2010. február 24., szerda

Gyors jelentkezes es egy kis kongoi izelito

Kozben megint netezunk, mert varjuk hogy este 6 legyen. Ugyanis veletlenul belebotlottunk egy kedves helyibe, Gollo Michelbe, aki kivalloan beszel magyarul, ott tanult pilotanak, most is az, csak eppen itt. Mondta hogy hivjuk 6kor, valoszinuleg mar otthon lesz es akkor nala alhatunk, meg gondolom sok minden erdekeset tudna nekunk mondani a hatarrol, es a kovetkezo orszagokrol.
Az egyenlito atlepese erdekes volt Makounal, elotte kb 100 meterrel lattuk az elso ebola veszelyre figyelmezteto tablat. Marmint hogy ne fogdossuk a halott allatokat es embereket mert ugy konnyen terjed. Errol nem volt tul nehez lemondani. Az egyenlito pont a csendorseg elott volt, kiabaltak is, hogy ott ne fotozzunk, mi meg mondtuk hogy itt azegyenlito es ne izguljanak nem oket akarjuk lefotozni. Ebbe mar belenyugodtak a rend eber orei, igy a gps-t is lefotoztuk, igy latszik hogy tenyleg pont az Egyenliton allunk.
Jelenleg nincs ebola jarvany arrafele, utoljara 2003-ban volt. Ma mar nagyon gyorsan izolaljak a terseget ha feluti a fejet, igy nem tud elterjedni.

Kedves baratomnak, Fourfingernek

Az a helyzet, hogy en minden nap elkapok egyket majmot, vagy gorillat, es odaadom nekik az anyagot, hogy vigyek el a legkozelebbi cyber cafeba, de ugy latszik ezek a korrupt dogok csak bezabaltak a meloert kapott banant, aztan csesztek a melora. Ezert sajnalattal kell kozolnom, hogy reszletesebb beszamolot valoszinuleg csak mar Magyarorszagrol lesz lehetosegem irni, es bizony a fenykepekre is addig kell varni. De hidd el megeri turelmesnek lenni.

BB2010 Laszlo Peti csapattars leirasaban

Kicsit visszanyulok az idoben, de remelem megbocsajtjatok.

Jan. 18

Kedves Otthonmaradottak, vagy mashol nyaralok!

Biztos sokan tudjatok, mashogy alakulnak a Budapest Bamako Rally dolgai, mert a szervezok beszartak, nincs ezen mit szepiteni. Levagtak a veget a turanak, igy valahol Marokkoban megyunk meg 6-7 napot az Atlasz es a korulotte levo kosivatagok es palmaerdok kornyeken. A tarsasag nagy resze ennek ellenere tovabbmegy Bamakoba, teszi ezt azert is, mert a repulojegy Bamakobol szol BP-re, s bar volt rola szo, hogy atteszik Agadirba, ahol vegez a rally, de akkora felhaborodas volt, hogy visszatettek. Motmar csak az a kerdes, mi lesz azokkal, akik nem akarnak lemenni Bamakoig. Meg kulonben is, hogyan jutnak le 4-5 nap alatt azok, akik le akarnak menni, mert 29-en leszunk Agadirban, ahonnan ennyi ido alatt igencsak fel kell kotni a gatyat, hogy odaerjenek. Es aki marad, hogyan jon haza? A Budavar Tours magasrol tojik arra, h vege lesz marokkoban a turanak, es egy masik charter szerveznenek Agadirbol, hogy kifithessunk meg egy repjegyet... Es ez meg csak az eleje volt a felhaborodasaink okainak... Ma ejjel kompozunk at Afrikaba, szoval ma ejjel szerintem felkoncoljuk oket a hajon, nem lesz hova menekulniuk! :)
Masresz viszont, csupa mosolyogni valo hireink vannak. Tokeletesen kijovunk egymassal, s lassuk be, ez volt itt a legnagyobb kerdes. 4 abszolut kulonbozo erdeklodesu ember, kulonbozo ertekrenddel, ritmussal ult be az autoba, s ahogy latom, egz hangos szo nelkul fogunk kiszallni belole 2 het mulva. A feladatokat magunk ala gyurjuk renduletlenul, meg akkor is, ha a franciak es az olaszok nem voltak hajlandoak segiteni minket. A spanzolok akartak ugyan, de ok sem tudtak. Napi 800-1200 km-t vezetunk felvaltva, 15-18 feladatot teljesitunk, ami terkepeszeti, logikai, vagy kommuniálos feladat, mint peldaul mi szerepel egy-egy emlektablan, hol all a polgarmester szobra, hany oszlopa van a muemleknek. Illetve vannak special szakaszok, peldaul 30 kmen at tartani egy atlagsebesseget, barmilyen terepviszonyok is vannak. A tegnap ejszakank kimaradt, fel haromra ertunk be a celba, de mivel fel otkor mar eligazitas volt, inkabb le se fekudtunk, feltettuk a maradek matricat a kocsira. Apropo a kocsi. Kisebb uzemanyag adagolasi problemaval kuzkodunk, gyakran lefulladunk. Tulajdonkeppen csak a Laci kepes most jol vezetni az autot, mi kuzkodunk, eletunkben nem vezettunk sulyos beteg jobbkormanyos terepjarot. Laci minden szabad negyedoraban - pl amikor a Tamassal elindulunk felkutatni egy pontot valahol a hegyen, vagy a varos melyen - nekilat, s allit valamit, de meg eddig nem sokkal fustol kevesbe, illetve nem kevesbe kockas a benzin. Bar az elobb talalt valamit, remeljuk a megoldast.
Hajnalban erunk Nador-ba, es rogton lesz egy kiados terep szakaszunk! Ki leszunk addigra simulva, hiszen boseges 5 orat fogunk aludni a kompon - mar persze az elvekoncolas utan... Nem lennek most versenyigazgato...

