:

- cáki műemlék pincesor

Kirándulás Ausztriába idegenvezetővel

/kb. fél napos program/: Ár: 10. 000.-Ft

Lékai vár ( 5 Euro a belépő/ fő) kb. 13 km

Borostyánkő vára kb. 25 km

Borostyánkő Múzeum (5 Euro a belépő/fő)

Máriafalvi 600 éves műemlék templom (1 Euro a belépő/fő) kb. 30 km

Egyéb fakultatív programlehetőségek

Novákfalva Üdülőfaluban:

- lovas szekerezés a cáki műemlék pincesorhoz vagy a kőszegszerdahelyi pincéhez

- üdülőfalu bemutató rövid történelmi ismertetővel Unger Ilona nyugalmazott történelem tanár előadásában

- borkóstoló borospincében

Novákfalva Üdülőfalu konferencia terme, vagy a kőszegszerdahelyi pince

- Szabadtéri kemencéinkben készült ételek kóstolása (pl.: tepsis csülök vele sült burgonyával, egyben sült húsok…)

- Élőzene a vendéglőben.

Holdfényliget az Alpokalja kalandparkja:

Helyszín: Gyöngyösfalu ( az ott aktuális árakon, belépő díjakon )

Élmény és kalandsportok:

- Írott kavics extrém torony

- Óriás hinta

- Ládatoronyépítő ügyességi próba

- Vízi buborék

- Erdei drótkötél akadálypálya

- Száguldó Denevér pálya

- Quadozás-erdei pályán

- Íjászat-Robin Hood pályán

- Vadvízi evezés a Gyöngyös patakon

- Kötélkert

- Nordic walking

Szabadidős és gyermekprogramok:

- Erdei kisvasút

- Aranymosás a Liget tavában

- Trambulin

- Mezítlábas élményösvény

- MTB-pálya

- Kerékpárkölcsönzés

- Finn szauna ház

- Mókuskert-kreatív bújócskahely kicsiknek

- Fa játszótér

- Csúszó korong pálya

- Szent Ilona kápolna

- Kelta fahoroszkóp ösvény

- Modellvasút terepasztal

- Masszázs szoba

- Pin-pong asztal

- Lengőteke

- Lovaskocsizás

Környékbeli fesztiválok, rendezvények az adott időszakban:

Kőszegen, Velemben:

Október 1. 14.30 Szüreti Felvonulás Lukácsháza Virág János

Fotókiállítás - Afrika feketén-fehéren

2011-07-24T10:31:00.000+02:00

Szeptember 9 és október 15 között időszakos kiállítás a MAG szervezésében, a Magyarok Világszövetsége épületében "Afrika feketén-fehéren" címmel. 1152 Budapest, Semmelweis u 1-3
Megnyitó szeptember 9, 18 óra.

Válogatás Nagy Miklós Zoltán és Novák Tamás fotóiból, melyeket afrikai útjaik során készítettek Marokkótól Dél-Afrikáig.

Nagy Miklós Zoltán kétszeres Budapest-Bamako győztes, több mint harmincszor járt már autóval Maliban
Az alkotó saját blogja: http://fourfinger.blog.hu/

Bp-Salgótarján 3Tusa futam

2011-07-05T19:57:00.002+02:00

Hétvégén nekivágtunk végre egy kis versenyzésnek, ezúttal hazai terepen. Fourfinger barátom hívott el a versenyre, én meg pofátlanul megkérdeztem, hogy Gabi és Szilvike is velem jöhetnek-e. Szerencsére volt még elég hely mindannyiunknak az autóban, úgyhogy szombaton reggel nekivágtunk a kalandnak.
Röviden összefoglalva, egy nagyon-nagyon jó élménnyel lettünk gazdagabbak, igazán sajnáltam volna, ha nem megyek el. Szuper pálya lett írva, nagyon jó feladatok, amik tényleg megmozgatták az agyunkat, vidám hangulat és az előző heti esőzéseknek köszönhetően rengeteg sár vár ránk.
De beszéljenek a fotók inkább helyettem:
https://picasaweb.google.com/jakuza68/BpSalgotarjan3Tusa2011Album1
https://picasaweb.google.com/jakuza68/BpSalgotarjan3Tusa2011Album2
illetve egy videó is fent van már a youtube-on:
http://www.youtube.com/watch?v=d8R36hLRGhQ&feature=mh_lolz&list=FLUaPQ7AI6yzE
további videók:
http://www.youtube.com/watch?v=68M7zJfWuwU
http://www.youtube.com/watch?v=DBVIxYXM9Xc
http://www.youtube.com/watch?v=jgWjJDhaOZE
http://www.youtube.com/watch?v=1xXtuvKtACI
http://www.youtube.com/watch?v=vGPpHB5mjPE
http://www.youtube.com/watch?v=buwg93xGrRc

2012-ben Daciával Bamakóba!!!

2011-07-05T19:44:00.002+02:00

http://www.facebook.com/pages/Dáciával-Bamakoba-Team/233490256676726

Afrika feketén-fehéren fotókiállítás

2011-07-05T19:42:00.001+02:00

Nagy Miklós Zoltán és jómagam fotóiból csinálunk egy fotó kiállítást szeptember 9-től

http://www.facebook.com/event.php?eid=223072731058450

Gabi naplója 2011 január 19

2011-06-06T18:25:00.000+02:00

A mai cél: Ourzazate közelében a Sziklálk szeme című horror film forgatási helyszíne, az esti tábor ugyanis pont a díszletek mellett lesz. Táv 580 km...keresztül a Magas-Atlaszon!

Reggel 5-re terveztük az ébresztőt, de 4 lett belőle, mert Zsolt a magyar idő szerint állította be a vekkert. Semmi gond, így legalább már 5-kor úton voltunk. Tudtuk, hogy mi a hegyeken keresztül akarunk átkelni, ami leglább 250 km jelent kacskaringós szerpentineken, rossz útviszonyok között. Az első megálló Cascades d' Ouzoud vízesése volt, ahol persze tettünk egy nagyobb sétát, Tomi cipelte az állványt és a fényképezőt is, mert jó képet akart csinálni, amihez állítása szerint kell az állvány. Biztos, ezt ő tudja. Innen Imi n Ifni furcsa sziklái felé vettük az irányt, ahol nem időztünk túl sokat, mert időben szerettünk volna átkelni a hegyeken, hogy még sötétedés előtt magunk mögött tudjuk őket.
Aztán irány a szerpentin. Bevallom néha nyüszögtem a fiúknak, mert szerpentinben és szakadékban volt részünk bőven, helyesebben az egész 250km csak abból állt. Mikor már a fiúknak is kezdett elegük lenni, mert a kilóméterek oly lassan fogytak, hogy azt hittük sosem érünk a végére, előkerült minden pisi megállónál 1-1 sör, számomra még a Jameson is, ami átsegített a húzos szakaszokon. A táj leírhatatlan, csodás, mesebeli. A hegyek oldalába épített kis falucskák, a lakosok, úgy bámultak minket, mintha a Holdról jöttünk volna, a növényzet, ami ami állandóan változott, majd végül teljesen megszűnt és csak a kopár sziklák maradtak. Hihetetlen, de itt láttam olyan hatalmas kecskenyájat, mint még eddig sehol! A meredek, kopár hegyoldalban csak úgy kavartak felfelé többszázan, többféle színben pompázva.

Nagy szerencsénk volt, mert pont akkor sötétedett ránk, amikor már csak félórányi szerpentin volt hátra, majd végre kezdett kiegyenesedni az út, és 8 körül végre elérkeztünk a táborhelyhez. Autó még alig volt, viszont Budapest óta itt találkoztunk először Stofival és Katával. Csak azok voltak a táborban, akik nem Almeriánál jöttek át a komppal, hanem Gibraltár környékén, vagy esetleg éppen jóval előbb már Genovában bekompoztak, kihagyva a maratoni európai szakaszt. Hiába volt tábortűz, vacsi és jó fej társaság a metsző hideg szél hamar a lakókocsiba űzött minket.

Gabi naplója - 2011 január 18

2011-04-19T20:52:00.002+02:00

Kicsit gyötrelmes volt az ébredés, részint a kemény ágy miatt, de főként a kemény másnaposság volt az oka. Móni habos kávéval várt minket, Zsolt meg elmesélte Tomi tegnapi előadását, ami ugyebár nem maradhat el, ha a Szivem besikeredik.
Tomi mindenkivel összehaverkodott a téren, elosztogatta az összes cigijét, boldog-boldogtalan Pall Mall Slimet szívott. Persze üvöltözött is fékevesztett jókedvében és jött a szokásos: "Nekem senki ne mondja meg"- szöveg.

Reggeli után összepakoltunk, majd útrakeltünk Azrou Ifrane felé, végre Afrika földjén. Együtt haladt az egész csapat a kitűzött cél felé, amíg az itinerben szereplő alternatív offroad szakaszhoz nem értünk. Mi persze hogy bevállaltuk az offroad szakaszt, hiszen ezekért az élményekért jöttünk. A többiek nem tudtak utánunk jönni, jobban mondva a Hummernek meg sem kottyant volna ez a terep, de a két Merci busznak esélye sem volt. Mi azért nekivágtunk egyedül is, magunk után cibálva a lakókocsit. Igazából nem is lett volna esélyünk megfordulni azon a szakaszon, így csak előre mehettünk. Ráadásul egy helyen útépítés miatt lezártak egy szakaszt, a kerülő úton meg olyan szűk kanyarok voltak, hogy a keskeny úton alíg bírtunk a lakókocsival bekanyarodni. Persze, hogy pont a lezárt szakaszon lett volna a letérő, Tomi vakarta is a fejét rendesen, mert ő persze látta a gps-en, hogy valami nem stimmel. Rövid tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, a térkép alapján ezen az úton is ki kell hogy jussunk a fő útra, csak valamivel később. Így is lett, végül kiértünk az aszfaltra és toltuk tovább a kilómétereket, hiszen messze volt még az éjszakai tábor.
Sajnos a kitérővel jól elcsesztük az időt és már sötétedésre értünk Fez magasságába. Pedig nagyon szerettem volna megnézni az óvárost! Nem baj, legalább van indok, hogy miért kell jövőre is jönni. Este fél 11 magasságában értünk a táborba, egy csodálatos kempingbe, amit egy sokáig Texasban élt, majd hazatelepült marokkói srác üzemeltetett. Leesett az állunk az ötcsillagos szintű szállás láttán, erre igazán nem számítottunk. Csillogó-villogó, makulátlanul tiszta wc, zuhanyzó meleg vízzel, igényes burkolatok, arany szegélyes mosdókkal, árammal.
Persze jól ki is használtam a nagy és váratlan luxust, előástam a hajszárítómat és röpke fél óra szárogatás után ismét hordható lett a paprikáskrumplis-csokis nadrágom, aminek nagyon örültem, ugyanis éjszaka úgy lehült a levegő, hogy majd megfagytam.
Még meglepetés vacsi is volt, zöldségleves, csirke és bárány pörkölt rizzsel, fél bagettel, ásványvízzel.
Kicsit még haverkodtunk, aztán bebújtunk a lakókocsiba, ahol sokkal barátságosabb volt az időjárás - irígykedtek is sokan miatta - és ledőltünk aludni, hiszen másnap is nagyon korán akartunk indulni.

Gabi naplója - január 16-17

2011-04-11T11:54:00.000+02:00

Ébredés hajnali 5 órakor, jobban mondva kelés, mert ilyenkor még ébredésről nem beszélhetünk, se kávé, se cigi, csak úgy kódorgok még félálomban. Azért a reggeli szíverősítő gyanánt lehúzott pálinka kostoló megtette a hatását, rögtön vidámabb hangulatban ment a pakolás, így már 3/4 6-kor kigördültünk a szálloda elől.
A mai cél Alméria kikötője, valahol a távoli Spanyolországban. Ha minden jól megy valamikor éjjel fogunk odaérni, hiszen több mint 1600km van még odáig. Ráadásul a megpakolt L200-as a lakókocsival még pluszban megterhelve nem éppen zergeként kaptat fel a dombokon, hegyeken, amiből errefelé akad bőven.
Magunk mögött hagyjuk Olaszországot, majd a Riviérát, Marseillét és végül elérkezünk a spanyol határ közelébe. Az utolsó fizető kapunál kipattant a kezelő fickó a bodegájából, csinált egy gzors fotót rólunk, majd mosolyogva közölte, hogy Facebook...ez jól esett! Aztán jött a hegyes völgyes spanyol táj, amit Táltos annyira szeretett, hogy sok helyen jó ha 50-el értünk fel az emelkedők tetejére.
Biztos csak azt szerette volna, hogy ne rohanjunk el a táj mellett.
Hogy teljes legyen az élvezet az utolsó pár száz kilométert hatalmas ködben tettük meg az éjszakában, de végül begördültünk a kikötőbe, ahol egyetlen bamakós járművet sem láttunk hajnali 3-kor. Elsőnek érkeztünk a kikötőbe az egész mezőnyből!
Egy jó óra múlva futott csak be Döme és Bíró Gabi, a két motoros akikkel még valamivel északabbra egy benzinkútnál futottunk össze pár órával korábban. Kockára fagyva ültek, teljesen elgémberedve a motorjaikon. Le a kalappal előttük, én a kocsiban is fáztam a ködös, szuttyos szakaszokon, motoron el sem tudnám ezt képzelni, az már igazi mazochizmus lehet.
Mivel a komp reggel 10-kor indul, ezért egy darabig beszélgettünk, majd 6 után átvettük a jegyeket, végül Tomival úgy gondoltuk ideje kipróbálni milyen is az ágy a lakókocsiban. Közös fekvőhelyünk mindössze 1m széles volt, az alját 2 felfújható polyfoam képezte, arra raktuk a hálózsákot, azokba meg magunkat. Vagy másfél órás alvás után vaksin kászálódtunk ki a lakókocsiból, ahol Zsolti Labellóval, kávéval és sörrel várt minket. Ő semmit sem aludt, nem tudom hogyan csinálja, de bírja. Közben többen is befutottak, köztük a Kaktusz Team is egy nagy Hummerrel. A csapat a nevét kedvenc kutyusuk után kapta. Kaktusz egyébként igazi tacskó, nem haverkodik ám akárkivel.
Végre megindul a sor, pár perc és már fenn is vagyunk a kompon. Kajüt jegyünk nincs, gondoltuk majd elpihenünk az üléseken, ahogy sokan mások is szokták, ezzel is spórolunk a költségeken. Aztán ahogy felmegyünk az utas részbe, egy kedves hölgy alkalmazottól megkérdeztem, hogy van-e lehetőség valahol letusolni, ha nincs saját kabinunk. Mire ő megkérdezte, hogy szeretnénk-e esetleg saját kabint, ingyen? Naná, hogy szerettünk volna! És láss csodát, fél perc és már kezünkben is volt két kulcs, Zsolti még külön kabint is kapott. Tomi már akart volna menni aludni, hiszen ő eddig versenyzőként vett részt az előző futamokon, és ahhoz volt szokva, hogy itt a kompon tudott először aludni végre egy kicsit, de Zsolti felvilágosította, hogy túrában ez másképp van, ilyenkor az a szokás, hogy csak lezuhanyzunk, aztán irány sörözni.
Így is tettünk, a fiúk előre mentek az útleveleket lepecsételtetni, meg persze vettek egy üveg Jamesont nekem és pár zsugor San Miguel sört. Mert hogy itt a hajón azt is lehet kapni.
Alaposan hódoltam a zuhanyozás élvezetének, ki tudja mikor lesz megint hasonló luxusban részem Afrikában.
Közben beindult a sörözés és persze az élménybeszámoló is, persze a fiúk vitték a prímet a régebbi élményeikből mazsolázva. Közben persze ahogy fogyott a sör, úgy kellett egyre gyakrabban kimenni cigizni is, ami nem is volt baj, mert szépen sütött kint a nap, a levegő is 20 fok körülire melegedett fel végre. Az egyik cigizésnél észrevettem, hogy egy delfin raj követi a hajót. Csodálatos élmény nézni ezeket a gyönyörű állatokat, ahogy karcsú testükkel siklanak a vízen, játékosan ki-ki ugrálva a hullámok közül.
Rengeteg sör elfogyasztása után végre kikötöttünk Nadorban. Megjöttünk Afrika!
Persze még hátra volt a belépési procedúra, ami bizony elég körülményes dolog, de ennyi sör után az embernek ez már fel sem tűnt. Főleg Tomi szerepelt nagyon, haverkodott a vámosokkal, végül még Bob Marleyt is énekeltek közösen, az egyiküknek még egy cd-t is adott ajándékba. Persze az ilyesmi is gyorsítja a belépést, ez már csak így megy ezen a kontinensen.
Végül kihajthattunk a kikötőből, de mivel már esteledett, ezért úgy gondoltuk nem megyünk tovább, hiszen első feladatunk a pénzváltás lett volna, a bankok meg már mind zárva voltak.
Nem sokat keresgéltünk, pont az út túloldalán volt egy szép nagy üres placc, oda átvonult az egész brigád, ami ekkorra már jó néhány autóból állt. Szépen leparkoltunk a verdákkal, előkerültek a kemping asztalok és székek, meg persze még egy csomó sör.
Jó pár sör után nagyon feszített már a hólyagom, úgyhogy elindultam wc-t keresni vissza a kikötő felé, ami sikeres is volt, utána viszont teljesen eltévedtem, sehogy sem találtam a visszavezető utat.
Végül sikerült két rendőrre lelnem, őket kérdeztem meg, nem tudják véletlenül hogy hol vannak a bamakósok? Rendesek voltak és visszakísértek rögtönzött táborunkhoz, majd elmentek.
Kisvártatva visszajöttek, és közölték, hogy itt nem tölthetjük az éjszakát, mert ez a hely nem biztonságos. Mi persze egyből arra gondoltunk, hogy kezdődik a lehúzós játék, de csodák csodájára nem ez történt, tényleg csak jót akartak nekünk.
Visszairányítottak a kikötő egy bekerített részére, ahol még wc is volt, így tényleg jó kis tábornak bizonyult. Letelepedtünk, újból kicuccoltunk és persze folytattuk az italozást. Móni főzőtt egy isteni paprikás krumplit, Zsolt pedig szalonnát sütött.
Sikerült az ölembe borítani a paprikás krumplit, így már elég jól nézett ki a nadrágom, hátul csokis, elől meg mint aki a saját ölébe hányt.
Egyszer csak megjelent a rendőr srác és közölte, hogy van ennél egy sokkal jobb hely, költözzünk át oda! Mondtam neki, hogy mi már nagyon fáradtak vagyunk é hogy már tökéletesen berendezkedtünk itt, úgyhogy nem megyünk sehova. Ezután még dumáltunk egy jó darabig, de csak két dolog maradt meg az emlékeimben. Az egyik, hogy megkérdezte férjnél vagyok-e, mire gyorsan igennel válaszoltam. Válaszom nem igen zavarta, elkérte az email címem, hogy majd írjon nekem. Megadtam neki, gondoltam legyen egy jó napja :)
A másik amit tudni akart, hogy mire való a C vitamin, amit Zsolttól kapott. Mondtam neki, hogy egészséges és fitt lesz tőle, de láttam rajta nem igazán érti, hogy minek kéne ezt neki szedni, mikor ő így is nagyon egészséges és fitt...

Gabi naplója 2011.01.15

2011-04-11T10:34:00.000+02:00

Gabi naplót írt a bamakó alatt, gondoltam megosztom veletek is. Persze lehet hogy helyenként a saját gondolataimat is beleszövöm majd, de remélem ez nem vesz majd le az értékéből.
No lássuk, milyennek láttuk mi a 2011-es Budapest - Bamako futamot.

Szombat reggel vagy egy jó órával a rajt előtt már ott dideregtünk a parc fermében az autónál. Persze ilyenkor az ember nem a hideggel foglalkozik, hiszen azt igazán nem is érezzük, ahhoz túlzottan teker bennünk az adrenalin. Körülöttünk szeretteink, a család, szülők, gyerekek, barátok, akik mind azért jöttek, hogy búcsút vegyenek tőlünk, hogy lássák amint átgördülünk a rajton és megkezdjük a hosszú és izgalmakkal teli utat a miénktől oly nagymértékben különböző világ felé. Írhattam volna azt is, hogy ismeretlen világ felé, de az ugye nem lett volna igaz, hiszen most veselkedtem neki negyedszerre az útnak Bamako irányába.
Én már írtam akkor is az élményeimről, igaz minden úton rengeteg új kaland vár ránk, de most inkább Gabi szemszögéből szeretném megmutatni az eseményeket, hiszen neki ez volt az első bamako az életében.

Ebben az évben Villámék rátettek még egy lapáttal a felhajtásra és jelmezes rajtot hirdettek. Mit mondjak a siker tökéletes volt, teljes őrület, bolondabbnál bolondabb jelmezekben parádéznak az indulók. Van itt minden, búvárruhás, békatalpas ember, malária szúnyognak öltözött srác és még ifjú házasnak öltözött csapat is, akik sörös dobozokat húznak a kocsi után, teljes a kavalkád.
Beállunk a sorba, előttünk pont a rozsdás kis polszki röcög, mi meg izgalomtól fűtve nézzük ahogy egyre közeledünk a rajt kapu felé. Végre odaérünk és felhajtunk rá. Zsolti pár szót mond a csapatról, ahogy az már ilyenkor szokás, még gyorsan kiszállunk és integetünk mindenkinek, aztán beülünk vissza az autóba és legördülünk a rámpáról.
Végre, elkezdődött a kaland, amire annyit vártunk, Afrika, jövünk!
Nyugodt tempóban, vidáman faljuk a kilométereket, van még bőven, hiszen az esti cél Genovában, 1100km-re van.
Az út nagy része autópályán vezet Szlovénián keresztül, ahol az első említésre méltó élményünk az volt, mikor a pálya túl oldalán észrevettük, hogy egy Touareg vontat egy nagy kamiont. Már önmagában ez is elég érdekes lenne, de hogy mindezt hegynek felfelé tette meg, az már tényleg nem semmi. Kár hogy nem tudtuk felvenni, szerintem jó kis reklám anyag lett volna a Volswagennek.
Közben jókat falatoztunk menet közben, sikerült is beleülni egy csokiba, amitől egy szép folt virít a nadrágomon, elég kellemetlen helyen, ráadásul az ülés és Tomi hátizsákja is olyan lett...A fiúk nem vették túl komolyan a dolgot, jót nevettek a történteken, mondván, hogy nem is lenne igazi az út, ha ilyesmik nem történnek közben.
Estére megérkezett a köd is, pedig nélküle is elég fáradtak voltunk már mire a szállodához érkeztünk este 11 óra körül. Még csak egy-két bamakós autó állt a parkolóban, jobban mondva a szálloda előtt és szemben, hiszen saját parkolója nem volt a szállásunknak. Kis bonyodalmat okozott, hogy először 2 szobát kaptunk 1 áráért, aminek persze nagyon örültünk, aztán közölték Zsoltival, hogy bocs haver, de mégis csak egy szobában kell hogy aludjunk. Gondolom a portás azt gondolta, hogy késő este már úgysem jön túl sok vendég, akkor miért ne legyen jó fej velünk és adjon egy ráadás szobát. Persze közben befutott a többi autó is és rájött hogy sokkal jobb lenne azt a szobát is pénzért kiadni. Bezuhantunk az ágyba, hiszen másnap reggel 5-kor volt ébresztő és már aludtunk is.

Igazi afrikai élmények Tlac tollából

2011-04-11T09:52:00.000+02:00

Tlac barátomnak már megint egy eszméletlen jó ötlete támadt, történetesen feltette a betelt útlevelének oldalait a netre és azokon keresztül mesél afrikai élményeiről, melyekben nekem is volt szerencsém szereplőként részt venni. Ráadásul teszi mindezt azzal a jó adag humorral, amit már megszoktam tőle. Csak kövessétek a linket, ha igazi kalandokról szeretnétek olvasni http://homokdune.hu/elmenyek/egy-utlevel-vege

Gyula bamakós fotói...