Eredmenyeket nem tudok meg, mert a muholdvevok adatait meg nem ertekeltek ki, de valahol az elso 5-ben biztosan benne vagyunk.
Igyekszem meg beszamolni majd, drukkoljatok, irjatok sms-t a muholdasra, jol esik olvasni a nagy zotyoges kezepette!

Sziasztok!

jan 19

Arcomon olyan mosollyal, amit sebészkéssel sem lehetne leoperálni osztom meg Veled (és így a többiekkel) Peti üzenetét:

"Itt szuperlatívuszok! Atlaszt és homokdűnéket gyűrtűnk magunk alá, elképesztő táj, emberek, történések. Bírjuk a tempót, bár a félprofi csapatok magasra teszik a mércét. A mai etapot nyertük, Laci vezet, mint Isten. Csak 1x kellett kiásnunk a kocsit a homokból. Összhang van, nyerni fogunk!!!"

jan 22


Kedves Szurkoloink

amikor Isten megteremtette a szamitogepet es a netet, nem tudtq, h frikaba is akarjk majd hasznalni, de azert problkozom.

eloszor is halat kell adnunk a sivatagnak, mert elozo gyors uzenztzmben azt irtam, magunk ala gyurtuk, nos ez nem igaz. A sivatag vagy atenged, vagy nem. Ember legyozni nem tudja, ne is probalja meg soha. Felelmetes, amilyen szinkronban tartja bennunk a felelmet, de nem rettegest, a batorsagot, de nem vakmeroseget, a gyonyorkodest, de nem a feltetel nelkuli racsodalkozast. Hihetetlen itt lenni, ezt atelni. Megfoghatatla, leirhatatlan a legnagyobb resze. Az Atlaszt atkacskaringozva es tobb szaz kilometer kosivatagot atzotyogve, annyi fele emberrel, nyomorral, rengeteg joindulattal talalkoztuk, hogy lassan telitodnunk kene, de minden nap szembe jon vmi, ami tok mas, mint eddig barmi. Mindannyian voltunk mar afrikaban, tobben ezt a rallyt is megjartuk, de minden fel ora tartogat egy-egy uj adrenalin bombat, vagy legalabb olyasmit, amiert erdemes ujra afrikai levegot szivni. Az Atlasz egyik fennsikjan felnezni az egboltra ejjel elkepeszto. Neztem mar parszor az eget, ausztriaban a hegyek kozt se csak egy lyukas lepedo, de ez maga volt a csoda. Megelevenedett az univerzum, es most eloszor nem azt ereztem, hogy milyen apro pontocska vagyok en itt, hanem elarasztoitt valami megfoghatatlan ero, azt ereztem, orulok, hogy en is resze vagyok a vilagegyetetemnek. Sajnos a jelet, amit kerestunk egy kovon, hamar megtalaltuk, igy az euforianak vegett vetett a : Na gyerunk!
Es ez a Na gyerunk! jellemzi a Homokdune csapatot a legjobban. Nem tulzas, mi vagyunk a legszivosabb csapat, es ez e pillanatban nem a fuvet jelenti. Vannak nalunk tapasztaltabb versenyzok, meg osszszokottabbak is. Vannak 30-40 millio forintot ero autok, sot, van egy kb 70 milliot ero is. Vannak olyanok, kik 30x is jartak mar afrikaban, es van olyan is, aki 3x megnyerte mar a Budapest Bamakot. De nalunk elszantabb csapat nincs. Van egy 17 eves Toyota Land Cruiser-unk, amelyik tavolrol sem tokeles. Nagyon sokat fogyaszt, fekete fustot okad, es valami oknal fogva nem hozza azt a teljesitmenyt, amit kene neki. Nem eleg eros. De van nekunk egy Tempfli Lacink, akinek aranyba kell foglalni a nevet. Minden ejjel szetszed valamit, jobb is lesz tole, de csodara nem varunk persze, motorcserenk nem lesz. Nincs is ra szukseg. Olyan ez, mint az ember szerelme. Olyannak szeretjuk, amilyen. Persze csak addig a pontig, amig arra megy, amerre mi akarjuk. :) Szoval, a mi erossegunk a fejunk. Eldontottuk, nyerunk, es minden errol szol. Olyan tempoban eszunk, tisztalkodunk, pisilunk - hogy a nagy dolgokrol ne is beszeljunk - hogy az csakis a celvonalrol szoljon. Persze ha ki kell huzni a folyobol egy autot, amit lassan mar ellepni probal az emelkedo viz, akkor ott vagyunk.
Nem mehetek el szo nelkul a mellett, hogy a Laci nem csak javitgatja az autot, hanem ugy vezeti is, ahogy az elkepzelhetetlen. A homokdunek ngyon kacer joszagok. Kinaljak magukat, gyertek, masszatok meg, hagjatok meg, aztan neha atengednek, neha megragadnak, es akkor bog a motor, forog a kerek, 45 fokban oldalra dol a kocsi, pulzusunk az egekben es Laci magabiztos arccal kozenkvagja, hogy: Jo, mi? Es jo. Mondhatni beszaras! Meg azt se bantuk, hogy egyszer beragadtunk, es kezzel astuk ki, mert csak egy lapatunk van. Szoval, hogy is mondjam, na... Kurva jo itt!
Nem szamit a por, a fagy ejszakankent es reggel, nem szamit, hjogy satorban alszunk, hogy a kora reggeli eligzitasra osszecsomagolva kell mennunk, hiszen percekkel kesobb indulunk a megkeresendo pontok, a megoldando terkepeszeti es kommunikalos feladatok, illetve az atlagsebesseg-tartos fele. Nyerni fogunk!