2011-04-05T13:06:00.000+02:00

Az összes fotóért katt a linkre: https://picasaweb.google.com/jakuza68/BB2011GyulaFotoi

Fotók, videó

2011-02-14T01:48:00.000+01:00

Felkerültek a fotók végre, 3 mappába és a videó is, igaz 5 részre kellett darabolni, mert csak így lehetett feltölteni a youtube-ra.
videó:
http://www.youtube.com/watch?v=oxhZqezfxCc
http://www.youtube.com/watch?v=2R8YfGTuDjU
http://www.youtube.com/watch?v=Ai15al6ydK0
http://www.youtube.com/watch?v=ZckOhULCl54
http://www.youtube.com/watch?v=LaCdPE5JBlc
képek:
https://picasaweb.google.com/jakuza68/BB2011_01
https://picasaweb.google.com/jakuza68/BB201102
https://picasaweb.google.com/jakuza68/BB201103

Szupercsapat Bamakóban

2011-02-01T11:47:00.001+01:00

Megérkeztünk Bamakóba, véget ért a 2011-es futam. Nagyon szuper út volt, köszönhetően Tlac-nak, hiszen ő írta a pályát. Zsoltinak sikerült eladnia az autót, most éppen valahol a repülőn ül Casablanca és Róma között. Mi még Bamakóban vagyunk, holnap vagy holnapután indulunk először Dogon-földre, onnan meg vihar sebességgel haza.
A Hotel Tamana-ban vagyunk, ami pont a La Terrace mellett van. Ha voltál már Bamakóban, akkor ismerned kell a "teraszt", ha meg nem, akkor gyere el és nézd meg :)
Nemsokára indulunk piacozni kicsit, ellötyögünk pár órát a népművészeti piacon, aztán valószínűleg pihi a hotelben, mert a nagy hőségben nincs kedve az emberbnek túl sokat mászkálni. Erre még rátesz a hihetetlen nagy szmog, ami sokszor egészen fullasztó sajnos, még a szemem is ég tőle, nem beszélve a levegő vételről. Óscka autó roncsok, vadonat új, méregdrága terepjárók, rengeteg motoros jellemzi a közlekedést és persze teljesen kaotikus közlekedés, nagyrészt köszönhetően a vezetési morál teljes hiányának. De mégis működik a dolog, valahogy mindig átverekedjük magunkat ezen a káoszon.
Van egy kedvenc kajáldánk, egy libanoni gyors étterem, délután gyalog szoktunk kibattyogni és mindenféle finomságot magunkba lapátolni. Kb. 1km-re van a szállástól, de már jól esik kicsit mozogni, hiszen 2 hétig jóformán semmi mást nem csináltunk, csak ültünk az autóban.
Ez egyébként egy jelentős különbség a túra és a verseny között, hiszen versenyben a pontoknál ki kell szállni, sokszor fel kell mászni pl. egy domb oldalra, tehát sokkal többet mozog az ember. Viszont kevesebbet alszik, igaz túrában sem aludtuk túl magunkat egyáltalán, sokszor 5-kor keltünk és mégis sötét lett mire a táborba értünk.
A lakókocsi nagyon jól bírta az utat egészen Mauritániáig, ott végleg megadta magát, így odaajándékoztuk egy helyi halászfalunak. Persze előtte még ráírtuk, hogy Üvegtigris 4, meg tele firkáltuk üvegtigrises szlogenekkel (Futottam :)) Mindjárt az első nap Marokkóban rámentünk a 4x4 szakaszra, ahol volt egy útlezárás, amit szépen kikerültünk egy elég keskeny és izgalmas úton. Természetesen kiderült, hogy az egyik forduló koordinátája pont a lezárt szakaszra esett, és hogy mások simán bementek oda. Nem gond, csak kissé hosszabb lett a terep szakasz :)) Aztán jóval délebbre Sidi Ifninél csak a tábort ütöttem be, azt kihagytam hogy 4x2-vel Guelmim felé kellene kerülni. Így végül a 4x4 útvonalán mentünk be, ahol mindjárt defektet kapott a lakókocsi. Mivel a 19-es kulcs otthon maradt a nagy pakolásban, felnin húztuk a vasat a tábor felé, elég kemény terepen. Vagy 10km után pont jöttek Tlac-ék, ők segítettek ki minket a kerékcserénél, de még ezután jött az igazán brutál szakasz, ami finoman szólva sem lakókocsinak volt tervezve. De megcsináltuk, köszönhetően Zsolti kb. 15 éves terep rally-s múltjának. Reggel aztán láttuk, hogy a tengely teljesen elferdült a lakókocsi alatt, a jobb oldali kerék teljesen lehetetlen szögebn állt. Óvatosan elgurultunk a következő városig, ahol röpke 3 óra alatt sikerült megértetnünk a nagyon szakképzett helyi szerelőkkel, hogy azt szeretnénk ha szétvernék az egész hátső kereket és ami körülötte van, hanem hogy egyenesítsék ki a tengelyt. Végül sikerült a nagy mutatvány, kerék egyenes, mehetünk tovább.
Sajnos a B2 Beach előtt megint megadta magát a tengely, ekkor már nem lett volna értelme újra javítani, hiszen az anyag úgy elgyengült, hogy nem sokáig bírta volna. Az meg az utazók nagy kézikönyve szerint nem okos dolog, ha kanyarban megelőz minket a lakókocsi kereke, mert akkor szinte biztos a bukfenc. És azt még Chuck Norris sem szeretné kipróbálni, milyen a mauritán közegészségügyi ellátás.
Szóval lényeg, a lényeg, jól éreztük magunkat, érdekes helyeken jártunk, és feltöltődtünk élményekkel, amik segítenek átvészelni a hideg napokat majd odahaza míg végre eljön a tavasz.
És persze már kalandoznak a gondolataim a 2012-es futam irányába :)) Állítólag Bissau Guineát is érinti majd a menet, ami egy teljesen új ország lenne, mint ebben az évben Szenegál volt.
Több mint 2000 fotó, több óra videó...remélem hamar elkészülök velük...

BB2011 sajtótájékoztató

2011-01-13T15:48:00.000+01:00

Pár szóban: hideg volt, eső volt, és persze egy csomó őrült bamakós is jelen volt. Fűvel borított trabi, rozsda temető kispolák, halottaskocsi, világ legkisebb embere és hasonlók. És persze mi is ott voltunk a lakókocsival együtt. De inkább a képek beszéljenek most helyettem: http://picasaweb.google.com/jakuza68/BB2011_01

Sajtótájékoztató 13-án, csütörtökön

2011-01-10T19:26:00.000+01:00

Már csak pár nap és végre indulunk! Ma elkezdtem összeszedni a holmikat amiket vinni akarok, szerintem össze is szedtem mindent. Persze lehet hogy reggelre kiderül, hogy valami tök fontosat kihagytam...2 éve pl. a jogsimat hagytam csak itthon. Persze mint tudjuk nem a papír vezeti az autót :)))
A kajás dobozokat is telepakoltam minden földi jóval...akarom mondani konzervvel, zacskós spagettivel, meg hasonló nyalánkságokkal. A bamako nem a kulináris menyországról szól. Igaz ebben az évben abszolút luxus körülmények között fogunk utazni. Még asztalunk is lesz, hideg sör a hűtőben és egyéb eddig elképzelhetetlen dolgok.
Ha valakit érdekel milyen őrült járgányok lesznek a futamon, az jöjjön csütörtökön az Intercontinentál elé, mi is ott leszünk reggel 9-től a délelőtt folyamán.

Pénteken lehet beállni a parc fermébe, ez teljesen nyitott esemény lesz, bárki bejöhet, fotózhat, dumálhat velünk, vagy akár megajándékozhat egy kisebb szigettel is, ha nincs éppen jobb dolga. Ez egyébként egy régebbi ötletem, ami egy alkohol gőzös nyaralás alatt született az agyamban. Nem másról van szó, mint Jakuza Köztársaságról, amit valahol egy szubtrópusi kis szigeten hoztunk volna létre. Államformája a bulisztatikus közösség lett volna, vagyis minden a buliról szólt volna. Sajnos e nemes terv megrekedt a tervezgetés szintjén, pedig szerintem hatalmas lehetőségeket rejt magában. Tehát ha van egy felesleges szigeted, mi szívesen levesszük a terhét a válladról :)))
Ha se csütörtökön, se pénteken nem tudsz eljönni, akkor szombaton a rajtnál tudsz velünk utoljára találkozni a Hősök terén reggel 8-tól. Csinálhatsz rólunk fotókat (csak a gyerekeidnek ne mutasd meg, ha jót akarsz :)), megveregetheted a vállunkat, kérdezhetsz tőlünk mindenféle okosat...vagy egy csomó hülyeséget is, mi mindenre szívesen válaszolunk, ha mégsem, akkor peched van, mert vagy nem érünk rá, mert éppen el leszünk foglalva (tudod, mi most pár hétre elmegyünk Afrikába, ezért leszünk ott), vagy azért mert nem szeretjük a hülye kérdéseket és nincs kedvünk még csak megjátszani sem, hogy szeretjük őket, vagy csak egyszerűen csak mert csak, vagy mert nem hoztál szigetet. Tehát a legtutibb módszer, ha nem kérdezel hülyeségeket...őőőő...ja igen, és ha hozol szigetet.
Mi ez az őrült szigetelés velem ma? Teljesen az agyamra megyek vele, annyi biztos. Szerintem ez már a közeli rajtnak tudható be.

Addig is kövessétek ezt a linket: http://www.youtube.com/watch?v=qbsCSzyunJs&feature=autoplay&list=FLUaPQ7AI6yzE&index=5&playnext=4
Ennek ugyan semmi köze hozzánk, csak gondoltam gyakoroljátok a kattintgatást :)))

BB2011

2010-12-09T18:18:00.002+01:00

Megvannak a vízumok! Pedig még pár nappal ezelőtt olyan hírek voltak, hogy csak január elejére lesz készen az összes vízum. A mauritán és mali autó biztosítások is megérkeztek, már csak a szenegáli hiányzik.
Ma ipróbáltam a GoPro-t, beraktam a szélvédőre. Persze a pesti utcakép nem túl érdekes, és egyenlőre nincs is mivel összevágni, de mire hazajövünk, addigra szerintem megoldom ezt a hatalmas problémát.
Lényeg, hogy jól működik, persze még van mit csiszolni a technikámon, de most már elég jól eltalálom, hogy éppen be van kapcsolva, vagy sem :)))

Rajtszám

2010-11-22T13:23:00.003+01:00

Örömmel értesíthetek mindenkit, hogy hivatalosan 144 a rajtszámunk.
Szerdán megyünk be az irodába a vízumokat intézni.

2010-es Budapest-Bamako film a Duna TV-n

2010-11-21T22:58:00.003+01:00

Végre bemutatásra kerül November 28-án 16:10-es kezdéssel Borsa Miki filmje. A 2009-es film is nagyon jó volt, végre egy tárgyilagos film a Bamakóról, ebben biztosak lehettek, hogy nem csak a szépségkirálynők lesznek benne.

"Budapest-Bamako 2010 - A terror árnyékában '55

Magyar Dokumentumfilm

Rendező: Borsa Miklós

Operatőr: Borsa Miklós

Az ötödik, jubileumi Budapest-Bamako résztvevői már mindent bepakoltak, amikor megtudták, hogy az Al-Kaida fegyvereseket toboroz a mezőny megtámadására. A verseny azonban nem maradt el, mint a 2007-es Párizs-Dakar, de a cél megváltozott. 2010-ben a Budapest-Bamako a marokkói Agadírban ért véget. Már annak, aki nem borult fel hamarabb..."

Készül a verda

2010-10-31T20:32:00.005+01:00

Legújabb képek a készülő autóról. Még nincs teljesen feldíszítve, ami a jó hír, hogy műszakilag rajtra kész állapotban van a járgány, már csak azon kell agyalnunk hogyan tegyük még látványosabbá :))

Jakuza menni Bamako :)))

2010-10-05T20:42:00.004+02:00

A mai naptól hivatalos, mégis ott leszek a Budapest-Bamako 2011-es futamán, ráadásul Gabival együtt...hát kellhet ennél több egy embernek?
Eredetileg Nicaragua szerepelt a terveimben, de ahogy közeledett a jelentkezési határidő végső dátuma, egyre jobban éreztem hogy valami nincs rendben velem, és erre csak a Bamako lehet az orvosság. Mert az nem lehet hogy nélkülem gördüljön át a mezőny a rajt vonalon. Szerencsémre Fenyvesi Zsolti barátom autójában volt még hely kettőnk számára, így kapva kaptam a lehetőségen, és gyorsan beregisztráltuk magunkat.
Igaz, nem verseny kategóriában megyünk majd, de szerintem így is lesz élmény bőven, hiszen spririt kategóriában indulunk egy L200-as Pajero-val, amire még egy lakókocsi is rá lesz akasztva.
Fotók majd később jönnek a gépállatról, mert még szépítkezésen tartózkodik, de igyekszünk hogy minnél üdébb színfoltja legyünk a sivatagnak :))
Ráadásul folynak a tárgyalások egy negyedik utasról is, aki nem más lenne mint...őőőő...erről még nem nyilatkozhatok...huhhh, majdnem elkottyantottam...
Persze szokás szerint már tűkön ülök, alig várom az indulás napját, végre megint egy új kaland, ami már nagyon hiányzott nekem.

2010.09 Dachstein

2010-09-14T15:07:00.003+02:00

Hát eljött végre a pillanat, hogy két év után végre megint felhúzzam a bakancsomat és nekivágjunk a hegyeknek. A cél a Dachstein volt, immáron negyedik alkalommal. Már kétszer próbálkoztam Hallstatt felől, egyszer pedig a déli oldalról, mindeddig sikertelenül. Az első alkalommal teljesen kezdőként, jelentős súly többlettel indultam neki és már a Simony hütténél azt hittem meghalok. De mint ebből az írásból is kiderül, valahogy mégis csak kibírtam, sőt a gleccseren is felvonszoltam magam egészen a mászó rész aljáig, amihez a beszállás kb. 2900 méteren van. Végül mire odaértem a többiek addigra jöttek le a csúcsról nagy vigyorogva, csodálatos napsütésben. Nem baj, gondoltam, nekem ez így is nagy teljesítmény volt. A lefelé vezető lábgyötrő út annyira bennem maradt, hogy azt mondtam, én többet Hallstatt felől nem jövök, az biztos.
Persze alig két év múlva ugyan ott találtam magam, csak már jobb kondícióban. Sajnos ekkor az időjárás nem volt túl barátságos, a gleccseren még feljutottunk gond nélkül, de a sziklákat bizony kőkemény jégpáncél borította, ezért inkább visszavonulót fújtunk. Ekkor ismét megfogadtam, hogy a büdös életbe nem jövök mégegyszer Hallstatt felől, azon a hosszú és unalmas úton. Nem tudom mi bajom van ezzel a szakasszal, hiszen máshol is gyakran kell ennyit menni, de az biztos, hogy ki nem állhatom a Hallstatt és a Simony hütte közti útvonalat.
A rákövetkező évben a déli oldalról próbálkoztunk, de olyan zord körülmények fogadtak bennünket, hogy a hüttében azt mondták a helyiek, hogy teljesen lehetetlen erről az oldalról feljutni, ne is kísérletezzünk vele. Természetesen minket ez nem riasztott el a tervünktől, hiszen már többször tapasztaltunk olyat, hogy a helyiek által "halálosan veszélyes"-nek titulált túrákat nagyobb probléma nélkül teljesítettük. Aztán a felső sífelvonó állomás alatt rájöttünk, hogy most bizony nekik volt igazuk, de onnan már nem akartunk visszafordulni, így összeszorított fenékkel végül feljutottunk a felvonó állomásig, de onnan már nem maradt elég időnk arra, hogy tovább menjünk.
És végre harmadszor is eljött az alkalom, hogy nekivágjak az útnak a Simony hütte felé, de ez alkalommal nagylányom, Szilvi és életem párja, Gabi társaságában. Már nagyon vártam a lehetőséget, hogy végre eljőjjön az alkalom mikor végre velem tartanak majd, hogy nekik is átadhassam a hegyek szeretetét. Persze egy kis izgalom volt bennem, vajon hogy fogják bírni az utat, nem lesz-e túl nagy kihívás nekik így elsőre? Ráadásul magamban sem voltam teljesen biztos, hiszen a betegségem miatt több mint két éve nem voltam túrázni, így a saját kondim miatt is aggódtam egy kicsit.
Az időjárás szerencsére nagyon kellemes volt a felfelé út alatt, de sajnos Gabi bakancsa már az út elején feltörte a sarkát. Leragasztottuk a sebet, de ennél többet itt nem tehettünk érte. Képzelem mekkora szenvedés lehetett neki így jönni, még emlékszem mikor én voltam itt előszőr, ráadásul vadonat új bakancsban. Végül ha fogcsikorgatva is, de a lányok is felértek a hüttébe, az utolsó métereken már inkább csak vonszolva magukat. De ahogy felértek, mindjárt kiült az öröm az arcukra, fáradtan ölelkeztek össze a hütte ajtajában, hogy aztán én öleljem át őket. Nagyon-nagyon büszke voltam rájuk, hogy feljöttek idáig, mindenféle nyafogás nélkül és szinte bármiféle előedzés nélkül. Természetesen közölték, hogy másnap már nem kívánnak a csúcs felé velünk tartani, inkább sütkéreznek egy kicsit a napon, aztán elindulnak egy órával a mi várható leérkezésünk előtt.
Ezt követően elfogyaszthattuk nem éppen olcsó, ámde annál rosszabb vacsoránkat. Én még ilyen gyatra ételt nem ettem az Alpokban sehol, kivételt csak a Mt. Blanc képez, az ottani két ház alulmúlhatatlan, különösen igaz ez a Gouter-ház esetében. Zavaros bigyó leves, és sonkás-répás spagetti volt a menü, végül egy barack darab, valami lekvárral a tetején. Nem vagyok túl válogatós, főleg nem hegyen, de azért €15-ért egy kicsit többet vártam volna, már csak az előző tapasztalataim alapján is.
Másnap verőfényes reggelre ébredtünk, úgyhogy elővettük a naptejet és a napszemüveget is a zsákból, majd belebújtunk a beülőbe és felcsatoltuk a kamáslit, aztán nekivágtunk a gleccsernek. A nap kegyetlenül tűzött felettünk, ami jót tett a fényképezéshez szükséges fényviszonyoknak, de annál kellemetlenebb volt nekünk. Mert persze már megint kevés vízzel indultunk neki, úgy látszik ez is valami furcsa szokásunk itt a Dachsteinen. A végén bevallom már eléggé fáradt voltam, ráadásul ott járt az agyamban, hogy még aznap le kell menni Hallstattba, onnan meg még vagy hatszáz kilóméter hazáig az út. Így a mászós rész alatt megint visszafordultam, mint az előző két alkalommal, és elindultam lefelé. Ami nagyon feltűnő volt, hogy a gleccser mennyire visszahúzódott az elmúlt évek alatt. Már Tirolban is felfigyeltünk erre a jelenségre régebben, de itt most nagyon szembetűnő volt a változás.
Sajnos az út időtartamát nagyon elkalkuláltuk, eredetileg úgy számoltunk, hogy délután kettőkor indulunk lefelé a hüttéből, azonban kb. fél négykor tudtunk csak indulni, ráadásul akik tovább mentek a csúcs felé, több mint egy órával mögöttünk jártak. Következett a soha véget nem érő út, ahogy én nevezem ezt a szakaszt, és ahol újra, immáron harmadszor is megfogadtam, hogy soha soha többé nem jövök erről az oldalról. Persze ha nem két nap alatt csinálnánk meg, hanem mondjuk három...de ez már a jövő zenéje :))))
Lényeg, hogy végül este kilenc óra körül mindenki szerencsésen odaért a parkolóba, és fél tízkor elindulhattunk végre hazafelé. Hogy milyen volt a hazaút? Talán csak annyit említenék meg, hogy reggel fél hatkor kerültem végre az ágyba.
Összegzés képpen azt mondanám, hogy egy nagyon szép és nagyon fárasztó túra van mögöttünk, de nekem a lényeg az volt, hogy végre a család tagjaim is velem tartottak, akikre nem tudom elégszer mondani mennyire büszke vagyok.
Az út során készült képeket itt nézhetitek meg: http://picasaweb.google.com/jakuza68/201009Dachstein

2010 Vízitábor

2010-08-09T22:09:00.002+02:00

A Mosoni-Dunán jártunk, ahol már hagyományosan augusztus elején beülünk a kenukba és Dunakilititől leevezünk egészen Győrig. Mint ahogy eddig mindig, most is nagyon jól sikerült a túra, amint azt a fotókról is láthatjátok http://picasaweb.google.com/jakuza68/2010Vizitabor#

Budapest - Nordkapp rajt

2010-07-05T15:57:00.004+02:00

Volt szerencsém ott lenni szombaton reggel a rajtnál a Savoya Parkban. Nagyon jó volt újra ismerős arcokat látni a Bamakoról, persze elsősorban Fourfingerrel örültünk egymásnak. Ő a Nordkapp túra szervezője egyébként, és el kell hogy mondjam, hogy nagyon profin vezényelte le a rajtot. Igaz most még nem volt túl nagy a mezőny, de hát emlékezzünk csak hogyan kezdte a Bamako, ott sem volt egyből kétszáz autó.
A verseny hivatalos oldala: http://www.budapestnordkapp.hu/
Az összes fotó itt: http://picasaweb.google.hu/jakuza68/20100703Nordkapp

Mauritániáról...ahogy a 4x4 magazinban megjelent

2010-06-30T11:11:00.004+02:00

Elég izgalmasra sikeredett...talán azért mert az is volt :-)))
A cikket Lacinak köszönhetjük, és folytatása is lesz a következő számban.
Kattintsatok a képre, a megnyíló oldalon meg használjátok a nagyító funkciót, akkor jól olvasható lesz a szöveg

A világ legkülönlegesebb termál fürdője

2010-06-15T11:32:00.005+02:00

Nyugat-Szaharában található, Dakhla előtt. Szinte észrevehetetlen az útról és persze nincs kitéve semmilyen tábla sem. Lakik ott egy öreg néni, neki kell adni pár dirhamot, aztán ő megnyitja a csapot, és mehet a móka. Kellemesen meleg a víz, kissé ugyan kénes, vagyis jó büdös, de kérem mutasson nekem valaki ennél nagyobb és látványosabb fürdőszobát. Ilyen élményt szerintem még egy 7 csillagos szálloda sem tud nyújtani, bár erről igazából nem tudok nyilatkozni, mivel az utazási szokásaim miatt nincs valami nagy tapasztalatom az ilyen kategóriájú szállodákkal :-)))
Ha esetleg szeretnéd kipróbálni, ne mond hogy egy szőrös szívű önző dög vagyok, ezért megosztom mindenkivel a koordinátákat: N 23 53,985 W015 42.684
Egy jó tanács: NE felejtsd el levenni az ékszereidet, különösen az ezüstöt! Én persze elfelejtettem, és bizony a kénes víztől elég ronda lett szegény touareg keresztem.

Nordkapp kedvcsináló

2010-06-15T10:44:00.003+02:00

Július 3-11 között kerül megrendezésre a Budapest-Nordkapp túra, bővebb információt az alábbi linkeken kaphattok az eseményről. Igaz én ezen sem tudok most részt venni, de a túra szülőatyja az én kedves Fourfinger barátom, ezért szívesen propagálom én is.
Egy kis kedvcsináló, a pályaírásról:
http://www.youtube.com/watch?v=b6WTt8NixwY&feature=player_embedded
Hivatalos oldal:
http://www.budapestnordkapp.hu/
Pályaírás fotói:
http://www.tankpad.hu/budapestnordkapppalyairas.htm

2010-06-15T10:21:00.007+02:00

Lezajlott az Ázsia-túra, melynek során Kazahsztánba jutottak el a résztvevők, köztük Ganxsta Zolee, Bárdosi Sanyi és Kővári Barna is. A Homokdune csapatot Tlac, azaz Tempfli Laci képviselte, én sajnos anyagi okok miatt nem tudtam részt venni, de talán majd jövőre. Persze mondanom sem kell, hogy majd beledöglöttem, hogy nem tarthattam velük, és mit mondjak, ez az érzés semmit sem csökkent, mikor megnéztem az útról készült fotókat. Kiváncsian várom majd Laci beszámolóját és a videókat amiket az út során készített, mert biztos vagyok benne, hogy rengeteg érdekes és vicces helyzetben voltak odakint.
Fotók itt: http://www.azsia-tura.hu/galeria_01.html
A túra hivatalos oldala: http://www.azsia-tura.hu

Novákfalvi tárlat

2010-04-06T10:54:00.003+02:00

Most nem én utazom, inkább titeket csábítanálak hozzánk Novákfalvára ( www.novákfalva.hu ), ami közvetlenül Velem mellett található, mindössze 8km-re Kőszegtől.
A hétvégén nyitottuk meg a magyar múlttal foglalkozó tárlatunkat az üdülőfaluban, az erről készült képeket itt találjátok http://picasaweb.google.com/jakuza68/NovakfalvaMuzeum

fotók frissítve

2010-03-15T18:29:00.003+01:00

Fent van az összes fotó, a maradék két mappába ment fel, az egyikben a kongói és angolai képek vannak, a másikban a namibiai és dél-afrikaiak, természetesen az Etosha Parkban készültek nélkül, hiszen azok már fel lettek téve.

http://picasaweb.google.hu/jakuza68/KongoAngola#

http://picasaweb.google.hu/jakuza68/NamibiaDelAfrika#

Agadirtól a kongói határig

2010-03-15T15:33:00.002+01:00

Újabb fotó albumumot tettem fel, azt hiszem a címben írtak mindent elmondanak :-)

http://picasaweb.google.hu/jakuza68/Agadirtol#

képek újra

2010-03-15T03:05:00.003+01:00

Nagy igyekezetemben, hogy megosszam veletek a képeket, a nyers képeket tettem fel. Eddig. Mert most éjjel 3-ra sikerült végeznem a végleges verziójával az eddig feltett képekkel. A BB2010 már fent is van, az etosha1 és etosha2 most töltődik felfelé, de már nem várom meg, amíg felmennek. Reggel majd leellenőrzöm hogy minden link megfelelően működjön, aztán neki esek a többi képnek is.

Csináltunk egy csomó rövid videot is, igaz video kameránk nem volt, de István fényképezőjével lehetett szerencsére videozni, ízelítőnek szerintem nem rossz. A youtube-ra pakolom majd fel az anyagot, vágatlanul, ahogy felvettük az anyagot. 3 fájl már fent is van, Kongóban készültek, az Odzala Park felé vezető úton. Nálunk mondjuk nem útnak, hanem offroad verseny pályának hívnák azt a valamit, ami a parkhoz, és az ott található gorillákhoz vezetett. De megérte, mert akkora mázlink volt, hogy egy nagy csapat gorillát, kb. 10 főt sikerült látnunk, ami állítólag nagy ritkaság.

http://www.youtube.com/watch?v=lU7HbzKXwK0

http://www.youtube.com/watch?v=mgeJT2V5h7k

http://www.youtube.com/watch?v=-xjO5KAsNKc

Etosha fotók 2

2010-03-13T23:43:00.001+01:00

Az Etoshában készült képek második része is felkerült, http://picasaweb.google.hu/jakuza68/Etosha2#

Etosha Nemzeti Park, Namibia fotok 1.

2010-03-13T13:34:00.003+01:00

Gondoltam, erre sokan kiváncsiak lesztek, ezért kicsit előre ugrottam Namibiába. Szezonban, november környékén nagyobb az esély oroszlánt, leopárdot, elefántot vagy éppen orrszarvút is látni, nekünk ez most nem adatott meg, de így sem panaszkodhatunk, volt élmény bőségesen.

A nagy "kő" a földön, a Hoba meterorit, ami a világ legnagyobb fém meteoritja. Sokan megpróbáltak már belőle egy kis szuvenírt gyűjteni, ami nem szép dolog, viszont jól láthatóvá tette a csillogó fémet.

Namibia csodálatos ország, jók az utak, van Spar és KFC, szuper az egész. Nekünk már nagyon jól esett egy ilyen ultra lightos afrikai ország a végére, bár be kell hogy valljam, hogy pár nap után már hangot adtunk annak, hogy túlzottan is lightos, nem ezért jöttünk :-) Azért az autó adott okot izgalmakra, csak hideg indítóval indult, amit előszőr szúnyog irtóval helyetesítettünk. István ötlete volt ez a módszer, el is neveztük Starter Spityunak.

http://picasaweb.google.hu/jakuza68/Etosha1#

Újra itthon

2010-03-13T10:14:00.003+01:00

Hazaérkeztünk szerencsésen, és persze egyből neki estem a fotóknak. Rengeteg kép van, úgyhogy el fog tartani egy darabig amíg feldolgozom őket, de a verseny képeit már lehet nézegetni, úgyhogy klikk ide http://picasaweb.google.hu/jakuza68/Bb2010#

Homokdune Fokvarosban!

2010-03-08T12:33:00.002+01:00

Megerkeztunk vegre, tobb mint 23000km megtetele utan! Itt ulunk egy net kavezoban Fokvaros belvarosaban, dog meleg van, faradtak vagyunk, de rengeteg elmennyel gazdagodtunk. Amit majd otthon szepen lekormolok ide is, hogy megoszthassam az elmenyeinket veletek is. Persze el fog tartani egy darabig amig a sok ezernyi foto feldolgozasaval es feltoltesevel vegzek, de igerem sietni fogok.
Diohejban annyit, hogy a komp atkeles Brazzavillebol Kinshasaba a Kongon mar onmagaban is egy eletre szolo elmeny, itt megtapasztalhato mit is jelent a tokeletes kaosz fogalma. DR Kongorol rengeteg rosszat hallottunk, ebbol semmi sem volt igaz, nagyon kedvesek voltak az emberek, meg a rendorok is. Angola szinten kellemes csalodas volt, a taj gyonyoru, az utak vagy borzalmasak, vagy hihetetlenul jok, atmenet nincs a ketto kozott. Namibia maga a csoda, de majd kesobb reszletesen is irok.
Mindenkit udvozol az egesz csapat, csodalatos 7 het van mogottunk.

Gyors jelentkezes es egy kis kongoi izelito

2010-02-24T18:00:00.000+01:00

Kozben megint netezunk, mert varjuk hogy este 6 legyen. Ugyanis veletlenul belebotlottunk egy kedves helyibe, Gollo Michelbe, aki kivalloan beszel magyarul, ott tanult pilotanak, most is az, csak eppen itt. Mondta hogy hivjuk 6kor, valoszinuleg mar otthon lesz es akkor nala alhatunk, meg gondolom sok minden erdekeset tudna nekunk mondani a hatarrol, es a kovetkezo orszagokrol.
Az egyenlito atlepese erdekes volt Makounal, elotte kb 100 meterrel lattuk az elso ebola veszelyre figyelmezteto tablat. Marmint hogy ne fogdossuk a halott allatokat es embereket mert ugy konnyen terjed. Errol nem volt tul nehez lemondani. Az egyenlito pont a csendorseg elott volt, kiabaltak is, hogy ott ne fotozzunk, mi meg mondtuk hogy itt azegyenlito es ne izguljanak nem oket akarjuk lefotozni. Ebbe mar belenyugodtak a rend eber orei, igy a gps-t is lefotoztuk, igy latszik hogy tenyleg pont az Egyenliton allunk.
Jelenleg nincs ebola jarvany arrafele, utoljara 2003-ban volt. Ma mar nagyon gyorsan izolaljak a terseget ha feluti a fejet, igy nem tud elterjedni.

Kedves baratomnak, Fourfingernek

2010-02-24T15:52:00.002+01:00

Az a helyzet, hogy en minden nap elkapok egyket majmot, vagy gorillat, es odaadom nekik az anyagot, hogy vigyek el a legkozelebbi cyber cafeba, de ugy latszik ezek a korrupt dogok csak bezabaltak a meloert kapott banant, aztan csesztek a melora. Ezert sajnalattal kell kozolnom, hogy reszletesebb beszamolot valoszinuleg csak mar Magyarorszagrol lesz lehetosegem irni, es bizony a fenykepekre is addig kell varni. De hidd el megeri turelmesnek lenni.

BB2010 Laszlo Peti csapattars leirasaban

2010-02-24T15:44:00.003+01:00

Kicsit visszanyulok az idoben, de remelem megbocsajtjatok.

Jan. 18

Kedves Otthonmaradottak, vagy mashol nyaralok!

Biztos sokan tudjatok, mashogy alakulnak a Budapest Bamako Rally dolgai, mert a szervezok beszartak, nincs ezen mit szepiteni. Levagtak a veget a turanak, igy valahol Marokkoban megyunk meg 6-7 napot az Atlasz es a korulotte levo kosivatagok es palmaerdok kornyeken. A tarsasag nagy resze ennek ellenere tovabbmegy Bamakoba, teszi ezt azert is, mert a repulojegy Bamakobol szol BP-re, s bar volt rola szo, hogy atteszik Agadirba, ahol vegez a rally, de akkora felhaborodas volt, hogy visszatettek. Motmar csak az a kerdes, mi lesz azokkal, akik nem akarnak lemenni Bamakoig. Meg kulonben is, hogyan jutnak le 4-5 nap alatt azok, akik le akarnak menni, mert 29-en leszunk Agadirban, ahonnan ennyi ido alatt igencsak fel kell kotni a gatyat, hogy odaerjenek. Es aki marad, hogyan jon haza? A Budavar Tours magasrol tojik arra, h vege lesz marokkoban a turanak, es egy masik charter szerveznenek Agadirbol, hogy kifithessunk meg egy repjegyet... Es ez meg csak az eleje volt a felhaborodasaink okainak... Ma ejjel kompozunk at Afrikaba, szoval ma ejjel szerintem felkoncoljuk oket a hajon, nem lesz hova menekulniuk! :)

Masresz viszont, csupa mosolyogni valo hireink vannak. Tokeletesen kijovunk egymassal, s lassuk be, ez volt itt a legnagyobb kerdes. 4 abszolut kulonbozo erdeklodesu ember, kulonbozo ertekrenddel, ritmussal ult be az autoba, s ahogy latom, egz hangos szo nelkul fogunk kiszallni belole 2 het mulva. A feladatokat magunk ala gyurjuk renduletlenul, meg akkor is, ha a franciak es az olaszok nem voltak hajlandoak segiteni minket. A spanzolok akartak ugyan, de ok sem tudtak. Napi 800-1200 km-t vezetunk felvaltva, 15-18 feladatot teljesitunk, ami terkepeszeti, logikai, vagy kommuniálos feladat, mint peldaul mi szerepel egy-egy emlektablan, hol all a polgarmester szobra, hany oszlopa van a muemleknek. Illetve vannak special szakaszok, peldaul 30 kmen at tartani egy atlagsebesseget, barmilyen terepviszonyok is vannak. A tegnap ejszakank kimaradt, fel haromra ertunk be a celba, de mivel fel otkor mar eligazitas volt, inkabb le se fekudtunk, feltettuk a maradek matricat a kocsira. Apropo a kocsi. Kisebb uzemanyag adagolasi problemaval kuzkodunk, gyakran lefulladunk. Tulajdonkeppen csak a Laci kepes most jol vezetni az autot, mi kuzkodunk, eletunkben nem vezettunk sulyos beteg jobbkormanyos terepjarot. Laci minden szabad negyedoraban - pl amikor a Tamassal elindulunk felkutatni egy pontot valahol a hegyen, vagy a varos melyen - nekilat, s allit valamit, de meg eddig nem sokkal fustol kevesbe, illetve nem kevesbe kockas a benzin. Bar az elobb talalt valamit, remeljuk a megoldast.

Hajnalban erunk Nador-ba, es rogton lesz egy kiados terep szakaszunk! Ki leszunk addigra simulva, hiszen boseges 5 orat fogunk aludni a kompon - mar persze az elvekoncolas utan... Nem lennek most versenyigazgato...

Eredmenyeket nem tudok meg, mert a muholdvevok adatait meg nem ertekeltek ki, de valahol az elso 5-ben biztosan benne vagyunk.

Igyekszem meg beszamolni majd, drukkoljatok, irjatok sms-t a muholdasra, jol esik olvasni a nagy zotyoges kezepette!

Sziasztok!

jan 19

Arcomon olyan mosollyal, amit sebészkéssel sem lehetne leoperálni osztom meg Veled (és így a többiekkel) Peti üzenetét:

"Itt szuperlatívuszok! Atlaszt és homokdűnéket gyűrtűnk magunk alá, elképesztő táj, emberek, történések. Bírjuk a tempót, bár a félprofi csapatok magasra teszik a mércét. A mai etapot nyertük, Laci vezet, mint Isten. Csak 1x kellett kiásnunk a kocsit a homokból. Összhang van, nyerni fogunk!!!"

jan 22

Kedves Szurkoloink

amikor Isten megteremtette a szamitogepet es a netet, nem tudtq, h frikaba is akarjk majd hasznalni, de azert problkozom.

eloszor is halat kell adnunk a sivatagnak, mert elozo gyors uzenztzmben azt irtam, magunk ala gyurtuk, nos ez nem igaz. A sivatag vagy atenged, vagy nem. Ember legyozni nem tudja, ne is probalja meg soha. Felelmetes, amilyen szinkronban tartja bennunk a felelmet, de nem rettegest, a batorsagot, de nem vakmeroseget, a gyonyorkodest, de nem a feltetel nelkuli racsodalkozast. Hihetetlen itt lenni, ezt atelni. Megfoghatatla, leirhatatlan a legnagyobb resze. Az Atlaszt atkacskaringozva es tobb szaz kilometer kosivatagot atzotyogve, annyi fele emberrel, nyomorral, rengeteg joindulattal talalkoztuk, hogy lassan telitodnunk kene, de minden nap szembe jon vmi, ami tok mas, mint eddig barmi. Mindannyian voltunk mar afrikaban, tobben ezt a rallyt is megjartuk, de minden fel ora tartogat egy-egy uj adrenalin bombat, vagy legalabb olyasmit, amiert erdemes ujra afrikai levegot szivni. Az Atlasz egyik fennsikjan felnezni az egboltra ejjel elkepeszto. Neztem mar parszor az eget, ausztriaban a hegyek kozt se csak egy lyukas lepedo, de ez maga volt a csoda. Megelevenedett az univerzum, es most eloszor nem azt ereztem, hogy milyen apro pontocska vagyok en itt, hanem elarasztoitt valami megfoghatatlan ero, azt ereztem, orulok, hogy en is resze vagyok a vilagegyetetemnek. Sajnos a jelet, amit kerestunk egy kovon, hamar megtalaltuk, igy az euforianak vegett vetett a : Na gyerunk!
Es ez a Na gyerunk! jellemzi a Homokdune csapatot a legjobban. Nem tulzas, mi vagyunk a legszivosabb csapat, es ez e pillanatban nem a fuvet jelenti. Vannak nalunk tapasztaltabb versenyzok, meg osszszokottabbak is. Vannak 30-40 millio forintot ero autok, sot, van egy kb 70 milliot ero is. Vannak olyanok, kik 30x is jartak mar afrikaban, es van olyan is, aki 3x megnyerte mar a Budapest Bamakot. De nalunk elszantabb csapat nincs. Van egy 17 eves Toyota Land Cruiser-unk, amelyik tavolrol sem tokeles. Nagyon sokat fogyaszt, fekete fustot okad, es valami oknal fogva nem hozza azt a teljesitmenyt, amit kene neki. Nem eleg eros. De van nekunk egy Tempfli Lacink, akinek aranyba kell foglalni a nevet. Minden ejjel szetszed valamit, jobb is lesz tole, de csodara nem varunk persze, motorcserenk nem lesz. Nincs is ra szukseg. Olyan ez, mint az ember szerelme. Olyannak szeretjuk, amilyen. Persze csak addig a pontig, amig arra megy, amerre mi akarjuk. :) Szoval, a mi erossegunk a fejunk. Eldontottuk, nyerunk, es minden errol szol. Olyan tempoban eszunk, tisztalkodunk, pisilunk - hogy a nagy dolgokrol ne is beszeljunk - hogy az csakis a celvonalrol szoljon. Persze ha ki kell huzni a folyobol egy autot, amit lassan mar ellepni probal az emelkedo viz, akkor ott vagyunk.
Nem mehetek el szo nelkul a mellett, hogy a Laci nem csak javitgatja az autot, hanem ugy vezeti is, ahogy az elkepzelhetetlen. A homokdunek ngyon kacer joszagok. Kinaljak magukat, gyertek, masszatok meg, hagjatok meg, aztan neha atengednek, neha megragadnak, es akkor bog a motor, forog a kerek, 45 fokban oldalra dol a kocsi, pulzusunk az egekben es Laci magabiztos arccal kozenkvagja, hogy: Jo, mi? Es jo. Mondhatni beszaras! Meg azt se bantuk, hogy egyszer beragadtunk, es kezzel astuk ki, mert csak egy lapatunk van. Szoval, hogy is mondjam, na... Kurva jo itt!
Nem szamit a por, a fagy ejszakankent es reggel, nem szamit, hjogy satorban alszunk, hogy a kora reggeli eligzitasra osszecsomagolva kell mennunk, hiszen percekkel kesobb indulunk a megkeresendo pontok, a megoldando terkepeszeti es kommunikalos feladatok, illetve az atlagsebesseg-tartos fele. Nyerni fogunk!

Nagyon koszonjuk a sok sms-t, iszonyu jo, hogy tenyleg sokan velunk vagytok lelekben. Minde egyes uzenet tol rajtunk par metert!
Kaptunk mar sms-t Argentinabol, Kanadabol es az jutott eszembe, milyen szep volna; ha a fold osszes kontinenserol drukkolnanak nekunk, szoval ha ismertek embereket, mittomen Ausztraliaban, Kambodzsabban, Thaifoldon, Vietnamban, vagy Balin, akkor szoljatok nekik legyszi, hogy segitsenel nekunk abban, h mondhassuk, az egesz vilag nekunk drukkol!

Robi, masold ide pls a muholdas know how-t. By the way, gratulalok! Buszke en itt!

Koszonjuk nagyon mindenkinek!
Na megyek, eszem egy jo kis soletkonzervet!
Igyekszem meg jelentkezni, de nem igerek semmit, kisse nehezkes itt ez computer dolog...
Annyit kerek csak, ha kaptok valami sms-t tolunk, kuldjetek el Robinak, es o szetkuldi mindenkinek, igy garantalt, hogy minden nap lesz rolunk valami hir. Es irjatok!
Udv
Peti, illetve Laci, Tomi, es Istvan

jan 23

Peti a sivatagból:

át az Atlaszon, kökemeny 400 km szerpentin offroad szakasz volt a mai.
A látvány lenyügöző, de kirazta belolunk a lelkünket. Már könyörögtünk
20 meter egyenesert. Hányingerrel küszködtünk, ingerültek voltunk,
egy-egy apró hiba is mutatkozik a kocsin, de töretlenül megyünk előre.
A köv napok a kritikusak. Törtennek furcsasagok bizonyos pontok
elbiralasaval kapcsolatban, de jóban vagyok a versenybírokkal, nem
lesz gond. Bár már rég ki kellett volna zárni két csapatot súlyos
sebesség átlépés miatt. Mindegy. Megyünk, harcolunk, nyerünk! Ma
történt egy vicces. Miközben Laci már 3 órája vért izzadva kereste 500
méterenként az ösvényt, hogy merre lenne érdemes menni, egyik
kanyarban felkiálltottam: Ne arra, te barom! Miután megfagyott a
levegő, felnéztem, és kitört belőlem a röhögés, hiszen nem a Lacinak
szántam, hanem a nadrágom szárának, amit éppen egy tépéssel próbáltam
afrika-kompatibilissé tenni, de rosszfelé indult a szakadás :) Ma
éjszakára talaltunk egy szallónak hasznalt bungalló sort, ahol ilyen
sárból és szalmából tákolt házikókban alhatunk. Africa feeling rulez!
:) Bár a Glóbusz gombapörköltkonzervje kicsit rontott az összhangon.
Na jóéjt! Peti

jan 24

Peti:

"Igazi szélviharban, sátorban 8 fok körül aludtunk a kősivatag közepén. A lengéscsillapítók elszálltak, s a motort tartó bakok elszakadtak. Nem nekem kell értenem, mitől megyünk."

jan 25

Peti levele a Homokdűne "örömklubnak":

Kedves Homokdune Funclub!

Ma jott el az a pillanat, amikor a sivatag megmutatta, hogy o az ur. Mint egy korabbi levelben mar irtam, ha nem tiszteled, ha nem ismered a szabalyokat, bajba kerulsz. Ha nem nezed at minden nap az autot, ha nem a megfelelo beallitasokkat hasznalod, illetve nem vagy bekotve, a sivatag legyoz. Ma ket auto is felborult a mezonyben. Eloszor Borsa Miki, a Duna TV riportere, aki tapasztalt tereppilota, de az elozo napi razos utakon meglazult csavarokat nem fedezte fel, valoszinuleg nem is kereste. Eltort egy kisebb alkatresz, leszakadt a futomubol egy darab, s nem tudott mar ellenkormanyozni, felborult kb 85 km/h -val. Karcolas nelkul meguszta o is, es a baratnoje is.
A masik Ulrik volt, aki 3x nyerte mar meg a Bamako futamot, ketseg nem fer hozza, hogy kivalo pilota, nagy ellenfelunk volt. Megis hibazott. Tul nagy sebesseggel vett be egy nem jol belathato kanyart, lesodrodott a hepehupas toltesrol, mindket jobbszelso gumija eldurrant, felborult. Nem voltak bekotve... No comment... Valoszinuleg bordatoressel megusztak, nehezebben veszik a levegot, de ugy tunik szerencsesek voltak.
Azert irtam le ezeket ennyire reszletesen, hogy tudjatok, tisztaban vagyunk vele, hogy ez itt egy veszelyes uzem. 6 gyermek apukaja ul az autonkban, es epsegben kivanunk majd hazaterni. Laci minden este befekszik az auto ala, meghuz, ellenoriz, megtisztit... Masreszt hihetetlen erzekkel es tapasztalattal a hata mogott vezet a legkulonbozobb allagu talajokon, es biztosithatlak benneteket, nem kerjuk el tole a kormanyt a sivatagban...
A mi dolgunk a navigacio, es a napi 25-30 feladat teljesitese, illetve megoldasa. Jo a munkamegosztas!
Szoval, fel a fejjel, vezetunk, es nem lehajtott fejjel megyunk elore, hanem nagyon precizen, turelmesen, de kokemenyen. Lazsalni nincs lehetosegunk, hiszen sok meg az ellenfel, akik mind minket akarnak lehagyni, s ragjak a kefet, hogy hogy a turoban lehet az, hogy elhagynak bennunket egy egyenesebb szakaszon, de a kovetkezo pontnal mar megint elottuk vagyunk. Hat ugy, hogy jobban navigalunk, technikasabban vezetunk, es a feladatokat is sokkal gyorsabban es kreativabban oldjuk meg masoknal.
Ma volt a legnehezebb szakaszunk egyebkent. Olyan helyeken is fel kellet masznia az autonak, ahol ember is csak kapaszkodva jutott volna fel. Csodaszep kiszaradt folyomedreken, vizmosasokon at vitt utunk, illetve feketesziklas hegyek es homokdunekkel tarkitott zoldes barnas hatalmas siksagok kozott repesztettunk. 600 km-bol 450 volt ma terep. Megjottek ma a kaktuszok is, es lattunk vagy 20 ujszulott tevet.
Es mar csak a level vege valaszt el attol, hogy 3 nap utan vegre lezuhanyozzunk... Persz meleg viz nem biztos, hogy lesz, de legalabb folyoviz...

Jaj, majd el felejtem, megkaptuk az SMS-eket kikuldott szurkoloinktol Thaifoldrol, illetve az Ausztraliaba kitelepitett rajongoktol, valamint Kanadabol, Angliabol, Argentinabol, Amerikabol, meg az Erzsebet korutrol is! Azt hiszem mondhatjuk, az egesz vilag nekunk drukkol! :)
Szoval koszonjuk, nem is tudjatok, milyen erzes, amikor egymas utan csilingel a muholdas telefon. Kicsit olyan, mintha 50-en ulnenk neha az autoban. (a szagot tekintve, gyakran olyan...) Arra figyeljetek, hogy ekezeteket ne hasznaljatok, es csak bizonyos hosszu lehet az uzenet, mert a vege neha nem jon at...

Szoval, jol vagyunk; es ez igy is marad! Nyugalom!
Peti, illetve Laci, Tomi, Istvan

jan 27

Peti tegnap este:

"Szakadékok, vízesés, másfél méteres félgömb alakú kaktuszok, 2 defekt, megint szélviharban alvás. 2 napja nem láttunk zuhanyt, de nyomjuk. Vezetünk. 3 nap. Megcsináljuk."

Ket eve, amikor hazamentem Bamakobol, azt mondtam, remek volt,gyonyoru
volt, de eleg volt egyszer. Mindegy is, hogy miert vagyok itt
masodszor, de vegem van most, mint az esti mesenek, es vissza akarok
meg jonni. Elkepeszto helyeken jartunk ma is. Szaz meter magas dunek
az oceanparton, sotetbarna sziklak es vilagoszold bokrok kozt megbuvo
hegyi osveny, kek-bordo kavicsagy, tenger marta 40 meter magas
sziklahasadekok kilometereken at, acelkek kiszaradt folyomeder,
oriaskaktusz-ultetvenyek, elhagyott, ujjaepitett, megint elhagyott,
megint belakott varak, palmaligetek kozott rejtozo falu, mocsar,
talalkoztunk hegyitevekkel, szoval ma beszartunk a gyonyorusegtol!
Tegnap a kipufogonk is leszakadt, de a Laci megheggeszttette, az egyik
gumink javithato volt, bar azt belsovel fogjuk csak hasznalni. A
valtora is raferne egy jo nagy tisztitas, de ezt a ket napot meg
kibirja. Tartjuk elso helyunket, bar nagyon szorongatjak a tokeinket
hatulrol. Talan annyiban szerencsenk van, hogy szintidon belul
teljesithetoek a napi etapok, feladatot meg nem hagyunk megoldatlanul,
igy ha nem hajtunk gyorsan, maximum pontokat kapunk minden nap. Nagyon
vicces amugy, amikor egyszerre erunk oda tobben egy feladathoz,
Mindenki ugy probalja megoldani, lefenykepezni, hogy a tobbiek ne
lassak. Vegtelenul vicces szitukat szul neha. Kozben meg a leheto
legjobban vagyunk a top 5 csapattal. Ha kell, egyutt asunk ki egy
betut a homok alol, mert 3 napja, amikor felfestettek, meg mas iranyba
fujhatott a szel, most meg rajta van egy homokdune. Aztan ha megis
mashol talaljuk meg a pontot, ugy teszunk, mintha semmi sem tortent
volna, lefenykepezzuk, aztan probalunk feltunesmentesen karomkodasok
kozepette tavozni. Egy nagy jatek ez az egesz. Aztan, amikor
beleragadunk a homokba, elo az asot, a homokvasat, kikaparjuk a
kocsit, megtoljuk, jon a pofankba masfel mazsa fincsi aproszemu, de
hat a lelemenyesebbek nem hagytak otthon a siszemuveguket. Csak a nagy
lendulettol neha elfelejtik felvenni... Azt hiszem, erdemes lesz ma
megnezni az RTL-en a tudositast rolunk...
Ma vegre valami bungalloban alszunk, meleg viz ugyan valoszinuleg
nincs, de legalabb folyik.
A konzervek es az nassolni valok fogynak, hiu abrand volt, hogy itt le
lehet fogyni.

Az sms kuldeseket ne hagyjatok abba legyszi, mar csak ket nap, es mi
emelhetjuk magasba az 5. Budapest-Bamako Rally kupajat, ami ezuttal
Agadirban er veget. Kicsit hianyzik majd a Szahara, meg a szavanna, de
majdnem maradektalanul karpotolt Marokko.

Hajra Homokdune Fanclub! Irjatok!

Peti

jan 28

Peti:

Meg van a varazsa annak, amikor elismerik az embert. Jol erezzuk magunkat am! Az elmezonyben vannak tobb evtizedes tapasztalattal rendelkezo amator rallypilotak (ez azt jelenti, hogy evente 6-8 versenyen elindulnak, ezek kozt egynapos es 5 napos is van), vannak hivatasos katonak, akik nem akarmilyen kikepzesen eshettek at, mert tenyleg latszik, hogy hobbibol fogukkal szeletelik a grizlit, aztan van egy volt dakaros versenyzo - Liszi Laszlo, aztan vannak feltorekvo rallyversenyzok, akiket tamogatnak nagyobb cegek is evek ota, bar meg fiatalok. Szoval ok azok, akik felneznek rank. Kozben persze agyfaszt kapnak, hogy nem tudnak minket befogni, de nincs rajtunk fogas. Nem hagyunk ott feladatot megoldatlanul, kreativan oldjuk meg a special szakaszokat, es mindig megtalaljuk az optimalis utat. Az egyetlen gyenge pontunk az auto. Egy kozepes generalra volna szukseg. Folyik az olaj, az uzemanyag is, egyre nehezebben veszi be a kettest, az adogoloval is baj van, a motorbakok leszakadtak; lengescsillapitoink mar nincsenek, a kipufogonk most epp a helyen van. A hatso potkerektartot ki kellett kotozni, mert - szerintem azt lathattatok is az RTL-en, mindket biztosito csatt eltort, es kilengett a szakadek fole. De hat azt kell mondanom, a kocsi be fog gurulni a celvonalon!!! Nem leszunk a leggyorsabbak, de mindenhova eljutunk (ma az oceanpartrol indultunk, 1940 meter magasan volt az egyik begyujtendo pont az Atlasz egyik szegleteben, es 1000 meteren van a mai szallasunk Tafraute-ben, nezzetek meg az uj kepeket a Tomi blogjan). Faradtak vagyunk, de barmilyen koran szolal meg az ora (5-kor, 6-kor, bar volt mar, hogy 7-kor) 15 perc mulva mar tomjuk az autoba a cuccot, kivesszuk persz a mezes magvakat meg a majkremet, amit zotyogve elmajszolunk egy-egy 3 perces egyenesebb szakaszon. Az eligazitas utan mostanaban mienk a pole pozicio; aztan ketpercenkent jonnek mogottunk. Holnap is a biztonsagra megyunk, mar csak elveszteni tudjuk, ha nem vagyunk higgadtak. De azok vagyunk, es ha kell, feltoljuk a hegyre a 2,2 tonnas kocsit az utolso leheletunkkel akar, hogy aztan locsoljanak fel minket pezsgovel!
Nagyon szoritsatok holnap! Otthoni ido szerint egykor befuto, kiertekeles, esetleges ovasok elbiralasa, majd - 6-kor eredmenyhirdetes.
Megcsinaljuk! Meg-csi-nal-juk!

jan 29

Peti:

"21 ponttal :) Mögöttünk nem óvnak, lehet örvendezni kedves funclub! Kőkemény napunk volt! Megcsináltuk!!!"

Te jo eg, hanyszor enekeltem mar ezt a dalt uvoltve! Es erre mi van? Most tenyleg rolunk szol!
Nincsenek szavak arra, mit erzunk! Ugy tudtunk nyerni, hogy mindenki elismeri, senki nem kerdojelezte meg az eredmenyt. Eletemben hasonlo mennyisegu ember nem gratulalt meg egyszerre. Volt mar, hogy 150en, 200 an, de most 4 vagy 500 ember.
Azert is ekkora az orom, mert elkurtuk a nap elejet. Elkeveredtunk, nem talaltuk meg a megfelelo osvenyt, a feladatokat is kicsit tovabb tartott megoldani, raadasul 3 nem volt egyertelmu. Majdnem ossze is kaptunk, de aztan rendeztuk sorainkat. Vegig para volt, hogy beerunk-e idore, mert ha nem, 20 ponttal kevesebbet kapunk. Akkor meg nem tudtuk, hogy az is eleg lett volna. Szoval a perceket szamoltuk vissza mar a varosi osszekoto szakaszon, ahol egy tetu kamionost is kifogtunk. Aztan a celvonal 100 meterrel korabban volt, mint a koordinata, kicsit tulcsusztunk a fouton, visszatolattunk, majd gondoltuk showt csinalunk, hatrafele gurultunk be. 6 perccel a szintido vege elott... Ekkor csak azt tudtuk, bent vagyunk, de hogya feladatokat hogyan fogjak kiertekelni, azt meg nem. A top 4-5 csapat osszedugta a fejet, egyeztettunk, kinek mi lett a megoldas. Mindenki bent volt idoben, mar csak azon mult, hogyan ertekelik ki, illetve lesznek-e vitak, ovasok.
Amikor kiraktak az elso eredmenyt, es kijott, hogy 21 ponttal vagyunk felul, ugy dontottek, hogy bar van par kerdeses nemelfogadott megoldasuk, de miutan max 10, esetleg 20 pontot tudnak vele osszeszedni, ezt tekintik veglegesnek. Felmerult a 3. es 4. kozt, hogy ok meg helyet tudnak cserelni, de aztan abba is belenyugodtak. Igy hat nyertunk! Hatalmas tapsot kaptunk. Es nekunk most jo! :) A kupat rabiztuk az egyik hazatarto kamionosra, hozzam nem fert be...

Nektek is koszonjuk a ket hetig kitarto drukkolast! Ereztuk, hogy minden pillanatban legalabb egyvalaki meg van velunk az autoban!

Robinak nagyon halasak vagyunk az informacio aramoltatasert, megbizhato kapocs volt feletek, megtartjuk legkozelebbre is! Go Brada, go! :)

A tarsasag haromnegyede mar utnak is indult delafrika fele, en mar Marakesben vagyon, holnap ejjel erkezem, remelem hamar olyan allapotra tudom hozni a gepemet Sipi az Isten hathatos segitsegevel, hogy kepeket is kuldjek.
Addig Tomi blogjan megtalaljatok az eddigieket, illetve ha lesz lehetosege, mostantol o netezik, irogat, toltoget, az ut hatralevo reszet o kozvetiti a blogon.
Orulok, hogy olvastatok, irtatok, velunk voltatok, a siker egy kicsit a tietek is! Koszonjuk! (hu de csopogos lett a vege)

udv
Peti

Homokdune in Brazzaville, Congo

2010-02-24T14:39:00.003+01:00

We reached Brazzaville today, all of us is all right, we are tired but had a lot of adventures and unforgattable experiance, like an encounter with a large group of gorillas in Parc Odzala. If you like rural areas and real adventures, Congo is the right place for you.
Sorry, still no pictures, probably till the end of march, when I get back to home.

Brazavilleben a csapat

2010-02-24T14:33:00.002+01:00

Szerencsesen megerkeztunk Kongo fovarosaba, rengeteg kalandunk volt, lattunk gorillakat peldaul. Holnap megyunk at DR Kongoba, ahol a francia kovetseg szerint feszult a helyzet, puccs keszul. Remeljuk az angolai hatar nyitva lesz, egy ideig le volt zarva, de most nyitva van. Sajnos nincs idom hosszabban irni, szerintem csak marcius masodik feletol lesz idom, mar otthonrol befejezni a reszletes beszamolokat, es feltenni vegre a kepeket. Azt hiszem megeri majd a varakozas.

Kamerun

2010-02-15T23:03:00.000+01:00

Hol is hagytam abba a multkor? Ja igen, Nigeriaban voltunk, a kameruni hatar kozeleben. Teljesen megorjit, hogy ilyen ritkan jutok nethez, olyanrol meg mar almodni sem merek, hogy valahol ele gyors legyen ahhoz hogy feltegyek kepeket. Raadasul 2 napja a laptopom is beadta az unalmast. Azert pihen vagy 40 kep a pendrivon, abban bizom, hogy talan majd Namibiabol lesz jo kapcsolat. Na ennyit a nyavajgasrol, lassuk inkabb mi is tortent velunk az elmult par napban.
Nigeriaban mar tobb elmenyunk nem volt a helyi erokkel, siman eljutottunk a hatarig. Azt vettem eszre, hogy videken jobb fejek a rendorok, nagyobb telepulesek kornyeken jobban probalkoznak. Ja, a kedvencuk ez a jobb kormanyos hulyeseg, hogy tilos ilyennel kozlekedni Nigeriaban. Kesobb ezt Kamerunban is eljatszottak az itteni rendorok, de kidumaltuk a helyzetet. De errol majd kesobb.
Ahogy haladtunk a kameruni hatar fele, a novenyzet teljesen tropusira valtott, ezzel egyutt a paratartalom is megnott. Vegul elertuk a hatart, ami egy folyon atvezeto hid hidfojenel talalhato. Hatalmas vaskapu zarta el az utat, no meg persze a hatarorok es vamosok is. Eleg normalisan mentek a dolgok, pedig tartottunk a nigeriai hatar vizsgalattol elegge, hogy macerasak lesznek. Kozben kifele tekintgettunk az ablakon, mert a folyo melyen alattunk kanyargott, es valami csodalatos latvanyt nyujtott, mintha Tarzan otthona vart volna rank a tuloldalon. Vegul megvoltunk mindennel, kinyilt a kapu, es athaladhattunk a hidon, a folyoban gyonyorkodve. Elsonek a vamra kellett menni, ahol egy vidam neni fogadott minket. Akinek a vidamsaga hamar elmult, mikor rajott, hogy hoppa, neki most itt dolgoznia kell. Elegge nyers modorra valtott, kerdezett egy csomo felesleges hulyeseget (amit mar kezdek megszokni ezen a kontinensen), majd amikor vegzett a munkaval megint vidamra valtott es ugy beszelgetett velunk. Enyhe felsobbrenduseggel a hangjaban kozolte, hogy Kamerun ket nyelvu orszag, francia es angol. Azert ez nem teljesen igaz, a Nigeriaval hataros reszekre viszont maradektalanul. Lejjebb inkabb csak a franciat beszelik. Utana jottek a bevandorlasiak, vegul mikor mar azt hiszi az ember hogy mehet, meg a helyi csendorseg, vagy rendorseg is kovetkezik, csak hogy boldogabba tegyek a napunkat. Vegul sikerult atjutni az egesz proceduran es belephettunk Kamerun foldjere. Egybol megtapasztalhattuk, hogy eddig nem ismertuk a rossz ut fogalmat, pedig ez a szaraz evszak. El sem tudom kepzelni hogy lehet itt kozlekedni olyankor mikor leszakad az eg. Szerintem sehogy. Raadasul az auto is nagyon hervadtan ment, mint kesobb kiderult 2 hengere nem megy. Azota sem. Eleinte nagyon tetszett nekunk hogy az igazi dzsungelben autozunk, egy igazi dzsungel uton. Athatolhatatlanul suru novenyzet az ut ket oldalan, folyokon atvezeto hidak, mindenfele vedo korlat nelkul, gyonyoru folyo medrek, amik furdesre csabitottak minket a fulledt hosegben. Vegul megkerdeztunk egy szembe jovo autost, hogy milyen az ut folytatasa, mert ha ilyen vacak arra is, akkor inkabb kerulunk egy nagyot a jo uton. Emberunk mondta, hogy tok jo, semmi problema. Haat, nem tudom neki milyen akkor a rossz ut, de a mamaja biztosan sokat csuklott aznap. Katasztrofalisan rossz volt az ut, alig haladtunk elore, es meg vizunk is keves volt. Izzadtunk mint a lo. Aztan egyszer csak meglattunk egy oreg Toyotat, felig az arokba csuszva. Nosza, csorlo raakaszt, aztan Laci mar huzta is kifele. Elsore megindult a Toyota az arok fele, meg is iledtek a helyiek rendesen, aztan kijott szepen az utra. Persze nem gyoztek halalkodni a segitsegert. Nem sokkal kesobb egy lerobbant auto mellett lattunk embereket acsorogni, megkerdeztuk segithetunk e, es kertek egyikuket vigyuk el a varosig. Meg egy csomot zotykolodtunk ujdonsult ismerosunkkel egyutt, de vegul bertunk Boufasan varosaba, megpedig az ut vegen aszfalton, ami mennyei feludules volt a nap vegere. Egesz napos hosszu utunk eredmenye mindossze 240km volt. Itt egy eleg kellemes hotelben sikerult szobat kivennunk, ahol olyan gyenge volt az aramerosseg, hogy a fenycso a szobaban nem tudott begyulladni, csak villogott. Tisztara mintha a diszkoban lettunk volna. Olyan faradtak voltunk, hogy ezzel sem torodtunk, csak ettunk, es mivel a laptop nem kapcsolt be, aludtunk. Pedig volt wifi a hotelben.
Masnap megceloztuk Limbe-t a tengerparton, a fekete homokos partjarol ismert udulohelyet, kozvetlenul a Mt. Cameroon labanal. Igazi tropusi tajon vezetett tovabbra is az ut, de most mar szerencsere aszfalton, igy sokkal gyorsabban tudtunk haladni. Egeszen a Douala elotti elagazas kornyekeig, ahol a rendorok felreallitottak minket. Ezt eddig is csinaltak, de ugy vettuk eszre inkabb csak beszelgetni akartak velunk, nem volt semmi cseszegetes. Na, ezek aztan bepotoltak mindent. Jottek megint a jobb kormanyos hulyesegukkel, hogy itt ilyet nem lehet vezetni. Mondom, biztos ur, Angliabol van az auto, Budapestrol jottunk vegig vele, es megyunk le Del-Afrikaba, ami szinten jobb kormanyos. Talan at kellett volna szerelnem a kormanyt a hataron, utana meg majd vissza? Vegul ezt nagy nehezen felfogtak, a gond csak az volt, hogy biztositasunk sem volt. Erre meg mondtam, hogy megis honnan lenne, mikor a hataron nem lehetett venni, utana egesz nap a vilag vegen autokaztunk, ma meg ugye szombat van, es nincs nyitva egy iroda sem. Persze ertettem en, hogy penzt akarnanak, errol szolt az egesz tortenet, de csak azert sem vettuk a lapot. Vegul mar az auto mogott beszelgettunk a rendorrel, aki aztan Lacit visszaultette a kocsiba. Kerdi mit csinal Laci a kocsiban? Mondom hivja a kulugy minisztert odahaza, utana ha kell a kovetseget (ami nincs is Kamerunban). Ettol ugy beszartak, hogy 1 perc mulva mar vigan robogtunk is tovabb. Igaz vagy fel oraig szivattak minket, hatha elunjuk a jatekot es fizetunk zsebre valamit. Nem untuk el es mi gyoztunk vegul. Vegul odaertunk Limbebe, ahol Lucia munkatarsnojenek a nagynenjenek (huuu, ez hosszu volt) a hoteljeben szalltunk meg a tengerparton. Itt sem ment minden siman, mert nem akartak odaadni a francia agyas szobat Istvannak es nekem, mondvan, hogy egy agyban 2 ferfi nem aludhat, csak kulon agyasban. Ami persze 5000CFA-val dragabb lett volna. Nemi hiszti utan megis megkaptuk a szobat termeszetesen es a sotetben lementunk furdeni egyet. Jo meleg volt a viz, klassz hullamok is voltak, nagyon elveztuk az egeszet. Majdnem kifelejtettem milyen jot ettukn Limbe kozpontjaban, kozvetlenul a parton. Kulon erdekesseg, hogy a varos elott a tengerben egy nagy olajfuro torony alldogal bekesen. Nagyon finom shrimpet ettem, hozza sult banant koretnek. Nagyon jol esett vegre kicsit lazitani. Masnap reggel martoztunk meg egyet a habokban, aztan irany Buea es a Mt. Cameroon. Illetve eloszor az ellentetes iranyba mentunk, mert ott lathato az 1999-es kitoreskor lefolyt lavafolyam. Innen is fel lehet menni a csucsra mint megtudtuk, allitolag 16km az ut. Mi csak 100-200m-t vallaltunk be, olyan fullaszto volt a para. Igazabol fel lehetett volna menni, ha naygon elszanjuk ra magunkat, es megoldjuk hogy hogyan vigyunk magunkkal egy hektoliter vizet. Talan majd legkozelebb :-)
Innen Buea-ba mentunk fel, innen indulnak a turak fel a hegyre. A varos 1000m magasan van, de mar itt is kellemesebb a levego, mint lent a tengerparton. Sajnos a csucsot nem lehetett latni, szinte egesz evben felhobe burkolodzik a hegy. Ugyis inkabb pihenesre vagytunk, ugyhogy irany Kribi. Ehhez persze meg kellett kuzdenunk Douala forgalmaval es azzal, hogy egyetlen utjelzo tabla sincs a varosban. Elegge idegtepo volt, de az ilyen helyzetek mar szinte rutin feladatnak szamitanak nekunk. Persze azert jo idegesek leszunk tole, de veul kijutottunk a helyes utra, es robogtunk delnek, Kribi fele. A varos bejaratanal talaltunk egy nagyon szep hotelt, ahol mar a masodik ejszakankat toltjuk majd ma. Furodtunk egy csomot, vegre usztam egy nagyot, es lazitottunk egesz nap. Kivetel szegeny Lacit, aki a nap nagy reszet most is szerelessel toltotte. Delutan azert o is bejott a varosba, fotoztunk egy csomot a gyonyoru tengerparton, vasaroltunk par ajandekot, es vegul vacsoraztunk egy jot, Istvan jovoltabol, aki meghivta a tarsasagot.
Holnap indulunk tovabb Yaounde fele, onnan pedig Kongoba. Egyet meg biztos alszunk Kamerunban, de utana mar remelhetoleg atlepjuk majd a hatart. Es talan vegre vadallatokat is latukn majd, mert eddig bizony nagyon szegenyes a felhozatal.

Homokdune in Nigeria

2010-02-11T23:34:00.002+01:00

Sorry guys, still no pictures yet, the internet connections abysmall here, but I will upload a lot of pictures as soon as I will able to. Till than, all of us are all right, we are tired, but had a lot of fun. We already had some wildlife encounters especially with pavians and vultures. Right now we are in a cheap Hotel in Ikom, Nigeria. Tomorrow morning we are planning to cross the border to Cameroon, hopefully there is more wildlife activity than here. And ohh, don`t forget Mt. Cameroon! Anyway I supposed to be a mountain climber, or what :-) Also we are waiting so eagerly to spend one or two nights at the spectacular shore of Kribi Beach, and do nothing just laying on the beach and eat banana. Cheers!

Nigeriaban vagyunk, a Kameruni hatar kozeleben

2010-02-11T21:22:00.003+01:00

Vegre sikerult net kozelbe kerulnom, bar a sebesseg sajnos itt sem engedi meg, hogy kepeket is feltegyek.
Bamakobol elso nap Sikassoig mentunk, az egyetlen erdekessege az volt mikor a potkerek tartot meghegesztettuk egy ut melletti muhelyben. Nyakig olajos minden es mindenki, de a szo szoros ertelmeben, nem is beszelve a 12 ev koruli segedekrol, akik a porban fekudtek egy teher auto alatt es mindenfele csavarokat huzkodtak meg rajta. Lenyeg hogy meghegesztettek amit meg kellett, azota is kitart meg szerencsere. A taj valamivel zoldebb Bamakotol keletre, ami mar nagyon jol esett a szemunknek vegre.
Sikassotol mar nincs tul messze Burkina Faso hatara, ahol nagyon kellemes meglepetes fogadott bennunket, ugyanis minden gordulekenyen ment, no persze itteni mercevel merve. A kilepes Malibol es a belepes Burkinaba osszesen masfel orat vett igenybe, ami raketa sebessegnek szamit Afrikaban. Igaz a Carnet-et nem fogadtak el, csak nevettek rajta, vegul 5000CFA-ert adtak lassier passe-t (vajon helyesen irtam?), azzal autokazhatunk az orszagban. Ahol szinte egesz vegig aszfalton mentunk, nem kis oromunkre. Gyorsan meg is alltunk egy amolyan igazi autentikus falu mellett az ut szelenel, es bementunk fotozni. Persze ez ugy zajlik, hogy a falu fonokot keressuk, kozben meg kattogtatjuk a masinakat ezerrel. Szerencsere volt is mit fotozni boven, nagyon baratsagosak voltak a helyiek, es az idegesito cadue (igy kell irni?)-zas helyett inkabb azt hajtogattak a gyerekek, hogy tubabu, vagyis feher ember. A gyerekek meg csoport kepre is osszealltak, illetve munka kozben is lencse vegre kaptuk oket, amint pl. koles tornek. A falu fonokot vegul megtalaltuk, ott ult a falu kozepen, szegenynek valami baja volt a labaval, ugyhogy csak ucsorgessel tudta mulatni az idot. Adtunk ajandekba egy baseball sapkat az oregnek, aki annyira orult neki, hogy mindjart fel is vette, mikozben szelesen mosolygott. Ebben a tevekenysegben az sem zavarta, hogy mar volt egy sapka a fejen, rahuzta arra az uj szerzemenyt. Kozben az is kiderult, hogy aki elvezetett hozza, az nem mas volt mint a fia, aki szinten nagyon kedves volt. Vegul neki is adtunk egy sapkat, majd beultunk az autoba es haladtunk tovabb Bobo Dioulasso fele. Az egyik falu mellett rengeteg fiatal fiut lattunk, mind egyforma kek bringakon, egyetlen agyekkotoben, mindegyiknel egy kapa. Persze nem olyan mint az otthoni, de a funkcioja ugyan az. Tobben kozuluk sipokat fujtak, nagyon erdekes volt az egesz. Visszatolattunk hozzajuk, hogy megerdeklodjuk, hogy valamifele versenyre keszulnek e eppen, mert nagyon ugy nezett ki az egesz, es persze hogy fotozzunk. Volt ott egy fonoknek latszo ember is, o fel volt oltozve, es ugy tunt o beszel valamennyit angolul. Vegul annyit sikerult megtudnunk, hogy kapalo versenyre mennek, de addigra mar ugy korul alltak minket, hogy kezdtuk magunkat szorongatott helyzetben erezni, mert bizony nem voltak a legbaratsagosabbak. Foleg mikor megemlitettem, hogy szivesen csinalnek par kepet roluk, akkor mindjart penzt emlegettek, meg ajandekot. Igazabol a legtobbjukkel nem volt semmi gond, csak az egyikuk viselkedett nagyon agressziven, de ez szinte rogton atragadt a tobbiekre is, igy jobbnak lattuk ha szepen tovabb allunk, fotok nelkul. Bobo Dioulassoban megtekintettuk az agyag mecsetet, ami azert nyomaba sem erhet pl. a Djenneben lathatonak, de azert erdekes volt. Kozben a taj is valtozott, a novenyzet mar nem volt annyira ritkas mint Maliban, tobb helyen kis tavacskakkal talalkoztunk, es a fold szine is egeszen vorosre valtozott. Ezt kozelrol is megtapasztaltuk, mikor letertunk egy fold utra, ami a terkep alapjan egy olyan tohoz vezetett, amiben krokodilok is talalhatok. Persze a gps szokas szerint tevedett kisse, illetve nem a keszulek, hanem a terkep volt pontatlan, de ezt mar megszoktuk errefele. Mindenesetre alaposan osszeporoztuk a kornyeket, mire elertunk a tohoz, sot korbe is jartuk azt, de valahogy megsem sikerult a krokodilok nyomara bukkanni. Pedig mindenhol erdeklodtunk a helyiektol, sot megprobaltuk az egyikuket kiseronek is felfogadni, de itt nagyon felenkek voltak es senki sem allt kotelnek. Vegul feladtuk a keresgelest mert mar szoritott minket az ido, mert meg vilagosban szerettuk volna a fovarost, Ouagoudou-t elerni. Ami sikerult is szerencsere, meg olcso szallast is talaltunk, kb. 1500ft-nak megfelelo CFA-ert fejenkent. Persze klima, vagy hasonlo nincsen ezeken a helyeken, de egy alvasra boven elegendoek. Lenyeg hogy ne legyenek csotanyok es lehessen mosakodni. Ami meglepo volt, hogy talan meg Bamakonal is nagyobb a szmog, csak ugy hompolyog az utcakon, pedig joval kevesebb az auto mint Bamakoban, ahol tenyleg hatalmas a forgalom. Magarol a varosrol nem igen tudok irni semmit ezen kivul, mert csak annyit lattam belole amig a szallasra mentunk, es masnap reggel mikor kimentunk belole. Szmog, rengeteg motoros es biciglis.
Hajtottunk tovabb, mert estere Beninbe szerettunk volna erni, es meg elottunk volt a hatar, amirol persze semmit sem tudtunk. Mar egeszen kozel jartunk a hatarhoz, mikor egyszer csak egy keselyut lattunk meg kozvetlenul az auto elott. Persze egybol optika csere, ki az autobol, keselyu meg kozben fel egy kozeli fara, es ott gubbasztott. Ami nagyon klassz, csak nem eppen a fotos alma, repules kozben sokkal latvanyosabb lenne. Laci gyorsan orvosolta a problemat, kicsit megzavarta okelmet, mire persze egybol felszallt, mi meg kattogtattunk. Kicsit elbenaztam a beallitasokat, de azert lett egy-ket jo kep. Nagyon orultunk, hogy vegre nem csak szamarakat, kecskeket es teheneket lattunk, aztan nem kellett sokaig varnunk, meg jobban orulhettunk, mikor egy pavian csorda rohant at elottunk az uton. Sajnos eleg gyorsan eltavolodtak tolunk, legalabbis ahhoz hogy jo kepeket lohessek roluk, de azert egy kis emlekre valo osszejott itt is. Vegul elertuk a hatart, ahol a procedura meg gyorsabb volt, raadasul az utak is nagyon jok voltak Beninben, forgalom meg szinte semmi. Itt lattunk egy kisebb fajta antilopot is, kb. olyan volt mint egy ozike. Sajnos csak egy villanas erejeig volt szerencsem hozza az autobol. Ami viszont sok volt, az a gyapot ultetveny, mindenutt ott voltak a nagy feher halmok az ut menten. A fold szine pedig barnasra valtozott az eddigi vorosbol, ez megint egy uj szin volt az utunk soran. Beninben sajnos csak egy estet toltottunk, igy tul sokat errol az orszagrol sem tudok irni, de annyi kiderult, hogy az emberek egyontetuen kedvesek, ellentetben Burkinaval, ahol sokan tartozkodoak voltak, nehanyan pedig kifejezetten baratsagtalanok.
Benini ejszakank utan izgatottan indultunk tovabb, hiszen vart rank Nigeria, az orszag, amivel annyian riogattak minket, amirol annyi rosszat hallottunk. Nikkinel akartunk atmenni, odaig eljutni nem volt nehez, aszfaltos ut vezetett vegig, onnan viszont kovetkezett a szavanna fold utjainak utvesztoje, amit meg tetozott az utak igen rossz minosege is. Persze kisse eltevedtunk, nem nagyon, de azert pont elegge, hogy felebresszunk egy benini hatarort, aki elegge morcos volt emiatt. Mint kiderult, vissza kellene mennunk Nikkibe, ott kipecseteltetni, es ujra keresgelni a Nigeriaba vezeto utat, amire azt mondta, hogy ha kicsit visszamegyunk, es veszunk egy jobbost, akkor mar iranyban is vagyunk. Mivel nem volt nagy kedvunk vissza zotykolodni Nikkibe a vacak utakon, ezert vettunk egy jobbost az altala emlitett uton, gondoltuk lesz ami lesz. Egyszer csak lattuk, hogy az uton keresztben van egy deszka, amibol nagy szogek allnak ki, a fa alatt meg 2 ember fekudt, zokniban, talpig toprongyosan. Kiderult ok a hatarorok, es hogy ez az atkelo csak a helyiek szamara jarhato, menjunk vissza Nikkibe, blablabla. Vegul persze atengedtek minket, mi meg orultunk, hogy milyen egyszeru volt bejutni. Aminek viszont nem orultunk, az a fold utak allapota es atlathatatlansaga volt, de vegul is kijutottunk az aszfaltos utra, ami mar a terkepen is rajta volt. Csak eppen az a keresztezodes nem letezett amin nekunk mennunk kellett volna, igy ismet a helyiekre tamaszkodtunk, toluk kertunk utbaigazitast. Amit meg is kaptunk, mondtak merre menjunk, mert az fold ut ugyan, de jo mindosegu, mert naponta hasznaljak. Az utrol annyit, hogy nem tudom milyen lehet szerintuk akkor a rossz mindosegu, ha ez a jo. Katasztrofalisan rossz volt, raadasul falvakon is atvezetett, amirol nem art tudni, ha az ember el akar tevedni, akkor probaljon meg atkelni egy falu utvesztojen. Nem semmi feladat, aki meg nem tapasztalta meg, az valoszinuleg el sem tudja kepzelni hogyan lehet eltevedni egy faluban. Marpedig lehet, sot egyenesen garantalt errefele. Osszevissza kovalyogtunk, mindig a jarhatonak itelt utat keresve, a helyiektol erdeklodve, hogy biztos ez e a helyes ut. Legnagyobb megrokonyodesunkre altalaban azt valaszoltak, hogy igen. Vegul valahol elronthattunk egy elagazast, mert egy zsakfaluba jutottunk, ahol a tetovalt arcu helybeliek eppen valamifele erdekes pengeju szerszamokat elesitgettek, es roppant mod baratsagtalanok voltak. Nagyon sikerult olyan helyre tevednunk ahova nem kellett volna, ugyhogy sietve tavoztunk is. Vegul nagy keservesen, tobb oras zotykolodes utan kiertunk Kaima varosaba, ahol vegre aszfaltos ut fogadott minket. Igaz ez sokszor Nigeriaban nem jelenet konnyebseget, olyan hihetetlenul rossz a minoseguk.
A varosban rogton szembesultunk a tennyel, hogy itt csak a nagyobb varosokban lehet hivatalosan gazolajat venni, mert kut ugyan van boven, de ott csak benzin van. A penzvaltassal ugyan ez volt a helyzet, bank ugyan van, de most eppen nem valtanak penzt. Tehat irany a maszek penzvalto eloszor. Ment is minden siman, a bankbol(!) elvittek minket a valtoshoz, akivel hosszas alkudozas utan sikerult megegyeznunk, mert elsore igen szemtelen arfolyamot mondott. Eppen kijottunk tole, mikor lefekez egy kb. 30 eves Toyota a bolt elott, de valami elkepesztoen lepukkant allapotban, tetejen kek villogo, es kiszall egy nagyon nyajas ember belole, mondvan, hogy pont minket keres. Persze minden fele atvillan ilyenkor az ember agyan, vajon mi lesz ebbol. Csak arra nem gondoltunk, ami vegul is kikerekedett az egeszbol. Az uriember volt a helyi rendor, egybol segitett nekunk a fekete piacon gazolajat szerezni, igaz nagyon magas aron, utana elvitt minket egy szallasra, ami nagyon kedvezo aru volt, es cserebe csak annyit kert, hogy beszelgessunk vele, mert nagyon szeret az idetevedt europaiakkal beszelgetni. Kozben meg uditore is meghivott minket, ami rogton gyanussa tette, vajon mit is akarhat igazabol. Kesobb el is szegyeltuk magunkat e miatt, mert mint kiderult tenyleg csak ennyire segitokesz es baratsagos volt. Persze kikerdezett minket, hogy honnan hova tartunk, es mikor megkerdeztuk hogyan tudnank belepesi pecsetet szerezni az utleveleinkbe, mar ugrott is es hivta a bevandorlasi hivatalban dolgozo baratjat. Aki masnap eljott velunk a tartomanyi fovarosba, Ilorinba es segitett mindent elrendezni nekunk. Ami termeszetesen nem volt egy rovid procedure, minden lepcsofokot vegig kellett jarnunk, vegul az egesz tartomany nagy fonokevel is talalkoztunk, majd megkaptuk a pecseteket. Ez utan persze meg egy kicsit kellett varnunk, mert olyan tintat hasznaltak, ami kb. 20 perc alatt szaradt csak meg. Mindegy, mosolyogtunk szepen mindenkire, kezet fogtunk vagy 30 emberrel, majd vegre tavozhattunk. A fiatal ember aki velunk jott idaig, meg elvitt minket a bankba es megmutatta azt a kutat is, ahol rendesen a kutfejbol lehetett gazolajat tankolni. Itt mar az ar is sokkal baratsagosabb volt. A kuton kozben megjelentek a mozgo arusok is, igy gyorsan vettunk friss ananaszt, ami nagyon finom volt es igen jol esett a hosegben. Errefele egyre nagyobb volt mar a para, kezdte felvaltani a szavannat az igazi tropusi erdos videk es a nagyon voros altalaj. A varos szelenel bucsuztunk el ujdonsult barataunktol, aki meg a szamat is megadta nekunk. Vidaman hajtottunk tovabb, hiszen csupa pozitiv tapasztalattal gazdagodtunk eddig ebben az orszagban, amitol mindenki csak ovott bennunket. Este egy, a Nigerhez viszony kozeli varosban, Kabbaban aludtunk, majd masnap nekivagtunk, hogy atszeljuk Nigeriat es megkozelitsuk a kameruni hatart. Lobujanal ertuk el a Nigert es itt talalkoztunk eloszor a korrupt rendorseg problemajaval is, addig csak kerdezgettek minket, es probaltak valami ajandekot kerni, mi meg udvariasan elutasitottuk oket. A lenyeg, mindig mosolyogni, elmondani milyen szep orszag Nigeria es milyen kedvesek az emberek, sot meg a rendorok is. Az emberek tenyleg nagyon kedvesek, mindenki mosolyogva integet az ut szelerol, gyerekek, nok, ferfiak, mindenki. Szivesen segitenek ha kerdezzuk oket, szoval csupa jo benyomast tettek rank. Marmint a lakossag.
Szoval, Lobujanal megallitottak minket, es ordibalva kozolte az egyik rendor, hogy egy csomo szabalytalansagot kovettunk el, mert jobb kormanyos az auto, belso tukor van es megis mennyezetig van pakolva az auto es nincs a kulso potkereken egy piros X tabla. Mindezt egy olyan orszagban, ahol 40-50 eves auto roncsokkal jarnak, amik olyan rossz allapotban vannak, hogy mar az ajtok sem csukodnak, vagy mondjuk a doblemezek sincsenek mar rajta, se lampa, se szelvedo. No mindegy, emberunk kozolte, hogy 150000 helyi egyseg lesz a buntetes es bevontatnak minket Abujaba, ami jo messze volt persze. Ebbol hatalmas vita keletkezett, persze sejtettuk hogy csak penzt akar, de nagyon sokat akart, es nagyon jol jatszotta a szerepet. Vegul vagy feloras huzavona utan fizettunk 7000-et es adtunk egy fejlampat, meg 4 elem lampat. Pedig mindent megprobaltunk, de nem tudtuk meguszni a dolgot. Lehet ha jobban tisztaban vagyunk a helyi viszonyokkal es torvenyekkel akkor maskeppen alakul a dolog, de mi igy is orultunk, hogy tovabb mehetunk. Azert kicsit frusztraltabbak lettunk, de nem sokra ra komppal atkeltunk a Nigeren, amitol mindjart jobb kedvunk lett. Egy egeszen kis komp vitt at minket, mindossze 5 autot lehetett felpreselni ra. Innen az ut mar banan ultetvenyek, palmak, papaya fak es hasonlo novenyzet kozott vezetett tovabb, a sajnos nagyon gyakori rendor posztok kozott, akik a nap vegere mar teljesen lefarasztottak az allando zaklatasukkal, es a probalkozasaikkal hogy ajandekot kunyeraljanak tolunk. A legidegesitobb mikor 300m-en belul van 3 poszt, es mindegyik megallit. Raadasul delutanra mar jol berugnak es azert nem mellekesen mindegyiknel ott fityeg a geppisztoly. A helyiek teljesen eszementen kozlekednek a rendkivul valtozo minosegu utakon, mert hiaba aszfatozott egy ut, ha neha az egesz uton keresztbe meno akar 30 centis katyuk tarkitjak, neha olyan gyakran, hogy ugy kell koztuk lavirozni. Es persze a kamionos szembol siman atjon, mert o eppen katyut kerul, rengeteg a motoros es a mindenfele oreg trotyomobil, amik husszal vanszorognak az uton. Szoval nagy a kaosz, idegtepo itt a kozlekedes. Vegul csak elvergodtunk Abakalikiig, eredetileg itt akartunk megszallni, de mivel meg csak delutan 4 ora korul jart az ido, ugy dontottunk, hogy tovabb megyunk meg egy kicsit. Ugye az alap szabaly, hogy Afrikaban ejjel ne vezess, es ez Nigeriara fokozottan igaz. Konnyu elutni valakit, nem latja az ember a katyukat, a kivikagitatlan motorost, esetleg teherautot sem, nincs kozvilagitas, es a hoteleknek sincs vilagito cegere. Sot, mintha eloszeretettel eldugnak oket, hogy meg veletlenul se talalja meg az ember. Azutan ott van az utonallok veszelye is, ami sajnos valos dolog, bar mi szerencsere megusztuk, igaz nem sokat kellett sotetben jonnunk. Mert persze nem talaltunk semmilyen epkezlab helyiseget sem, ahol alhattunk volna, es persze hogy nem sokkal Abakaliki utan megszunt az aszfalt es az eddigi legrosszabb fold ut vette at a helyet. Ez mar az errefele joval tobb csapadeknak koszonheto, napkozben mi is kaptunk egy kis izelitot belole. Mi inkabb orultunk a sok sivatag meg szavanna utan, de azert elore vetiti hogy mi var majd rank mondjuk Kongoban, ahol legalabb akkora tavot kell majd megtennunk, mint Nigeriaban. Vegul nagy nehezen elertuk Ikom varosat, ami mar egeszen kozel van a kameruni hatarhoz, igy holnap remelhetoleg koran at tudunk kelni Kamerunba, amit mar mindannyian nagyon varunk. Most innen irom ezeket a sorokat, jobban mondva be is fejezem oket, mert bizony elegge kesore jar es megint egy nagyon farszto nap all mogottunk.
Sajnos itt is annyira lassu a net, hogy kepekkel nem szolgalhatok, de amint lehetseges potolom az elmaradast, mert rengeteg jo kepet sikerult csinalnunk.

Megérkeztünk Bamakoba

2010-02-03T23:54:00.002+01:00

Ma este szerencsésen megérkeztünk Bamakoba, ahol a szokásos szmog, hőség és kb. 10 millió szúnyog várt ránk. No és persze Luci, aki társunk lesz az út további részében.
De előszőr kanyarodjunk vissza pár nappal korábbanra, Agadirba. A befutó másnapján elindultunk Agadirból, ami mindjárt egy kis kalamajkával kezdődött, mivel a pótkerék tartó teljesen letörött. Nagy szerencsénk volt, hogy kibirta a verseny végéig. Spaniferrel és kötelekkel rögzitettük ideiglenesen, azután elindultunk dél felé. Egészen jól haladtunk, mignem Laayoune előtt hatalmas csörömpöléssel leszakadt az egész kipuffogó rendszer. Remek volt az út a városig, dőlt be a füst az autóba, nem is beszélve a melegről. Ráadásul este volt már és úgy tűnt nem lesz már nyitva egy műhely sem, de végül sikerült találnunk valakit, aki hajlandó volt orvosolni a problémánkat. Egy kis hegesztés itt, egy kis hegesztés ott, és már mehettünk is tovább. Ám örömünk nem tartott sokáig, mert az autó nagyon furcsán viselkedett, olyan zörejek jöttek belőle, amik kardán problémát sejtettek. Laci megnézte és kiderült hogy a a csavarok alig tartanak a kardán kereszten. Közben a septiben meghegesztett pótkerék tartó újból megadta magát. Köszönjük a szar munkát az ottani szakinak. Igy végül visszamentünk Laayouneba és újra a Hotel Mekkában szálltunk meg, mint pár nappal az előtt is a verseny alatt. Nagzon egyszerű hely, inkább a helyiek látogatják, viszont rendkivül olcsó volt. Persze wc és fürdő kint a folyosón, de ehhez már hozzászoktunk.
Másnap reggel orvosoltuk az autó bajait, de ezúttal egy másik mesternél próbáltunk szerencsét, aki úgy tűnik jól végezte a dolgát, mert azóta is rendben van minden.
Nyugat-Szaharában autózni a fő úton a világ egyik legunalmasabb dolga. Szinte teljesen egyenes út, sik és kopár táj. Azért sikerült felrázni minket egy kis időre a helyi rendőröknek. Van egy hely, ahol kitudja miért, de 30-as korlátozó táblát raktak ki. Semmi nincs ott, de mivel tudtuk hogy az itteni rendőrök is előszeretettel méricskélnek ilyen helyeken, ezért lelassitottam. Majd a bekötő út után gyorsitottam és röviddel utána megálltam. A rendőröknél, akik az mutogatták, hogy 87-el mentem. Mondom, na és, az útkereszteződés feloldotta a korlátozást. Meg persze játszottuk a buta túristát aki nem ért semmilyen nyelven még a jelbeszédből sem. Végül elunták a dolgot és más madár után néztek, mi meg robogtunk tovább. Marokkóban egyébként érdemes betartani a sebességet, mert sok helyen mérnek kis kézi mérővel és már akkor is büntetnek ha 1-el többel megyek. A büntetés minden esetben 400 dirham, de persze korrumpálhatóak. Az a vicc ha 101-el megyek akkor is ennyi, ha 190-el akkor is. Hiába, no Afrikában másmilyen a logika. Ezen kis intermezzot leszámitva igen eseménytelen volt az út a dakhlai leágazásig. Itt persze meglátogattuk azt a termál forrást, amit a világon csak igen kevesen ismernek, pedig olyan élményben ritkán lehet része valakinek, hogy áll a sivatag közepén és egy gumitömlőből ömlik rá a kénes meleg viz. Közben a dakhlai-öbölben gyönyörködöm és a közelben kapirgáló tyúkokat nézegetem. Utána meg a saját hülyeségemen átkozódtam, mert elfelejtettem levenni az ezüst touareg keresztet a nyakamból, és persze hogy a kénes viz jól elszinezte. Sebaj, ez az élmény akkor is megérte.
Közben jött az este, végül úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a határig, és ott alszunk, mivel csak reggel 9-kor nyit a határ. Végül beigazolódott hogy helyesen döntöttünk, mert még igy is csak kb. a 15-ikek voltunk a sorban. Kidobtuk a sátrakat és aludtunk volna egy jót, ha nincs ott egy halom kóbor kutya. Mert ezek a jobb sorsra érdemes ebek hol ugattak, hol vonyitottak, csak csenben maradni nem akartak. Mindegy, eljött végül a reggel és röpke másfél óra alatt már ki is léphettünk Marokkóból. Ekkor következett a senki földje, az a kb. 2 kilométeres szakasz, ami alaposan alá van aknázva mielőtt elérnénk Mauritániába. Maradj az ösvényen, mert ezt útnak azért nem nevezném és mindig tarts balra. Végül feltűnt a mauritán határ állomás épülete. Kicsit most változtattak a beléptetési rendszeren, bár ez inkább lassitotta a procedúrát sajnos. Röpke újabb bő 2 óra elteltével már Mauritánia aszfaltját koptathattuk. Már-már kötelező hogy ezen a szakaszon homok vihar legyen, most sem volt ez másképpen. Azért késő délutánra elértük Nouakchott városát, ahol éjjelre kivettünk egy szobát és gazdagabbak lettünk egy csomó szúnyog csipéssel. Tehát másnap reggel elkezdhettük szedni a Malarone-t malária ellen. A szállás neve Auberge Awkar, és közvetlenül az első körforgalom mellett található. Egyébként tábla is jelzi, hogy 150 méterre van onnan. Már ismertem a helyet, hiszen tavaly áprilisban is itt szálltam meg. A hely érdekessége, hogy egy magyar VW Transporter áll az udvarán.
Másnap daráltunk tovább, mivel még sötétedés át akartunk lépni Maliba, mivel Mauritániában külföldiek nem autózhatnak sötétedés után, az elmúlt időszak emberrablásai miatt. Gondoltuk a rövidebb úton megyünk Szenegál felé. Azt viszont nem tudtuk, hogy ez az út nagyon lassú, nagy része nem aszfalton halad és mindenhol épitik, ezért csak nagyon lassan lehet rajta haladni. Nem is beszélve a rengeteg ellenőrző pontról, ahol mindig muszáj volt a helyi erőknek értetlenkedniük egy sort, amivel jelentősen sikerült minket lassitaniuk. Végül Selibabi-ban közölték velünk, hogy itt kell kiiratni az útleveleket, és innen csak a csendőrség kiséretével mehetünk tovább a kb. 50 km-re levő Mali felé, mert besötétedett. Persze amig mindezt kisütötték eltelt legalább 1 óra és tényleg besötétedett. Végül elindult a Gendarmerie járőre előttünk a szavanna útvesztőiben, de persze jó ha 20km-es sebességgel haladt és persze nem a leggyorsabb, hanem a legrövidebb úton. Ami szerintem a lehető leglassabb is volt egyben. Egyszer csak megálltak, és közölték, hogy ennél a falunál meg kell várnunk a Commandant-ot, mert innen már csak ő mehet tovább, az már nem az ő körzetük. Leteritettek egy szőnyeget és azon ücsörögtünk egy csomót a tök sötét éjszakában. Közben a helyiek megvendégeltek minket egy kis kecske tejjel, amit errefelé cukrozottan fogyasztanak. Nem volt rossz, de azért volt bennem egy kis aggodalom, hogy a gyomrunk mit fog szólni ehhez. De szerencsére nem lett semmi bajunk tőle. Végül megjött a parancsnok, egy vidám ember, és indultunk tovább. Ő már bátrabban hajtott, csak éppen a vak sötétben úgy felverte a port, hogy jóformán semmit sem láttunk. Természetesen ő is a legrövidebb utat választotta a leggyorsabb helyett, de mit volt mit tenni, követnünk kellett. Egyszer csak hirtelen nyuszikat láttunk meg a reflektorok fényében, és a parancsnok autója hirtelen lefékezett. Majd kiugrott a parancsnok és puskáját előkapva rádurrantott az egyik nyuszira. Majd egy másikra is, és ezt már el is találta. Nagy vigyorogva mutatta a zsákmányt, de sajnos lefotózni nem engedte magát. Mivel ez a művelet még többször lejátszódott, megpróbáltam vaku nélkül lefotózni, de ez a gépemmel lehetetlen feladatnak bizonyult ilyen rossz fényviszonyok mellett. Talán egy jobb géppel sikerült volna ezt a soha vissza nem térő alkalmat megörökitenem. Végül elérkeztünk egy faluba, ami a gps szerint már Maliban volt, és nem sokkal utána a parancsnok közölte, hogy ez már valóban Mali, innen már nem jöhet tovább, csak magunkra számithatunk. Jó későre járt már, szerintem vagy 4 óra elment erre a bohóckodásra. Magunktól már mélyen bent jártunk volna Maliban, de egy nem minden napi élménnyel szegényebbek lettünk volna. Nekikezdtünk bolyongani a szavannán, ahol össze vissza mennek a jelöletlen földutak és csapások, de végül értelmesebbnek láttuk megállni és éjszakára sátrat verni. Másnap rájöttünk, hogy pont az út közelében vertünk tábort és elindultunk. A szavannán autózni még nappal sem egyszerű feladat, az utak állandóan változnak, ahogy az esős évszak árvizei alakitják a tájat. Ráadásul több falun is át kellett menni közben, ami inkább hátrány errefelé, annyira zegzugosak és érthetetlenek az utak elhelyezkedése. Végül nagy nehezen elvergődtünk Kayes-ba, ahonnan már aszfaltozott úton mehettünk Bamako felé tovább. Persze még Kayes-ban be kellett menni a rendőrségre, hogy bepecsételtessünk az útlevelekbe, mivel zöld határon jöttünk át. Itt azért volt egy kis értetlenkedés, főleg mivel az autó biztositásunk nem volt nálunk, lévén azt Villám elfelejtette odaadni, mielőtt 25-én lelépett volna a mezőnytől, mikor a bamakosok nagy részét magával vitte Bamakoba. Mire Bamakoba értünk ő meg már pont a Bamako-Budapest járaton ücsörgött.
A lényeg hogy végre itt vagyunk Bamakoban, ahol a még itt lévő magyarok kitörő lelkesedéssel fogadtak minket, és újból gratuláltak a győzelmünkhöz.
Holnap autószerelés, és persze egy kis piacolás is, este lazulás, azután meglátjuk, mert még itt szeretnénk elintézni a nigériai vizumunkat, ami még hiányzik. Amint meglesz indulunk tovább, az ismeretlen Burkina Faso felé.

Homokdune a nyertes!

2010-01-29T23:00:00.003+01:00

Sikerult a nagy almunk, megnyertuk a 2010-es Budapest - Bamakot, mar a dijkioszto is megvolt, itt log az aranyerem a nyakamban. Hatalmas az orom a csapatban termeszetesen.
Izgalmakban az utolso nap is bovelkedett, foleg hogy eleg trukkos feladatokkal kezdodott a nap. Az 5 oras szintido is egyre veszesebben fogyott, egyre ketsegbesettebben probaltunk haladni Agadir fele, ami a kanyargos hegyi szerpentinnek es a tobbi jarmu totyorgesenek koszonhetoen csiga lassusaggal tortent. Az idegeink pattanasig feszultek, egyfolytaban az orat neztuk es hogy meg hany kilometer van a celig. Orjito helyzet volt, elfogadhatatlan volt szamunkra a gondolat, hogy az utolso nap veszitsuk el a versenyt, amit annyi idon keresztul vezettunk. Vegul meg az Agadiri dugoval is kuzdottunk egy kicsit. Vegul talaltunk egy levagast a cel kozeleben, es beprobaltuk hatha bejon. Szerencsenk volt, mert itt nem volt forgalom. Vegul 6 perccel a szint idon belul bertunk a celba. Am ez sem ment ma siman, ugyanis a szalloda az ut bal oldalan volt, a cel meg a jobb oldalon, amit nagy igyekezetunkben elneztunk, igy tulszaladtunk rajta. Gondoltuk, akkor mar bevaltjuk azt az igeretunket, hogy a vegen betolatunk a celba, es a gondolatot azonnal tett is kovette. Meg azert kovetkezett par izgalmas ora amig veglegesitettek az eredmenyeket, de vegul megnyugodhattunk, mi lettunk a gyoztesek.
Tobben is kerdeztek hogy hogyan csinaltuk, mi a titok. Hiszen nem volt csoda autonk, sem semmi extra ketyerenk. Volt viszont egy hihetetlenul jo pilotank Tempfli Laci szemelyeben, es mi harman tobbiek is odatettuk magunkat maximalisan. Fejben nagyon osszeszedettek voltunk, sosem adtuk fel, akarmilyen faradtak voltunk, mentunk tovabb toretlenul. Mi a legolcsobb helyeken szalltunk meg, vagy satraztunk, konzervet ettunk este, ha volt ra ido, vagy csak menet kozben ettuk a majkremet ha nem volt masra ido. Meg pisilni is akkor mentunk, ha hosszabban kellett elidozni valamelyik pontnal. Sajnos emiatt rengeteg gyonyoru helyen nem volt ido fotozni, de sebaj, mostantol kb. 1 honapig ott allunk meg ahol csak akarunk, mert kb. ennyi ido kell majd, hogy Fokvarosba erjunk.
Holnap reggel mar indulunk is, mivel minnel hamarabb Bamakoba szeretnenk erni. Ott szertenenk a szukseges javitasokat megejteni az auton, mert mi tagadas egy ilyen versenyt csak ugy lehet megnyerni, ha nem kimeljuk a vasat. A pontos hiba lista meg nem ismert, de gyanitom hogy nem lesz rovid.
Remelem Bamakoban lesz annyi idom hogy kepekkel is tudjak jelentkezni. Addig meg legalabb 3-4 nap faraszto vezetes all elottunk.
Koszonjuk mindenkinek aki drukkolt nekunk, a sok sms nagyon sokat jelentett nekunk.

utolso este a befuto elott

2010-01-28T19:49:00.016+01:00

Vegre eljott az utolso este is mielott Agadirba
erunk holnap delben. Ha csak nem hibazunk valami oriasit, akkor sikerul, megnyerjuk a 2010-es Budapest-Bamako futamot. Irtam is ide egy hosszu beszamolot, de valami gikszer miatt elszallt az egesz. Szegyen, de most nincs erom ujra lekormolni az egeszet, elegedjetek meg a kepekkel. Bocsi.

Sidi Ifniben a csapat

2010-01-27T19:33:00.002+01:00

Ma delutan szerencsesen befutottunk Sidi Ifni udulovarosaba Agadirtol delre.
Amai etap nagyon szuper volt, mindjart az elejen megvolt az izgalom, mert le kellett menni a tengerpartra, mindenfele duneken keresztul. Ki lehetett volna kerulni ezt a szakaszt, de mi inkabb bevallaltuk, sot mi mentunk at elsonek a dunesoron le a partra. A szakasz kulon izgalmat az jelentette, hogy nem voltak pontos infok arrol hogy mikor jon a dagaly. Verettunk is rendesen, de egyszer igy is beragadtunk. Szerencsere mar annyira osszeforrt a csapat, annyira megvan mindenkinek a feladata, hogy par perc alatt kiszedtuk az autot a homok fogsagabol. Pont mint az elozo napokon a defekteknel, amibol mar kettot is sikerult osszeszednunk. A masodiknal tobb csapat is ott volt, es nagyon jol esett egy elcsipett megjegyzes: nezd milyen jol szervezetten mozognak, nem csoda hogy ok az elsok. Ez azert dob az emberen, ami foleg igy a vege fele nagyon lenyeges, hiszen mar minden csapat faradt. Az elmezony befutonal mindig odajon es kerdezik, hogy minden megvolt? Es szomoruan hallhatjak, hogy igen, ma is minden megvolt, es szintidoben beertunk. Ez a vegjatek leginkabb a technika es az idegek harcarol szol, az utobbiban mi nagyon jok vagyunk, az autoert meg imadkozunk. Sot ma meg le is mosattuk a Sarkanyt. Ha kovetkezo 2 napban nem hibazunk valami nagyon nagyot, akkor nem hiaba sanyargattuk annyit magunkat, meglesz az eredmenye.
De visszaterve a versenyhez, jo suppedos tengerparton verettunk vagy 25 kilometert, eleg izgalmas is volt, a vegen epp kiertunk a dagaly elott, utana vegnelkuli koves szerpentinen zotykolodtunk a nap tovabbi reszeben, igaz csodalatos tajon. Marokko ma egy olyan arcat mutatta amit eddig nem ismertunk. Mar nagyon jol esett a szemunknek zold novenyzetet latni, nekem amugy is allandoan szemcseppet kell nyomatnom a szemeimbe, mert erzekenyek, reggelente csak ugy dol a konny beloluk.

Vegre kepek

2010-01-24T22:52:00.036+01:00

Az a helyzet, hogy sajnos elegge korlatozott az ido amit itt a gep elott ucsorogve tolthetek, ezert csak feldobtam par kepet, abszolut ossze-vissza, nem idorendi sorrendben.
A bal oldali kep meg Mantovaban keszult, a reggeli eligazitas alatt, kozvetlenul a rajt elott. Itt meg Kek Sarkany (ez lett a verda neve, mivel kek a szine es sok fustot ereget) makulatlan allapotban leledzik. Azota kicsit viharvertebb lett szegeny, kinyilt a potkerek tarto menet kozben, bar ahogy hallottam, ezt a jelenetet az RTL is leadta. Tegnap meg az egyik benzines kannank repult le a jargany oldalarol a homokdunek kozott. Szerencsere Laci minden este atnezi az autot, hogy minden rendben legyen vele

Vegre itt egy csapat foto, Szilvi lanyom kattintotta a rajtnal. Balrol jobbra, Peti, Laci, Jakuza, vagyis en, Istvan. Hol van mar az otthoni zimanko, egesz nap izzadunk az autoban, kulon oromot jelentenek a bukosisakos reszek. Klimank persze most sincs, ez mar szinte hagyomany, az ablakokat pedig fell kell hogy huzzuk a hatalmas por miatt. Fogyni vagyoknak csak ajanlani tudom.
Nyakig porosan ulunk bent, korbe rakva vizzel, es csomagokkal, kezemben a gps, mert ugy gyorsabban tudom nyomogatni. Nekem egy nap fele amugy is abbol all, hogy verem be a koordinatakat a gepbe, addig a tajbol sem latok semmit, csak ha nagyot zonnyenunk azt erzekelem. Borzasztoan erosen kell koncentralni, hogy minnel hamarabb beussem azt a rengeteg adatot, es persze kozben egyetlen hibat sem vethetek, hiszen akkor nem talaljuk meg a pontot. Kozben forog a gyomrom, mert ugye autoban meg sima uton sem tudok olvasni vagy lefele nezni. Szoval nagyokat szuszogok kozben es nyomom a billentyuket mint egy orult.
Csinaltam par naplementes, palmafas kepet M Hamidban tegnap. Imadom az ilyen palmas kepeket, nagyon halas tema, a naplemente meg orok slager nalam.
A kepeket eredeti formajukban hagytam, nem vegeztzm rajtuk semmilyen utomunkat. Itt tenyleg ilyen gyonyoru egy naplemente.

Koorszag, szikrazo kek egbolttal. Van kavics, pici ko, nagy ko, kerek ko, lapos ko, picike szikla es hatalmas szikla. Egy biztos, mindent beboritanak, es szetraznak mindent az auton, meg a csavarok is meglazulnak, ezert rendszeresen ellenorizni kell oket.

Itt bizony kemenyen dolgoznak az asszonyok, az egyenjogusag ismeretlen fogalom, de szerintem egy mukormosnek sem lenne tul nagy forgalma, hamar letornenek a cipekedesben a karmok.

Homokdunek mindenutt, akar 150 meter magasak is, mint peldaul Merzouga kozeleben, ahol tegnap elott hatalmasat versenyeztunk a dunek kozott. Mi nagyon elveztuk, de ez nem is csoda egy olyan pilota mellett mint Laci. Elotte nincs akadaly, hihetetlen erzekkel terelgeti az uton a Kek Sarkanyt, legyen az homokdune, koves talaj, vagy kiszaradt to meder.

Tevek mindenutt, azert ez masmilyen elmeny ilyen tomegben a termeszetes kornyeztukben latni, megha sajnos igen gyorsan elsodortunk mellettuk, mert barmennyire jo is lenne ilyenkor kiszallni es fotozni, sajnos errol szo sem lehet, hiszen versenyben vagyunk, megpedig napok ota az elso helyen. De nem szallt a fejunkbe a dicsoseg, hajtunk tovabb ugyan ugy mint eddig.

Voltak akik Merzougaban mar kora hajnalban kedvet kaptak egy kis tevegeleshez. En is koran ebredtem, igy sikerult lencse vegre kapni a kis csapatot. Ekkor meg nem is sejtettem micsoda zotykolodes var majd rank aznap M Hamid fele, at egy joval tobb mint 2000 meter magas hagon at, nyaktoro szerpentineken es rettenetes minosegu terepen keresztul. Ez a terep leginkabb unalmas volt, bar a taj sok helyen lelegzet elallitoan szep volt, leginkabb csak arra volt jo, hogy szetrazza az autot is es a benne uloket is.

Hat igen, mit is mondhatnek, ennyi fele szin variaciot egy naplementere nehez elkepzelni amival itt talalkozhat az ember. A felkavarodo por es homok tette ezt a kepet is ilyen erdekesse.

Bizony ez palmaliget es a rizs foldek is a sivatagban talalhatoak. Marokkoban nem csak kovek es homok van, foleg az orszag eszaki reszeben jelentos zoldseg es noveny termeles folyik, bar igaz hogy ez a kep Merzougatol delre keszult.

A Merzouga melletti duneken helyi ferfiak csodaljak hogy Villam mikre kepes az oreg Peugeot 504-el.

A merzougai tabor reggel, nem sokkal azutan hogy a nap felkelt. Ilyenkor bizony meg csipos hideg volt, aztan 1-2 ora, es omlik az emberrol a viz.

Merzouga dunei a tabor felol. Vallalkozo kedvuek akar fel is maszhattak rajuk, bar ez nem is olyan egyszeru feladat a melegben es a labunk alatt suppedo homokban.

Mit mondhatnek, autoval sem egyszeru legyozni oket, egyszer minket is fogsagba ejtett a homok, de par perc alatt legyoztuk, es kiastuk a kerekeket, aztan betettuk a homokvasakat es mar hullamvasutazhattunk is tovabb a duneken.

Egyszeruen lenyugozoen szepek ezek a hatalmas buckak. Hat meg az elmeny, mikor rajtuk autozik az ember. Bizony keves dolog van ami ekkora elmenyt nyujt.

Bevallom kicsit csaltam ennel a fotonal, ennyire azert nem volt sulyos a helyzet, bar igen csak megbillent az auto mikor lecsusztunk a dunerol.

Villam elakadt Peugeot-jat vegul Laci segitett kiszabaditani a homok fogsagabol. Nem volt kis munka, de megerte.

Marokko foldjere lepunk vegre. Var minket Afrika es a rengeteg kaland.

Amszterdamban a lanyok ulnek az ablakban, itt meg hus varja gazdait. Vegul is mind a ketto a hus vasara, vagy nem?

Taxi, taxi, take me to the Picadilly Circus, please.

Erdekes talalkozas a Szaharaban.

Sokan bizony ilyen satrakban laknak mind a mai napig is.

Csapatunk szorgosan segedkezik a folyoban rekedt versenyzo tarsaknak, hogy vissza jussanak a partra. Szegeny G Mercis egeszen sokkos allapotba kerult es napokig halalkodott nekunk, hogy kihuztuk a folyobol. Igaz az eros sodrasu viz folyamatosan fordititta sodras iranyba az autoja orrat, igy elobb utobb biztosan elvitte volna. Raadasul egy vadonat uj autorol volt szo. Igy csak a motor banta a sikertelen atkelesi akciot, az bizony tonkre ment, a jargany azota is a Sandlander treleren utazik. Elso napjuk Afrikaban, micsoda balszerencse.

Vajon ki lehet ez a Tibi, akinek meg varosa is van Spanyolorszagban?

Ezen a kapun hajtunk at minden reggel, mostanaban szerencsere elsokent. Remeljuk ez igy is marad a vegeig.

Szloveniaban meg ilyen taj fogadott minket.

Ami nagyon szep, de mi mar azert masmilyenre vagytunk. Afrikara.

Megerkeztunk vegre Laayoun-ba, vegre netkozelbe kerultunk. Az eddigi legkemenyebb volt a mai, amit nagyon elveztunk, de sajnos masoknak nem volt szerencsejuk, Borsa Miki es Ulrich is felborultak. Mikiek megusztak, de Ulrichkek nem voltak bekotve, allitolag nekik bordatoresuk van. Pontosabbat meg nem tudok, talan majd holnap. Ngyon vegyes volt a mai nap, voltak kimondottan gyors szakaszok is, olyan utakkal amik sehol sem szerepeltek a terkepen, ugyhogy nagyon kellett figyelni es agyalni.

Ha minden jol megy holnap is tudok irni, mert itt maradunk meg egy napot, holnapra egy felnapos korversenyt terveztek a szervezok. Akikre mindenki panaszkodik, de azt el kell hogy ismerjem jok az utvonalak, es pontosak a koordinatak, ami hatalmas fejlodes. A tobbit meg nem az en tisztem eldonteni, mi mindenkeppen lemegyunk Bamakoba, hiszen nekunk az is csak egy kozbulso allomas Fokvarosig.

Facebook fan klub!

2010-01-21T23:08:00.002+01:00

http://www.facebook.com/home.php?#/group.php?gid=259087592858&ref=nf
Mar fan klubbunk is van a Facebookon!
Szurkoljatok minnel tobben a homokdune csapatnak es mi annal jobban bele adunk mindent a gyozelemert!

Tinerhirben vagyunk

2010-01-21T21:50:00.002+01:00

Vegre netkozelbe kerultunk. Ma este elertuk Tinerhirt, jo meleg van nappal, este meg dog hideg. Eredetileg jo hosszu beszamolokat szerettem volna irni, de ez nem nagyon fog menni. Diohejban annyit, hogy a rajt nagyon jol sikerult, bar mintha a rajtnal nem teljes mertekben ertekeltek volna, hogy a csapattagok bemutatasa utan megprobaltam Big Maccet rendelni a mikrofonban. Azt hittem ez is olyan drive through-s ize. Utana belevetettuk magunkat a versenyzesbe, utottem a koordinatakat ezerrel. Sajnos a nap nagy reszeben csak a gps-et nyomkodom, a tajban nincs ido gyonyorkodni. Mi mindenrol le tudunk mondani a jo helyezes kedveert, Mantova utan semmit nem aludtunk, csak a kompon tudtunk pihenni valamennyit. De megerte, hiszen megnyertuk az europai szakaszt. Pont mint tavaly :-) Es ehhez nem kellett csoda auto, sem orult draga felszereles, sajnos meg egy rendes video kamerara sem tellett. Viszont van igazi csapat szellem, es eltokeltseg. Ez a mi nagy erossegunk, kevesen birjak ezt 2 hetig, nem, vagy alig aludni, menet kozben enni valami kekszet, amit langyos vizzel oblitunk le. Mert persze meg klima sincs az autoban, de ez igy az igazi. Tetotol talpig homokosan, kialvatlanul, borostasan, de toretlen lendulettel.
Nagyon tetszenek a feladatok, es ezuton szeretnek gratulalni a szervezoknek a pontos koordinatakert.
Ja, gondolom mar mindenki hallotta, hogy csak Marokkoban leszunk ebben az evben, mert terror fenyegetettseg miatt toroltek a Mauritan es a Mali szakaszokat. Igy januar 29-en Agadirban er majd veget a verseny. Egy nagyobb csapat ki akar valni 25-en es lemenni Bamakoba. Mi vegig nyomjuk Agadirig, utana irany Bamako, majd Fokvaros. Tegnap kaptuk a hirt Malibol, par turista minden gond nelkul lejutott Bamakoba. Este nem szabad autozni, ez a legfontosabb.
De visszaterve a versenyhez, tenyleg a szivunk lelkunk beleadjuk, es nagyon jo latni, hogy meg is van az eredmenye. Az europai szakasz megprobaltatasai utan (egyebkent gyonyoru helyeket erintettunk, Mantova peldaul meseszep varos.), jott az esemenytelen komp utazas. Nagyon jo volt, hogy mar a hajon minden formasagot el lehetett intezni, igy egybol Marokko teruletere lephettunk, elmaradt a szokasos orjito belepesi tortura. Most az idojaras sem volt olyan zord, mint a tavalyi versenyen, nagyon elveztzm hogy napkozben egy polo is elegendo. Rengeteg feladat, verseny futas az idovel, es felejthetetlen elmenyek. Az egyik feladat egy folyo atkeles lett volna, de a palya iras ota kicsit tobb lett itt a viz, a sodrasa is eleg eros volt. Volt akinek sikerult atkelnie rajta, de elottunk beragadt egy Land Cruiser es egy G Merci is. A Toyotat kihuztak vegul a tuloldalrol, a Merci viszont nagy bajban volt, felig a viz alatt, a sodras meg szep lassan forditotta az orrat. Ha teljesen beforditotta volna, menthetetlenul elvitte volna a viz. Termeszetesen kihuztuk a vizbol, ami nem is volt egyszeru feladat, tobb mint 2 orank elment vele. Mikozben akkor a 3. helyen alltunk a versenyben. Szegeny mercis azota is halalkodik, teljesen sokkos allapotba kerult, sot meg be is lazasodott. Zsir uj merci volt, nagyon komolyan felszerelve, ese elso nap Afrikaban veget ert a verseny szamara. Lenyeg hogy nem lett semmi bajuk.
Vegul leertunk Merzougaba, ami mar igazi sivatagi elmenyt nyujt a hatalmas homokdunei miatt. Igaz csak ejjel ertunk oda hulla faradtan, es az etterem padjain aludtunk (ok, szonyegekkel volt boritva, ugyhogy puha volt) csak par orat, de tudutk masnap nagy dunezes lesz. Mar alig vartuk, hiszen ezert jottunk. Es valoban fantasztikus volt masnap a duneken versenyezni. Egyszeruen valami gyermeki orom arad szet az emberben minden egyes dune atkeles utan, hogy ez is sikerult, ide sem astuk be magunkat. Igaz egyszer lecsusztunk az egyikrol es kozel kerultunk a borulashoz, de megusztuk. Par perc alatt kiszabaditottuk az autot a homok fogsagabol, es mar hajszoltuk is tovabb szegeny Kek Sarkanyt. Mert mar nevet is adtunk a verdanak. Kek mert ez a szin szerepel a forgalmiban, bar szerintem inkabb szurkere hajaz, es sarkany, mert hatalmas vehemenciaval eregeti a kipuffogojabol a fustot. Nyakig homokosan, de fulig ero szajjal ertunk be a celba.....ahol elkerekedett szemekkel neztek minket a verseny birok. Hogy miert is? Mert 5 ora volt a szint ido es mi 3 es fel ora alatt teljesitettuk!!! Amig a tobbiek izzadtak es az elekadt autoikat astak a verseny palyan, mi meglatogattuk Villamot, aki eppen dune ugratassal foglalatoskodott kicsit odebb. Persze forgattas is volt kozben, amibe rogton bekapcsolodtunk, leven a csapat egyik jeles tagja Laszlo Peter, azaz Peti, aki nem melleseleg film rendezo. Persze nem birt magaval, gyorsan beszallt a forgatasba es hathatos segitseget nyujtott nekik. Mar elozo nap is atvette a stafetat a norveg operatortol, bellitotta rendesen a kamerajat, es segitett neki hogy minnel tobbet kihozzon a felvetelbol. Ami nem melleseleg rolunk keszult. Persze en meg lottem a fotokat, ahogy Villam megprobalt feljutni a dunekre az oreg Peugeot 504-el. Ami vegul is sikerult is neki, egy hatalmas ugratast kovetoen. Hogy mit kibir ez az oreg verda!
Sajnos a kepeket meg nem volt idom osszerakni, de igyekszem legalabb par kepet feltenni ide.
Tegnap ismet Merzougaban aludtunk, a delutant napfurdozessel kezdtuk, majd hideg vizes furdozessel folytattuk, mivel csak az volt. Elotte persze kiontottem par kilo homokot a bakancsombol.
Jo volt egy kicsit lazitani vegre. Ma volt minden, dunezes, homokos siksag, kosivatag, palma ligetes oazis rengeteg tevevel, por lepte hegyi falvak, es rengeteg por, amit vagy mi, vagy a tobbi versenyzo vert fel. Ja, es persze szikrazo napsutes. De ma legalabb nem kellett bukosisakban izzadni a kocsiban.
Egyszeruen tul sok meg az elmeny, talan majd a kepek beszelnek helyettem is, ha vegre fel tudom majd rakni oket.
Lenyeg hogy a tegnapi tarolas utan ma is nagyon jol teljesitettunk, igy minden eselyunk megvan ra, hogy a masodik helyrol visszkeruljunk az elsore. Megyek mert meg var a 2 gps finom hangolasa, hogy meg jobb eredmenyeket erjunk el az elkovetkezo napokban.

BB 2010 jan. 15 péntek

2010-01-15T19:21:00.002+01:00

Ma már délelőtt elindult a pletyka, hogy lehet hogy lefújják a futamot, vagy hogy módosítják az útvonalat, és csak Marokkóig, ill. Nyugat-Szaharáig fog tartani a verseny. Délután 5-re rendkívüli eligazítás hirdettek a szervezők.
És bizony bekövetkezett amitől tartani lehetett az elmúlt hetek aggasztó mauritán hírei után, a pletyka igaznak bizonyult, a 2010-es futam január 29-én véget ér Agadirban. Természetesen aki akar saját felelősségére tovább mehet. A jótékonysági kamion mindenképpen lemegy Bamakóig. Természetesen egyből több csapat jelezte, hogy tovább mennek, köztük mi is. Az egyetlen alternatíva számunkra az lenne, ha mondjuk Dakhlából lehajóznánk Kamerunba, ahová van érvényes vízumunk. Nigériába ugyanis jelenleg még nincsen, azt Bamakoban, vagy Burkina Faso-ban akartuk elintézni.
A legésszerűbb terv szerintem az, hogy Agadirból konvojban folytatjuk az utat Bamakoig.
Persze a futam útitervének megváltoztatása hatalmas felzúdulást váltott ki a résztvevőkből, több okból is. Természetesen nem elhanyagolható a jelentős anyagi veszteség sem, amit erre az útra már elköltöttek a résztvevők, gondolok itt az autó átépítésére, vízum és egyéb díjakra, szállás foglalásokra, amit előre kifizettek, hogy biztosak legyenek benne, hogy meg is kapják a szobájukat (bár arrafelé ez még korántsem jelent 100%-ot, az előző évek tapasztalatai alapján). Azután ott a Bamako-Budapest charter járat problémája is, mert értem én, hogy át lett irányítva Agadirba, csak éppen onnan harmada áron is haza lehetne repülni. Vagy mondjuk mi van azokkal, akik már kifizették az úti költséget, vízumokat és miegyebet azoknak, akik bér söfőrként hoznák vissza az autókat Bamakóból, mert a tulaj inkább haza repül onnan, és hajlandó volt fizetni komoly összeget valakinek azért hoz az hozza vissza az autóját. Igaz ez nem akkora probléma, legfeljebb Agadirból viszik vissza az autókat, az még olcsóbb is jóval. De a legnagyobb nehézség szerintem a rendezők részéről, hogy hogyan értessék meg ezekkel a mindenre elszánt kalandorokkal, hogy amire egy egész éve készülődtek, az most az utolsó pillanatban semmivé foszlott. Egy kalandor típusú ember akármilyen nehézséget, kényelmetlenséget, felmerülő problémát vállal, mindennel dacolva, ha kell napokig szinte semmit nem eszik, nem alszik, nem fürdik, csak azért, hogy a kaland részese lehessen, hogy átélhesse azt. Ha valaki, hát én aztán maximálisan tudom, hogy ez így van, hiszen ott voltam a tavalyi Bamakon is, sőt utána Lacival visszamentünk áprilisban is, mindenféle szervezés, katonai védelem és egyebek nélkül. De megjártam az Everest alaptábor trekkinget is Nepálban, ami arról szólt, hogy 2 hétig gyalogoltunk 4-5000 méteres magasságokban. Nagyon fárasztó volt az is, ott se nagyon volt lehetőség fürödni, és a szállások is épphogy kielégítették a minimum igényeket. De megérte, mert olyan csodálatos helyeken jártam, olyan örökre szóló élményekkel gazdagodtam, amik örökre velem maradnak, ezeket az emlékeket senki nem veheti el tőlem. Én ezeken az utakon vagyok elememben, ilyenkor lehetek önmagam.
Kérdezem én, egy ilyen típusú embert mi tántoríthat el ettől az úttól? Mondjuk egy polgár háború, vagy az iraki helyzethez hasonló állapotok. Azt már azért mi sem vállalnánk. De hát a kaland része a veszély is, és szerintünk ez még a vállalható mértékű veszély kategóriájába tartozik. Nyilván óvatosak leszünk, éjjel táborozunk majd, és minden lehető módon megpróbáljuk majd lecsökkenteni a ránk leselkedő veszély nagyságát. Ezt tették a régi nagy utazók, felfedezők is, ezt tesszük tehát mi is.
Rajt holnap reggel 8-kor a Műjégpályánál, gyertek ki minnél többen, annál boldogabban indulunk majd neki a kalandnak.

BB 2010 jan. 14

2010-01-14T14:46:00.003+01:00

Ma reggel végeztünk mind az adminisztratív, mind a technikai gépátvétellel és megkaptuk a rajtszámunkat is. 60-as, ami könnyen megjegyezhető, talán még nekem sem fog gondot okozni a híresen jó memóriámmal.
Már reggel 8 előtt ott fagyoskodtunk Műjégpálya bejáratánál, és persze mi másról beszélgettünk volna, mint az előttünk álló kalandról. No meg persze a kötelező pilóta/navigátor vizsgáról. Ami miatt mondjuk nem kellett volna annyira izgulni, 1 perc volt az egész. Először be kellett mutatni minden szükséges okmányunkat, amibe a sárgaláz elleni oltás papírunk is beletartozott. Kicsit izgultam, mert az be van csatolva a másik útlevelembe, amiről csak annyit tudtam, hogy az angolai követségen várja hogy bepecsételjék a vízumomat. Szerencsére még időben elkészült, hála Istvánnak, aki addig udvarolt nekik, amíg soron kívül megadták, ráadásul nem is 15, hanem 30 napra.
Szóval papírozás után irány a vizsga, majd ki az autóhoz, mert most annak a vizsgája következett. Szerencsére ott sem volt semmi fennakadás, egy gyors hivatalos fényképeszkedést követően már mentünk is a matricásokhoz, ahol felkerült a rajtszám a hivatalos szponzori matricákkal együtt.
Végül beálltunk a parkolóba, ahonnan már a rajt pillanatáig nem állhatunk ki.
Ekkor jött a nagy pakoló, matricázó hadművelet, mert persze a saját matricáinkat is fel kellett ragasztani.
Persze közben összetalálkoztunk több régi ismerőssel is, dumáltunk egy jót, aztán ment mindenki a dolgára. Ami nekem még volt bőven. Pl. mehettem át Budára a WorldGate-hez, mert valami gond volt a GPS-el, hiába tettük bele a bamakos kártyát, nem akarta betölteni. Persze sikerült orvosolni a problémát.
Ja, hogy miért nincs fénykép a nap eseményiről? Mert természetesen reggel itthon hagytam a gépet. Inkább most, mint a versenyen :-)
Éppen most fejeztem be a 2. napi szállás foglalását Perpignanban, mert valahogy arról is megfeledkeztünk. Az útikönyv által megadott 2 hotelben persze már nem volt hely, így valamivel odébb fogjuk az éjszakát eltölteni.
Már csak kettőt kell aludni, és indul a nagy kaland....

Műholdas telefonszám

2010-01-07T13:27:00.003+01:00

Az alábbi oldalra kattintva tudtok ingyen sms-t küldeni nekünk, ÉKEZET NÉLKÜL.
https://sms.thuraya.com/
Telefonszám: +88216 21151021
Hívni ne hívjátok a számot, mert horror drága!

Budapest - Fokváros

2010-01-06T14:51:00.006+01:00

Nemsokára elindulunk végre a nagy kalandra, egészen pontosan 16-án szombaton reggel 8-kor lesz a rajt. Helyszín a Városligetben, a Műjégpálya lesz. Vagyis az autókról nagyon látványos képeket lehet majd készíteni a hídról! Már 14-én reggel 8-tól elkezdődik a gépátvétel, utána már nem lehet kijönni egyik autóval sem a Park Fermé-ből, tehát ha valakinek kedve támadna odalátogatni, lesz rá ideje bőven :-)
Sajnos még nem tudom a rajtszámunkat, de egy szürke Toyota Land Cruiserrel megyünk, ami a mellékelt hihetetlen művészeti értékkel bíró fotó montázson látható. Igaz ez még nem a végleges változat, mert pl. még nincsenek rajta a csörlők, ahogy a snorkel (kivezetett légszűrő) is hiányzik.
Meg a 3 hiányzó vízumunk sem látszik, a többit sikerült elintézni időben, sőt lehet hogy az angolai is meglesz a rajtig.
Igyekszem majd bejelentkezni ahonnan csak lesz rá alkalom, és ha a laptopom se fog rakoncátlankodni (amire sajnos igen erős hajlama van), akkor néhány fotót is fel tudok majd tölteni ide, vagy ha nagy csoda történik, akkor egy csomó képet rakok majd fel a fotókhoz a szokásos albumba: http://picasaweb.google.hu/jakuza68
A műholdas teló számát még nem tudom, de gondolom most is lehet majd küldeni rá ingyenes sms-t, ami nagyon fontos, hogy ÉKEZET NÉLKÜL írjatok, különben csak egy nagy katyvasz lesz az egészből. Szerintem a csapat hivatalos oldalán is lesz majd infó rólunk, meg link az sms küldéshez. www.homokdune.hu
A tervek szerint március első felében érünk majd Fokvárosba, ha minden a terv szerint alakul. Hehe, terv szerint, Afrikában, jó mi :-DD
Ha mi nem is tudunk jelentkezni, Bamakóig a bamakós fórumban tuti lesz infó bőven a versenyről. http://www.budapestbamako.org/forum/forum.php?fid=1
Ja, meg gondolom az RTL-en is lesz híradás, mivel hivatalosan ők fogjáj követni az eseményeket, allítólag napi beszámolókkal. Tudjátok, mint a Dakarról szokás, csak ez jobb lesz :-)))

Angliai kiruccanás 2009.november

2009-11-18T11:39:00.013+01:00

Még sosem jártam a ködös Albionban, pedig már régi vágyam, hogy körül nézzek azon a szigeten, hogy tényleg annyira más e minden arrafelé, mint ahogy az ismerőseim mondják.
Az igazság az, hogy túl sokat nem láttam az országból, mert Laci barátomat kísértem el erre az útra. Persze ez még nem zárja ki a nevezetességek megtekintését, de mi bizony nem szórakozni mentünk, hanem azért ruccantunk ki Bristolba, hogy hozzunk egy 25 személyes merci buszt, ami majd januárban lejön Bamakoba. Ha minden jól megy ez lesz a mentősök asszisztencia járműve, illetve lesz pár utas és motor is rajta. Ugyanis velünk tart két srác Bamakóból Fokvárosba a hosszú úton, de ők Bamakoig inkább pihennének a buszban és kímélnék a motorokat, és persze saját magukat is. Az igazi kalandok szerintem úgyis Bamako után kezdődnek majd, különösen az esőerdős zónában. Lesz sárdagasztás ezerrel, kattoghat majd a fényképezőm rendesen :)
Szóval szereztünk pár ezer forintért repjegyet Bristolba a Ryanair-nél, irány Ferihegy, majd Bristol. Ott már várt ránk Laci öccse, Sándor, aki ott él, jobban mondva egy közeli városban, Shepton Mallet-ban. Már sötét volt mikor leszálltunk, ezért nem sokat láttam a tájból. Mit mondjak, esett az eső. Az rögtön feltűnt milyen keskenyek az utak, és tényleg magas sövény van a szélükön végig, nehogy véletlenül le lehessen húzódni a szembe jövő elől. Persze a jobb kormányos közlekedés is nagyon furcsa volt, igaz nem most találkoztam vele előszőr, és már jobb kormányos autót is vezettem többször, de balos közlekedésben. Most nem kellett vezetnem, csak csendben élveztem az utazást. Utána meg a húsgolyós tésztát, amit vacsorára ettünk, mert már farkas éhes voltam. Elég érdekesen építkeznek az angolok, a ház külső falai kőből vannak, belül meg gipszkarton minden, ha nem vigyázol átesel a szomszédba. Fa födém, ezért mindenütt szőnyeg van, gondolom a hangszigetelés miatt. Agyas.
Másnap bementünk Bristolba, megnéztük a buszt, és ha már ott voltunk gyorsan bele is pakoltunk pár bontott autót. Ezzel jól el is töltöttük a nap nagy részét, közben hol esett, hol szakadt, sőt a reggeli órákban még a nap is kisütött egy rövid időre. Közben érdekes dolgokat tudtam meg, mint pl. van ún. tanuló jogosítvány, amivel csak úgy lehet vezetni, ha egy 21 évesnél idősebb, jogosítvánnyal rendelkező valaki mellettem ül. Viszont semmilyen előképzés nem kell hozzá, irány a forgalom. A dolog érdekessége, hogy ez a rendszer a motorosokra is vonatkozik. És vajon ott ki ül mellette? Persze senki, egy csomó ilyen "L" matricás motort látni. A busz oktatás is úgy megy, hogy beültetnek az emeletes járgányba, két hétig ott ül melletted az oktató, de meg riogatod mondjuk London népét. Ezek után fél szemem mindig a buszokon volt, mikor gyalogosan közlekedtünk. Elég érdekes rendszer. Ami tetszett, hogy az autó átírásakor nem kell fizetni, ingyenes. Az utánfutónak nincsenek papírjai, csak ráakasztom és kész.
Pakolás után tettünk egy sétát az esti Bristolban, aztán visszamentünk Shepton Malletba. Ettünk egy jó nagy kebabot, aztán ittunk egy sört egy pubban, majd hazatértünk. Nekem agyon tetszett a rengeteg kebabos, fish and chipses hely, meg a sok indiai kajálda is. Szeretem ha sok féle nép konyhája közül válogathatok. A pubban persze Guinesst ittam, én szeretem, a többiek inkább maradtak a jól bevált világosnál. Esti programként megnéztük a Borat című tökéletesen idióta filmet, és jókat röhögtünk rajta.
Másnap Wells érintésével elmentünk Cheddar-be az ottani hétvégi piacra. Wells nagyon hangulatos hely, gyönyörű templommal, vagy inkább katedrálissal. A piac is érdekes volt Cheddarben, igaz sajtot nem vettem, pedig nagyon finomak a cheddar sajtok, emlékszem még Floridában rendszeresen ettem. Ami érdekes volt a hagyományos hentes. Maga a bolt egy dobozos teherautó platója, az van megcsinálva boltnak. Az eladó mikrofonba mondja az éppen aktuális ajánlatokat, akciókat, és akinek szimpatikus valami az odamegy, és vesz belőle. Nagyon hangulatos az egész. Persze se Ántsz, se Apeh, se hasonló vérszívókat nem láttunk, blokkot, nyugtát senki sem ad, de nem is kell, pont mint a többi nyugat-európai országban ahol eddig jártam. No mindegy, ebbe nem is akarok belemenni, mert csak felhúzom magam. Végül egy jó ebéd következett Vilmó szüleinél, meg persze még egy kis pakolás, hogy végül hárman alig fértünk el a nagy dög buszban, azután elindultunk Londonba, ahol még találkoznunk kellett egy lánnyal, aki segít elintézni néhány afrikai vízumunkat, amiket csak Londonból lehet. Persze Londonba is sötétbe értünk már. Azok az igazi angol stílusú házak iszonyúan tetszettek, meg úgy az egész London bejött, csak azt sajnáltam hogy a belvárosba nem sikerült bejutni, hogy valamit a nevezetességekből is láthassak. Az már biztos hogy egyszer vissza jövök majd, hogy alaposan bejárjam a várost. Londonból megkezdtük a zönykölődést haza felé a jó szeles buszban, a lábam majd lefagyott egész úton hazafelé, végül bebújtam Laci hálózsákjába, úgy már jobb volt a helyzet. Kompolás helyett a Csalagutat választottuk, ami sok minden, csak nem érdekes. Fel kell állni a szerelvényre, mi meg beültünk egy vonat kabinba, nagy sötét unalom, végül vissza a buszba és irány Franciaország. Szóval aki az élmény miatt akarna erre jönni, az nagyot fog csalódni, sivár beton tenger az egész, semmi látnivaló.
Éjjel nyomtuk tovább Breda felé Hollandiába. Ott lakik Luci, aki szintén vízumokat intéz nekünk, csak éppen nem Londonban, hanem Hágában és Brüsszelben. Egyébként ő is velünk tart a Bamako-Fokváros kalandban. Nagyon rendes volt, kávéval, üdítővel kinált minket, pedig még csak hajnal volt. Mi meg persze jó fáradtak voltunk, de azért mentünk tovább, egészen Kerpenig, ott letértünk egy kicsit, hogy megtekintsük a Michael Schumacher gokart pályát. Persze amilyen szerencsénk volt aznap pont zárva volt, így elmaradt a gondtalan száguldozás. Sebaj, mentünk tovább chipset, Cadbury csokit majszolva, és Dr. Peppert ittunk hozzá, persze csak az egészséges étkezés jegyében. Aztán délután 1-kor meg kellett állni, mert ugye van kötelező pihenő idő egy buszon, és ez éppen akkor jött el. Kora délután már aludtunk is, és kisebb megszakításokkal nem is csináltunk mást egészen reggel 6 óráig. Nem semmi! Onnan tovább Prágán és Pozsonyon keresztül hazáig.
Ez bizony tényleg csak egy villám látogatás volt Angliában, de arra jó volt, hogy kapjak valami benyomást az országról, és hogy kedvet csináljon egy későbbi látogatáshoz. Ja igen, és nagyon jó volt végre számomra is érthető nyelvet hallani magam körül, végre el tudtam olvasni az összes táblát és feliratot, mert általában német és francia területen mozgok, ahol bizony ez nem mondható el, és bizony az olasz és spanyol nyelv területeken is ez a helyzet.
További képekért katt ide: http://picasaweb.google.com/jakuza68/2009_11_Anglia#

2009 szeptember Kárpátalja

2009-09-13T18:46:00.014+02:00

Szeptember 03 és 06 között egy kis túrát tettünk Kárpátalján. Ez egy szervezett túra volt, úgyhogy egy nagy busszal tettük meg az utat kb. negyvened magunkkal. Mi magunk egy 6 fős kis csapatot alkottunk szüleimmel, és barátainkkal. Két taxival mentünk ki a Műcsarnokhoz, ami mindjárt jól indult, mert a mi sofőrünk a Műcsarnok mögé vitt minket, ahol valóban állt egy busz is, meg utasok is. Szépen köszöntünk a többieknek, és vártuk a másik taxit. Ami csak nem akart megérkezni. Már éppen aggódni kezdtünk, mikor megcsörrent a telefonom. Édesapám érdeklődött, hogy mégis hol a jó fenében vagyunk, ők már rég bepakoltak a buszba. Persze hogy rossz helyre mentünk, a Műcsarnok előtt volt a mi buszunk. Szerencsére nem késtünk le semmiről, volt még bőven idő az indulásig. A csomagokkal sem volt sok gond, nekem csak egy kis hátizsákom volt, meg a fényképező, szóval nem kellett megszakadni. Az idő is jó volt, minden adott volt egy jó utazáshoz. Aztán végre elindultunk. A határig eseménytelenül telt az idő, közben el is bólintottam időnként, pedig ez nem szokásom. Valahogy úgy vagyok vele, hogy sosem lehet tudni miről marad le az ember, ha elalszik út közben. Lehet hogy életem fotóját hagyom ki, vagy ki tudja? Hát most semmiről sem maradtam le, azt hiszem. Az M3-on nincs sok látnivaló. Aztán végre elértük a határt, amiről már olyan sok rosszat hallottam. Állítólag ha az ember korrumpál, akkor is másfél óra minimum a procedúra, amúgy akár 5-6 óra is lehet. Mi persze a gyorsított eljárást preferáltuk. Persze ez az ukránokra vonatkozik, a magyarok nem sokat vacakolnak, feljött a határőr, megnézte az útleveleket, és már mehettünk is. Kb. 5 perc volt az egész. Közben kitöltöttük az adatlapot ami az Ukrajnába belépéshez kötelező. Persze csak oroszul (vagy ukránul?), és angolul van minden a nyomtatványon, ami nekem mondjuk nem okozott problémát, de sok utas társamnak igen. Aztán az idegenvezető összeszedte az útleveleket, és levitte a határőrnek. Innentől nem láttam mi is történt az elkövetkező másfél órában, de az biztos, hogy leszállni nem lehetett közben. Fő a fegyelem, kérem szépen. Végül jött még egy vámos hölgy is, aki szerencsére magyar volt, és nagyon kedves. Mondta, hogy ne rá haragudjunk, mert eddig csak az útlevél vizsgálat tartott, most jön a nagyon szigorú vámvizsgálat. Azért sejtettük, hogy nagy gond nem lesz, mert végig mosolygott. Megkérdezte, hogy van-e fegyver, meg hasonló nálunk, mi persze mondtuk hogy nincs, és ezzel el is búcsúzott tőlünk. Végre beléphettünk Kárpátaljára. Mit is mondjak, az első benyomás eléggé csüggesztő. Olyan mintha visszamennénk az időben, úgy a hatvan-hetvenes évekbe, egy hatalmas gyártelepre. A kaszát, fűnyírót és hasonló imperialista szemetet nem ismerik, ezért eszméletlen nagy a gaz mindenhol, itt a parlagfű sem zavar senkit. Az út minősége is nagyon rossz szinte mindenhol. Arra hamar rájöttem, hogy az ukránok kedvenc színe a szembántó kék lehet. Szerintem direkt nekik gyárt a Lindab kék tetőket. Rettenetes. Vannak új házak is, de valahogy mindegyikből hiányzik a szépség, a harmónia. Olyan csiricsáré az egész.
De persze nem ez volt a látogatásunk elsődleges oka, hanem a régi várak és a Vereckei-hágó megtekintése. Hoppá, közben kifelejtettem, hogy még a magyar oldalon megnéztük a tákosi és csetfalvai kazettás mennyezetű református templomot, majd Csarodán a XIII. sz-i templom következett. Azután Beregszász következett, ahol a Helytörténeti Múzeumot néztük meg, majd egy rövid sétát tettünk a városban. Egy valami hamar világossá vált, az itteni magyarok nagyon tartják a magyarságukat, büszkék a múltjukra, a magyar történelemre. Innen tovább mentünk Benére, ahol az esti szállásunk volt. Falusi házaknál voltunk elszállásolva, ott kaptunk reggelit és vacsorát is. Innen indultunk tovább minden reggel, csillagtúra szerűen. Mi mind a hatan (sőt még két másik utitársunk is) a polgármester házában lettünk elszállásolva. Tökéletes vendéglátók voltak, a szobákkal is minden rendben volt, és persze az étkezések is. Első este borscs leves volt, ami egy savanyú káposztás leves, illetve van benne mindenféle és nagyon finom. Másodiknak haidina volt pörkölttel, illetve tarhonyát is lehetett választani, aki idegenkedett a haidinától. Nekem semmi bajom nem volt vele, főleg hogy már ismertem, csak bulgur néven. Illetve a török éttermekben "török rizs" néven lehet találkozni vele. Persze kínálták a vodkát is rendesen, amit persze én kihagytam, mivel jelenleg még nem ihatok alkoholt. Vacsora után a kultúrházban vártak minket egy kis előadással a helyi iskola részéről. A gyerekek nagyon aranyosak és ügyesek voltak, több vicces jelenetet is előadtak és verseket is szavaltak nekünk.
Másnap rántotta és kolbász volt reggelire, utána indulás a Vereckei-hágóhoz. Az emlékművet sajnos ukrán nacionalisták megrongálták, és festékkel is több helyen leöntötték, de azért nagy élmény volt ott állni, és végig nézni a tájon, ahol egykor őseink bevonultak a Kárpát-medencébe. Jó, tudom, hogy a tudomány mai állása szerint csak visszatértek, de ez semmit sem vesz el az érzésből ami a hatalmába kerített azon a helyen. Gyönyörű vidék terül el a lábunk előtt, a Keleti-kárpátok vonulatai. Sajnos már kicsit fátyolos volt az idő, de azért sikerült egy-két fotót ellőni. Visszafelé megálltunk Szolyván (a sztálini terror idején elhurcolt magyarok emlékparkja), majd a romantika korából származó (1895) beregvári Schönborn-kastély és ősparkjának felkeresése után a Munkácsi Vár megtekintése zárta a programot. Szerencsére volt elég idő hogy bejárjuk a várat, és megnézzük a vármúzeumot is. Este tejfölös bableves volt, de itt úgy eszik hogy tarka bab is van benne, meg zöld bab is, az a széles fajta. Nekem nagyon ízlett, kétszer is szedtem belőle. És milyen jól tettem, mert utána töltött paprika volt, amit nem szeretek. A többiek szerint finom volt, persze édesen volt készítve, mint Szabolcsban.
A következő reggel megint nem volt szerencsém, rántott karfiol volt reggelire. Sajnos én allergiás vagyok rá, egyszer napokig rosszul voltam tőle, ráadásul még kiütések és foltok is jöttek tőle a bőrömre. Szóval nekem nem haverom a karfiol. Így maradt a lekváros kenyér. Reggeli után irány Ungvár, ahol megnéztük a várat, és a skanzent. Közben elkezdett ömleni az eső is, hatalmas örömünkre. Igazán kibírhatott volna még két napot az időjárás. Egymás után érkeztek az esküvős autók a várba, úgy látszik itt a várban esküdni a divat. Jó csiricsáré ruhákban voltak a nők, a férfiak meg mind fényes anyagú öltönyökben, hááát mit is mondjak, ezeknek az ukránoknak tényleg nincs sok izlésük. Ez is olyan szocreál élmény volt, mint szinte minden arrafelé. Persze azért tarkította a képet pár Q7, X6, meg Lexus és társaik. Innen Munkácsra mentünk, ahol tettünk egy sétát a belvárosban, majd elmentünk még Csetfalvára, ahol megtekintettük a helyi fakazettás református templomot. Még adományt is adtunk a templom fennmaradására, pedig én katólikus vagyok, de az is igaz, hogy pl. Sri Lankán is dobtam be pénzt a nagy sztupánál. Érdekes de az utolsó vacsi nem ragadt meg a fejemben, hogy mi is volt, talán sült hús? Tiszta vicc, hogy ilyen rövid az agyam, de ez nem új keletű dolog, a haverommal csak memorixnek becéznek minket, mert szinte bármit el tudunk felejteni, szinte villanásnyi idő alatt :) Sőt az utolsó reggelire sem emlékszem! Ajjaj, most mi lesz :)
Lényeg hogy utunk Tiszaújlakra vezetett, az ottani Turul emlékműhöz. Szerencsére ott nem Demszky az úr, úgyhogy nem akarják lebontani. Végül következett egy jó kis túra Huszt várához, ami sokak számára elég izzasztóra sikeredett. Becsületére legyen mondva a csapatnak, hogy szinte mindenki feljött. Innen aztán már hazafelé vettük az irányt, és valami isteni csoda folytán fél óra alatt átjutottunk a határon. Mér megálltunk Baktalórándházán enni egyet, amit mindenkinek tudok ajánlani, mert minden nagyon finom volt, aztán irány a Műcsarnok. Persze már sötét volt mikor megérkeztünk, és én csillogó szemmel néztem a kivilágított Hősök tere szépségeit. Hiába, itt nőttem fel, és úgy érzem élve temettek el Kőszegen, ahol már majdnem 6 éve lakom. Végül még persze be kellett ülni az autóba, hogy lejöjjünk Kőszegre. Jó fáradt voltam, de Csorna előtt ittam egy colát, ami nagyon jól helyretett. Aki sokat jár ezen az úton, biztosan ismeri a Diána éttermet, ami egy balos (Győr felől) kanyarban, egy parkolóban található. Nagyon jó étterem, hihetetlen széles választékkal, aki arra jár okvetlenül próbálja ki. Fertőszentmiklóstól aztán beértünk a "vadasparkba", ahogy én hívom a Kőszegig tartó szakaszt. Nyulak, rókák garmadája az úton, őzek is voltak szép számmal. Ezen a szakaszon mindig nagyon óvatosan vezetek, most is csak 70-el mentem, mégis alánk szaladt egy hatalmas borz a bozótból. Esélyem sem volt kikerülni, fékeztem egy nagyot, tartottam egyenesben a kocsit, és az ütközés előtt felengedtem a féket. Ezt csak azért írom le, mert sokan rossz reflexből félrerántják a kormányt, amiből jó eséllyel lesz borulás. Én megúsztam egy alsó gumi légterelő leszakadásával. Még nem tudom mennyibe kerül majd, de megint szerencsém volt a magas felépítmény miatt. Végül alaposan elfáradva, éjfél körül értem haza, és egyből bedőltem az ágyba.
Az összes fotóért katt ide http://picasaweb.google.hu/jakuza68/2009karpatalja

2009 augusztus Mallorca

2009-09-02T15:50:00.011+02:00

Megérkeztünk Mallorca napfényes szigetéről, ahol egy nagyon szép hetet töltöttünk el lányommal, Szilvivel és 4 másik barátommal. Egy osztrák irodával mentünk, így persze Bécsből repültünk a Niki-vel, ami szinte új repülő gépet jelentett. Kaptunk 2 hanyagolható szendvicset, meg egy üdítőt, ami fényűző luxusnak tűnt a SkyEurope-hoz képest, amivel Alicantéból jöttünk haza. 2 óra 15 perc repülés után már le is szálltunk, aztán kinyílt a reptér ajtaja, minket meg telibe talált a hőség és a pára. A hotel teljesen megfelelt az igényeimnek, még klíma is van a szobában, igaz olyan értelmesen beszerelve, hogy a bejáratnál lévő folyosóban meg lehet fagyni, de a szobában azért meleg marad. Ez aztán az energia takarékosság a javából. Reggeli és vacsora büfé rendszerben, úgyhogy minden reggel tükör tojás (megforgatva) baconnel, tisztára mintha karácsony lenne. Nálam legalábbis a reggeli kicsit egyszerűbben szokott zajlani. Vagy leugrom a pékségbe, vagy éhesen megyek melózni. A vacsik is jók voltak, igaz én szeretem a grillezett halat, az szinte minden este volt. Meg a saláták is jók voltak, a süti kultúrájuk viszont a nyomába sem érhet a miénknek. De mindig volt flan, ami nekem nagy kedvencem, meg valami vaniliás-kekszes puding szerűség. A part pár percre volt, annyi mozgás meg kellett is kaja után. Jó sokan voltak lent mindig a jó kis homokos parton. Mondjuk ebben sincsenek nagy igényeim, ha van hova letenni a törölközőmet, már elégedett is vagyok. Nekem a víz a lényeg, az meg szuper volt, nem kellett fagyoskodni mikor bementünk. Még térdig sem ért első alkalommal mikor én már hasra vágtam benne magam, annyira vonzott a párás melegben a jó kis hűsítő víz. Mivel egy öbölben helyezkedik el a strand, ezért nem volt jelentős a hullámzás, vagyis minden adott volt az úszáshoz. Ami persze azt jelentette, hogy jó nagyokat úsztam, aztán ki a vízből, megszáradás, vissza a vízbe, labdázás, úszás. Én nagyon szeretek úszni tengerben, vagy más természetes vizekben, sőt még medencében is, ha kevesen vannak és nem kell kerülgetnem senkit. Végtére is úszó voltam, vagy mi :) Tehát az első két nap nagy beach hangulatban töltöttük, aminek eredményeképpen megint rá kellett jönnöm, hogy miért is nem szokás térdig érő sortban úszkálni nagyobb távokat. Mondanom sem kell, hogy a rendes boxer fürdő naci itthon figyelt az autómban, hol is lehetne nagyobb hasznát venni. A térdig érő divatos fürdő naci meg persze jól kidörzsölte úszás közben a combomat, szép vörös sebeket okozva. Ehhez még társult, hogy kb. az első 10 percben megcsípett egy medúza. Szerencsére nem valami durva arc volt, csak fájt pár órát, de semmi láz, meg remegés és társaik, mint mondjuk ha floridai partoknál élő fajtársaik csapják meg az embert. Nem baj, akkor is szeretek tengerben úszni, és kész.
Aztán béreltünk két autót 3 napra, hogy kicsit jobban megismerjük a szigetet. Szokás szerint Suzuki terepjárókat választottunk, természetesen levehető tetővel. Ez nálunk már hagyomány. Mondjuk tavaly Törökországban mikor 45 fokban autóztunk vagy 600km-et, nem voltunk benne biztosak, hogy jó döntés volt, de aztán megrántottuk a vállunk, mondván mi nem holmi műtúristák vagyunk, és izzadtunk tovább, mint az állatok. Melegben most sem volt hiány, az biztos, ezt mindjárt megtapasztalhattuk ahogy Palma felé autóztunk. Ráadásul nekünk egy Jimmy jutott, aminek olyan okosan áll a szélvédője, hogy a szél is szabadon beáramlik, meg a nap is telibe süt közben a fejünkre. Tudod, a Jimmy a feljavított Samurai tulajdonképpen. Vagyis Jakuza a Samuraiban :) A Vitara jobb konstrukció ilyen szempontból. A többiek azt kaptak, abban meg duplán kellett kuplungolni, a dombra meg 50-el ment fel eleinte. Később kicsit belejött, mikor kiégett a rendszer egy kicsit. Kicsit aggódtam, hogyan is fogjuk megtalálni a nagy katedrálist Palmaban, mivel egy 400 ezres városról van szó, de aztán az út pont oda vitt a tengerparton. Persze közben megcsodálhattuk a yacht kikötőben álló hajó csodákat. Egész könnyen találtunk parkoló helyet is, ami egyébként parkoló órás, úgyhogy nem árt ha van az embernél némi apró ilyen esetekre. Az ellenőrzés nem lehet túl szigorú, mert jócskán kikéstünk az időből, de nem kaptunk mikulás csomagot. A nagy katedrális tényleg nagyon szép, ráadásul állítólag itt található Európában a második legnagyobb rózsa ablak. Biztos így van, egy tuti, hogy nagyon szép volt belűlről az egész, igaz nem lehet vakuval fotózni, de ez persze mit sem vesz le a hely szépségéből. Utána kicsit járkáltunk a belvárosi részen, ami persze azt jelentette, hogy mi fiúk jókat ácsorogtunk különböző boltok előtt, amíg a lányok bent zsákmány után kutattak. Nem baj, végül ettem egy nagyon finom paellát, később meg egy remek fagyit, úgyhogy innentől már sztoikus nyugalommal álldogáltam a boltok előtt. A városból kifelé még megtekintettük a kör alakú várat, ami nem meglepő módon egy domb tetején helyezkedett el. Ez is nagyon érdekes volt, ráadásul a tetőről nagyon szép rálátás nyílik a kikötőre, és magára a városra is. Innen a Miro múzeumot céloztuk meg, de valamit elbénáztunk, és nem találtuk meg. Végül még elmentünk a sziget nyugati oldalán található Sárkány sziklához, de addigra a nap erejétől már eléggé tikkadtak voltunk, már fürödni is csak Bandi barátomnak volt kedve, mi inkább döntöttük befelé a vizet meg az üdítőt. Aztán vissza Pagurába, a városkába ahol a szállásunk volt. Este kis bulizás a parton, ami nagyon hangulatos, főleg ha van bőven whiskey meg pezsgő :) Azért nem volt túl vad a társaság, mivel másnapra is autós túrát terveztünk a Sárkány-barlanghoz. Amit meg is tettünk. Tényleg szép cseppköveket láttunk, de azért €16 fejenként erősen pofátlanság volt, ahhoz képest nem volt akkora szám. Igaz én el vagyok kényeztetve a témában, hiszen voltam már több cseppkő barlangban is, mint pl. Postojna, Szlovéniában, vagy a Mammoth-barlangokban Kentuckyban. Azt viszont el kell hogy ismerjem, hogy nagyon szép és érdekes formájú kövek vannak itt, csak nem olyan monumentális méretűek mint máshol. Visszafelé az utunk Palmán át vezeett és most sikerült megtalálni a Miro múzeumot, illetve nem is múzeum volt, hanem állítólag alkotó műhelyként szolgált. Volt egy-két érdekes mű, de bevallom nekem az ő művészete nem igazán jön be, pedig nem állnak tőlem messze a modern művészetek, legalábbis egy részük. Azért érdekes volt, ha már ott van az ember, mindenképpen érdemes betérni. A harmadik autós napon egész nap a sziget észak-nyugati felén lévő szerpentineket gyúrtuk, gyönyörű tájakon keresztül. Kicsit fárasztó, de nagyon szép élmény. Utána már csak strandoltunk, ettük a nagy fagyi kelyheket, meg a grillezett lazacot, amit imádok.
Összeségében nagyon tetszett Mallorca, rengeteg napsütés, meleg tenger, homokos part, finom fagyi és ételek. Ráadásul nekünk szerencsénk volt Paguerával, mert elég nyugodt hely, annak ellenére hogy tele van német túristával. Nem igazán üvöltöztek, és nem hányták tele az utcát. Másoktól hallottuk, hogy a keleti oldalon rosszabb a helyzet, ott még ez dívik. Mivel ilyen sok a német túrista, ezért szinte az összes helyi beszél németül is meg angolul is, legalábbis a túristák által frekventált helyeken. Beljebb már nem mindenhol ilyen jó a helyzet, de az angollal mindenhol elboldogultam.
Tegnap este értünk haza, ma itthon vagyok, holnap pedig Kárpátalja 4 napig.
További képek itt http://picasaweb.google.hu/jakuza68/2009Mallorca#

Vízitábor 2009 augusztus

2009-08-12T09:20:00.008+02:00

Megérkeztünk a táborból, ami nagyon jól sikerült, fergeteges volt a hangulat, az utolsó nap kivételével szikrázó napsütésben töltöttük időnket a Mosoni-Dunán. Rajkánál volt az első táborunk, onnan ereszkedtünk le szépen 5 nap alatt Győrig. Gondoltam én már nem tudok leégni a spanyol út után, mivel ott elég rendesen sikerült mindjárt az első napon (szokás szerint). Persze hogy itt is sikerült kicsit megpirítani a hátamat, igaz nem túl vészesen, de azért húzódott. Ami már kellemetlenebb volt, hogy többen alaposan odakozmáltunk a combunk felső részén, mert ugye a kenuban ülve szépen felcsúszik az a fránya úszónadrág, fedetlenül hagyva azt a részt amit sosem ér egyébként a napsugár. Igazán látványos volt a szép piros csík a combunkon. Szerencsére elég hamar elmúlt, igaz innentől már vadul kentük magunkra a naptejet. Reggel közös reggelizés, májkrém, lekvár, bográcsban készített tea, napközben evezés, a csodálatos tájban való gyönyörködés, este bográcsban rotyog a vacsi. Persze egy ilyen tábor nem arról szól, hogy egész nap vadul evezünk, fejünk lesunyva húzunk tiszta erőből, hanem sokszor összeakaszkodik több kenu is, és csak csorgunk szépen lefelé, és élvezzük a jó időt. Vagy a vízben való úszkálást, mert addig bohóckodunk nagy jókedvünkben, amíg sikerül beborulni. Ezt egy kellemes kb. 2 km-es úszkálás követte a kenukba kapaszkodva. Jót nevettünk az eseten, pedig a víz talán még 20 fokos sem volt. Igaz nagyon meleg nap volt, még jól is esett a fürdő. Sikerült egy helyen kijutnunk a partra, ahol igen gyorsan kiborítottuk a vizet, és folytattuk az utunkat tovább, fejenként kb. 50 szúnyog csípéssel gazdagabban. Nem akarok itt reklámokba bocsátkozni, de a nagy szuper Off nem ért túl sokat, viszont a Protect nevű termék tökéletesen bevált. Szuper, most vettem 4 flakon Off-ot, mondván jó ha van, mert nekem télen is kell majd Afrikában, és olyankor kicsit nehézkesebb itthon beszerezni. Nem is értem miért? Lényeg, hogy haladtunk tovább, majd újra vicces kedvünk támadt, és persze megint a vízben kötöttünk ki. Csak ezt már annyira nem élveztük, még meg sem száradtunk az előző eset óta, és kb. 5km-t kellett úsznunk mire partra tudtunk vergődni. Vacogott a fogunk a hideg vízben, azon imádkoztam, nehogy lebetegedjem. Persze nem lett semmi bajom, szerencsére.
Ez volt az első alkalom hogy 14 és háromnegyed éves (ezt kérem kihangsúlyozottan így kell írni) nagy lányom, Szilvike is eljött velem. Igaz csak 4 napig volt velünk, de nagyon ügyes volt, nem nyafogott, evezett szépen amikor kellett, sőt még a "házi" munkában is segédkezett, ill ő is fotózott, így a képek egy része az ő munkáját dícséri.
Egészében véve egy remek túrában lehetett ismét részem, már alig várom hogy jövőre megint vízre szálhassak a srácokkal.
Többi fotó: http://picasaweb.google.hu/jakuza68/2009Vizitabor#

Családi nyaralás Alicantéban 2009.07

2009-07-23T18:29:00.002+02:00

Megérkeztünk a 9 napos nyaralásból, Alicantéban jártunk és nagyon jól éreztük magunkat a gyerekekkel és szüleimmel. Én sosem szerettem az ilyen csak nyaralós utakat, de most kimondottan élveztem a semmit tevést. Egy hatalmas épület komplexusban béreltünk ki egy lakást Napsi, az ott élő unokahúgom segítségével. 12 emelet, 1200 lakás. A mienk a 8. emeleten volt, 3 szoba, légkondi nuku. Szerencsére járt a szél és kellemes huzatot lehetett csinálni a lakásban, illetve a napellenzők is nagy segítségre voltak a hőség elleni harcban. Teniszpálya, 50 méteres nagy medence, szóval hibátlan volt a hely. Minden reggel úsztunk egy jót, rám is fért már, mert mostanában nem sokat mozogtam. Nap közben sziesztáztunk, délután tengerpart, és fürdés a hullámok között. Victor fiam, aki most múlt 8 éves, és éppen túl volt egy úszó táboron, bemutatta frissen szerzett úszó tudását a medencében is, meg a tengerben is, ahol önfeledten lubickolt a hullámok között, minden félelem nélkül. Mint az apja annak idején :))
Gyönyörű napsütéses időnk volt, igaz eléggé párás, kellemes homokos part, ahol nem kell egymást taposni, a parton végig éttermek, ahol megkostólhatjuk a tapast, vagy a paellát is. Igaz a közelben nincs túl sok látni való, viszont kiváló aqua- és más téma parkok vannak, úgyhogy szerintem gyerekekkel ideális nyaralóhely.
További képek:
http://picasaweb.google.hu/jakuza68/Alicante2009

2008 március Nepál, Everest alaptábor

2009-06-09T14:32:00.033+02:00

Ez a túra mindig is nagy vágyam volt, már évek óta tervezgettem. Mount Everest, vagy ahogy Tibetben nevezik Csomolungma. Nepáli elnevezése már kevésbé ismert, ott Sagarmatha a neve. Földünk legmagasabb csúcsa, kell ennél többet mondanom? Varázslatos hely, amelyet ha egyszer megpillantasz sosem felejtesz el, örökre a bűvöletében maradsz.
Hosszú utazás után szállt le a gépünk Kathmandu repterén ahonnan busszal jutottunk el a Thamel városrészben lévő szállásunkra. Ebben a városrészben száll meg az összes túrista, és hegymászó. Igazi színes és nyüzsgő ázsiai kavalkád. A délutánt a környék felfedezésével és egymás megismerésével töltöttük. Ajándék tárgyak, mandala, színes ingek, ghurka tőrök, és minden más egyéb, amit csak el lehet adni a túristáknak. A forgalom enyhén szólva is kaotikus, bár semmivel sem jobban, mint a térség más országaiban. Az időjárás nagyon kellemes 25 fok körüli, persze este eléggé lehül, olyankor elkél a polár pulcsi. Persze már alig vártuk a másnap reggelt, hogy végre indulhassunk a túrára.
Másnap reggel egy kb. 20 személyes gép vitt fel minket Luklába. Az út legizgalmasabb része a landolás, egy rövid és meredek leszállópályán, amit ha elvétene a pilóta a meredek sziklafalnak csapódnánk. Itt már2740m magasan vagyunk, a levegő is érezhetően hűvösebb, de még mindig elég egy rövid ujjú ing. Itt találkoztunk teherhordóinkkal és a vezetőnkkel, Ngima sherpával, aki igazi vidám, mosolygós kis mokány fickó. Már rögtön az indulás után egy kisebb baleset történik, egyik utitársam megbotlott és elesett, és mivel fotós, ezért inkább az arcával tompított, nehogy a gépének valami baja essen. Szerencsére nem történt komolyabb baja, egy ragtapasszal megúszta a kalandot. A gép sértetlen maradt :) Innen a Dudh Koshi folyó völgyében haladunk tovább, viszonylag könnyű terepen Pakhding faluig, esti szállásunkig. Másnap tovább haladunk Namche Bazar felé, ami a Khumbu régió sherpa "fővárosa". Hullámzó tájon haladunk a Sagarmatha Nemzeti Park bejáratáig. Rododentronok, magnóliák és hatalmas erdei fenyők között vezet az út, hatalmas mélységek fölött átívelő függő hidakon át. Közben megpihenünk ebédelni egy teaházban, ami a fogadó ottani megfelelője. Namche előtt pillantjuk meg az Everest csúcsát előszőr, ekkor még persze nagyon távolról. Igazából egyéltalán nem látványos, vannak sokkal szebb hegyek a Himalájában, de mégis ha felbukkan útközben valahol, egyszerre hördülünk fel, ott az Everest, látod? Vannak itt hegymászóboltok, könyvesboltok, pénzváltók, de itt találjuk a világ legmagasabban fekvő internet kávézóit is. És közben mindenhol hallhatjuk, hogy "Ohm, mani, padme hum", ugyan azt a változatot minden üzletből. Tökéletes a hangulat, pont ezt keresi az aki idejön. Itt ért egy igazi nagy meglepetés az egyik boltban, a csokoládék között ott feszített a magyar Tibi csoki is, és mégpedig a drágább kategóriában. Mondanom sem kell büszkén dagadó kebellel tudattuk a tulajjal, hogy ezt bizony a mi hazánkban gyártják x ezer kilóméterre innen. Jóságosan mosoly volt a válasza, igaz másra is. Itt már jobban érezzük a magasságot, végül is 3470m magasan vagyunk. Néhány hirtelen mozdulat és már lihegünk is. A szállás az itt jellemző préselt falemezből, szigetelés persze nuku, most kezdem áldani hogy vettem egy új mínuszos zsákot. Viszont a tuti termó pulcsi otthon maradt, ilyen hibát még sosem vétettem. Nem baj, vettem helyette nagyon olcsón egy "természetesen" eredeti North Face toll kabátot, amiért később csak áldani tudtam magamat. Itt találkoztunk az egyik boltban Tim Rippel-el, aki nagyon közvetlen volt. Elmondta, hogy éppen az alaptáborba tart, mert már várják a kliensei, hogy feljuttassa őket az Everest csúcsára. Micsoda hatalmas vitalítás áradt belőle!
Másnap egy kis aklimatizációs túrát tettünk 3800-ra, ahol annyira fickósak voltak néhányan, hogy fekvőtámasz versenyt rendeztünk. 10x10-et nyomtunk le, ami nem hangzik nagy számnak, de abban a magasságban bizony kemény dió volt, szinte senkinek sem sikerült. Én is elcsúsztam a legvégén, egyszerűen képtelen voltam az utolsó hármat kinyomni. Végül visszatértünk Namchéba a szállásra és pihentünk egy nagyot.
Korán indulunk, mert ezen a napon is egy viszonylag jelentős emelkedő leküzdése áll előttünk. Namche Bazart elhagyva először egy többé-kevésbé egy szintben vezető útvonalon haladunk, miközben bepillantást nyerhetünk a Khumbu völgyébe. Először tűnik fel előttünk a 6814 m magas Ama Dablam, a Himalája egyik legszebb csúcsa. Erre mennek a legmagasabb csúcsokat támadó expedíciók is, lévén más út nem vezet a térségba, és a felszerelésüket cipelő jakkaravánok is. Igazán izgalmas élmény mikor szembe jönnek egy függő hídon, és nincs hová kitérni előlük. Ráadásul hajlamosak odabökni a szarvaikkal, ha valaki túl közel merészkedik hozzájuk, amit az egyik társunk saját maga is megtapasztal, bár szerintem erről az élményről szívesen lemondott volna. Végül megérkezünk 3860 m magasra, Tengboche kolostorhoz. Körben hatalmas csúcsok tornyosulnak, pont szemben az Everest és a Lhotse. Ezt a látványt élvezhetem akár az ágyamból nézve is, mert pont az ablak alatt van az ágyam. Egyszer csak kagyló kürtök hangja nyom el minden más zajt (ausztrál ifjak rögbiznek a platón, ebben a magasságban), így tudatják mindenkivel hogy a szertartás mindjárt megkezdődik, igyekezzünk. Nagyon érdekes a szerzetesek kántálása, egészen áthatja az embert. Csak az zavar be a dologba mikor páran elkezdenek vakuzni a hatalmas "vakuzni tilos" felirat ellenére. Ezt sosem értettem miért nem lehet betartani, én mindig betartom. Na jó, majdnem mindig, de vallásos helyeken tuti biztos. Azért itt már jó hideg van éjszaka, de szerencsére a zsákomban jó meleg van, csak ki ne kelljen bújni belőle.
Tengbocheből reggel előszőr lefelé indulunk, közben sorra haladunk el a teaházak mellett. majd egy függőhídhoz érkezünk, amely az Imja Khola folyó fölött ível át. Innen megint felfelé vezet az út, az erdők egyre inkább elmaradnak, helyüket a kopár sziklák magashegyi világa veszi át. Sorra kerülgetjük az ún. mani köveket, az itt élők szent építményeit, amik a hagyomány szerint csak akkor hoznak szerencsét, ha mindig csak balról kerüljük meg őket. Vagyis itt mindig kétfelé válik az út, hogy mindkét irányból lehetséges legyen a művelet. Végül ismét átkelünk a folyón, hogy délutánra elérjük Dingboche 4410m-en fekvő települését. Előszőr élvezzük a csupa üveg oldalú melegedőben a szikrázóan sütő nap melegét, aztán teszünk egy sétát a falucskában. Álmélkodva látom, hogy még ebben a magasságban is megművelik a földet a helybéliek. Innen kiválló rálátás nyílik az Island Peak 6189m-es csúcsára. Ez a következő évi nagy terv, ennek a meghódítása. Amit sajnos egyenlőre nem tudtam megvalósítani egy csúnya térdsérülés és egy váratlan és nagyon hosszan elnyúló betegség miatt :((
Utunk innen fölfelé vezet a Khumbu-völgybe. Egy nagyobb emelkedő után egy síkabb részre érünk, ami tele van ima zászlókkal és kis szentélyekkel a Mount Everest környékén elhúnyt hegymászók emlékére. Itt található a Scott Fischer emlékének állított szentély is. Innen a Khumbu-gleccser mellett haladunk tovább. Rohamosan romlik az időjárás és persze hül a levegő is. Végül hóesésben érkezünk meg a 4930m magasan fekvő Lobuchéba. Pár házikó, ennyi az egész. Bent a szokásos étkező, ahol körben lehet ülni a fal mellett, középen a dob kályha, amivel száritott jak szarral tüzelnek. Jó meleget ad, és szerintem egyáltalán nem érezni zavaró szagokat. Főleg, hogy már több napja nem fürdött a csapat :)) Esszük a jak steak-et, bár én inkább a tonhalas-sajtos szendvicsre izgulok, a konzerv hal biztos friss. Ebben a magasságban hűtő szekrényről álmodni dőreség lenne, és bizony ide mindent a hátukon cipelnek fel a sherpák. Vagyis ha itt rendelsz húst, az lehet hogy már 4-5 napot utazott egy sherpa hátán Luklából, mindenféle hűtés és egyéb higiéniai kiegészítők nélkül, egyszerűen egy fonott kosárban. Egyébként hihetetlen mekkora terheket cipelnek ezek az apró emberek. Nem ritka hogy 60kg súlyt is magukra raknak. Kell fent egy új sütő, ablak, vagy akár egy új épület? MINDENT a hátukon cipelnek fel, a 4m-es gerendákat is, szinte hihetetlen.
Másnap jön a nagy nap, elérjük aGorak Shep táborát. Ez a legmagasabban fekvő szállásunk 5180m magasan. Mit mondjak, nincs meleg, de a látvány már az idevezető úton is lenyűgöző, hiszen a több mint 7000m magas Pumori mellett vezet el. Itt szinte az Everest tövében érezzük magunkat, előttünk a Khumbu-jégár, balra a Pumori és a Kala Pattar 5600m-es csúcsa. Itt több részre oszlik a csapat, egy része a Kala Pattarra igyekszik, a másik inkább az alap tábort célozza meg és vannak akik az ájult pihenést, mert a magasság és a sorozat terhelés győzedelmeskedni látszik felettük. Persze mi sem vagyunk a legfittebbek, a magasságot mindenki megérzi. Én a Kala Pattarra tartó csoporttal megyek, az a terv, hogy majd reggel megyünk az alap táborba. Az az igazság, hogy Gorak Shepből nézve a Kala Pattar csak egy buckának tűnik a hatalmas hegyóriások között. Azért mégis rendesen fújtatok mire felérek. Fent persze fúj a szél ezerrel, nagyon hideg van, és sajnos nagyon felhős az idő, így nem tudunk igazán jó képeket csinálni az Everestről. Nem baj, akkor is hatalmas boldogság árad szét bennünk a csúcson, ez az az érzés amiért olyan sok ember vállalkozik a jeges csúcsok meghódítására. Emlékszem mikor a Breithornon jártam még kezdő koromban és vagy 15 kilóval nehezebben, kb. 5m-el a csúcs előtt úgy éreztem nincs tovább, teljesen kész vagyok, fel kell adjam (hozzátenném, mi gyalog mentünk fel Cerviniából, nem lifttel Zermattból). Szerencsére ott voltak a barátaim, akik egyszerűen taszajtottak rajtam egyet, én pedig megtettem az utolsó pár lépést és felállhattam a csúcsra. Abban a pillanatban olyan adrenalin flash ért, hogy minden fáradtság elszállt belőlem, és fülig ért a szám. No, de vissza Nepálba. Arra értünk vissza, hogy a csapatból az egyik srác nagyon rosszul van, a fáradtság és a magasság kettőse legyőzte szegényt. Valami pánik roham szerű jött rá, nagyon kész volt szegény, végül lóháton levitték a 4270m-en fekvő Perichébe, mert ott volt a legközelebbi kórház. Nagyon sajnáltam szegényt, mert addig nagyon jól bírta, ráadásul a szobatársam volt, és úgy éreztem elég jól összebarátkoztunk az út során. Így a másnapi alaptábor túrát közös megegyezéssel lemondtuk, és igyekeztünk lefelé, Perichébe. Ahogy haladunk lefelé az erőnk is úgy tér vissza, bár Perichébe még így is elég fáradtan érkezünk. Szerencsére Andrist teljesen jó állapotban találtuk, nagyon aggódtunk érte.
Az út visszafelé Lukláig azért nem eseménytelen, két társunkat is szörnyű hasmenés kinozza. Azért jönnek kitartóan, fogukat összeszorítva. Végül egyikük már nem bírja, teljesen kikészült, már jártányi ereje sincs, így szereznek neki egy lovat, annak a hátán teszi meg az út végét. Ráadásul a túra utolsó napján már az idő sem kegyes hozzánk, szakadó esőben érjük el Luklát. Nekünk az élbojban még szerencsénk is van, épp hogy kapunk a nagy zuhéból. Akik hátul jönnek, jó egy órával lemaradva, bőrig ázva esnek be a szállásra. Ennek ellenére mindenki vidáman esik neki a jól megérdemelt vacsorának. Itt búcsúzunk el Ngimától és a teherhordóktól. Nagyon jól összebarátkoztunk az út során, igazán vidám és kedves emberek, mindenben maximálisan a segítségünkre voltak.
Másnap újabb izgalom, a repülő út Kathmanduba. Főleg a felszállás érdekes, az ultra rövid és meredek pálya végén ha nincs elég sebességünk, menthetetlenül a mélybe zuhanunk. Szerencsére ez nem következik be, utána már csak élvezzük az alattunk elterülő látványt. Luklában az egész fel-le szállás úgy történik, hogy leszáll a gép, kiszállnak az utasok, csomagok ki, majd új utasok felszállnak, csomagok be, és már indul is vissza. Az egész művelet pár percig tart csak, igazi látványosság a számunkra. Miközben a gép mellett ácsorgunk, leszáll egy másik gép is, az utasok között elmasírozik mellettünk Konyi és Klein Dávid is. Sajnos nincs idő társalgásra, már akkor ismerem fel őket, mikor csak a hátuk látszik. Aztán leszállunk Kathmanduban, újra van bőven oxigén, viszont a 28 fok körüli párás meleg letaglóz minket. Persze később összeszedjök magunkat, irány ajándékokat venni. Élvezzük a helyi éttermek kitűnő ételeit is, ahol nem csak helyi specialítások vannak, hanem pl. életem egyik legjobb burritóját tömhetem magamba. Igaz én azt vallom, hogy lehetőleg a helyi konyhához ragaszkodjunk, de ez most nagyon jól esett.
Ez az egyik kedvenc kajám, azt meg mégsem várhattam, hogy marha pöri legyen tarhonyával. Nyammm! Este felfedeztük a Thamel egyéb érdekességeit is, mint mondjuk a Reggae nevű szórakozó helyet. Helyi banda nyomja Marley-t, meg változatosság képpen AC/DC, Guns'n'Roses és hasonló bandák számait. Nem ismernek túl sok számot, de azokat jól nyomják a raszta srácok. Persze mindenkinek ott lóg a spangli a szájában. Tele a hely, nagy hangulat, az egyik betépett amcsi srác beáll djembézni. Mit mondjak, tudnak lazulni a srácok. Mi maradunk a sörnél, pedig az utcán a dealerek gyakran leszólítottak minket idefelé, de inkább passzolunk. Nálam is emelkedik a hangulat, a 2 hetes túra után pár sör is már jól fejbe vág, az még tiszta hogy átmentünk egy disco-ba is, de a vége már elég homályos. Állítolag megint rámjött a nagy haverkodásos állapotom, amit pár francián éltem ki. Van aki ilyenkor agresszív lesz, én meg haverkodom, meg bulizom ezerrel, póló ledob, fel az asztalra, rock'n'roll! A hátra lévő 3 napban bejárjuk a környéket, így jutunk el a Durbar Square-re. Itt találhatók a legrégebbi épületek, templomok. Megtekintjük még Swayambunath sztúpát, Patan és Bhaktapur királyvárosát, a Pashupathinath halottégető szentélyt.

Utolsó élményként a repülő ablakából csodálhatjuk a Himalája ég felé törő óriás csúcsait. Többször volt szerencsém elrepülni jó időben az Alpok felett, ami nagyon szép, de ez valami más, hihetetlenül monumentális.
Úgy lett, ahogy a barátaim előre megjósolták, ha egyszer eljutsz a Himalájába, az annyira elvarázsol majd, hogy úgyis mindig visszatérek majd. Most már értem mire gondoltak, bizony igazuk volt. Azóta is, ha valaki Nepálról kérdez rögtön csillogni kezd a szemem, és széles vigyor jelenik meg az arcomon.

Az összes képért katt a linkre .

2009 március Délvidéki 3 napos vártúra

2009-06-08T10:33:00.004+02:00

Március végén egy hosszú hétvége erejéig leruccantunk a Délvidékre. Az útirány Újvidék, Pétervárad, Nándorfehérvár, Szendrő, Galambóc, Kazán-szoros, Nagybecskerek, Zenta, Tóthfalu, Szabadka, Palicsi-tó volt. A kellemetlen szél és az esős idő ellenére is nagyon jól éreztük magunkat, és sok érdekes látnivalóval lettünk gazdagabbak. A szállás Székelykevén volt, helyi házaknál, ami nagyon hangulatos volt. Képek napi bontásban:
Március 20
Március 21
Március 22