Nagyon koszonjuk a sok sms-t, iszonyu jo, hogy tenyleg sokan velunk vagytok lelekben. Minde egyes uzenet tol rajtunk par metert!
Kaptunk mar sms-t Argentinabol, Kanadabol es az jutott eszembe, milyen szep volna; ha a fold osszes kontinenserol drukkolnanak nekunk, szoval ha ismertek embereket, mittomen Ausztraliaban, Kambodzsabban, Thaifoldon, Vietnamban, vagy Balin, akkor szoljatok nekik legyszi, hogy segitsenel nekunk abban, h mondhassuk, az egesz vilag nekunk drukkol!

Robi, masold ide pls a muholdas know how-t. By the way, gratulalok! Buszke en itt!

Koszonjuk nagyon mindenkinek!
Na megyek, eszem egy jo kis soletkonzervet!
Igyekszem meg jelentkezni, de nem igerek semmit, kisse nehezkes itt ez computer dolog...
Annyit kerek csak, ha kaptok valami sms-t tolunk, kuldjetek el Robinak, es o szetkuldi mindenkinek, igy garantalt, hogy minden nap lesz rolunk valami hir. Es irjatok!
Udv
Peti, illetve Laci, Tomi, es Istvan

jan 23

Peti a sivatagból:

át az Atlaszon, kökemeny 400 km szerpentin offroad szakasz volt a mai.
A látvány lenyügöző, de kirazta belolunk a lelkünket. Már könyörögtünk
20 meter egyenesert. Hányingerrel küszködtünk, ingerültek voltunk,
egy-egy apró hiba is mutatkozik a kocsin, de töretlenül megyünk előre.
A köv napok a kritikusak. Törtennek furcsasagok bizonyos pontok
elbiralasaval kapcsolatban, de jóban vagyok a versenybírokkal, nem
lesz gond. Bár már rég ki kellett volna zárni két csapatot súlyos
sebesség átlépés miatt. Mindegy. Megyünk, harcolunk, nyerünk! Ma
történt egy vicces. Miközben Laci már 3 órája vért izzadva kereste 500
méterenként az ösvényt, hogy merre lenne érdemes menni, egyik
kanyarban felkiálltottam: Ne arra, te barom! Miután megfagyott a
levegő, felnéztem, és kitört belőlem a röhögés, hiszen nem a Lacinak
szántam, hanem a nadrágom szárának, amit éppen egy tépéssel próbáltam
afrika-kompatibilissé tenni, de rosszfelé indult a szakadás :) Ma
éjszakára talaltunk egy szallónak hasznalt bungalló sort, ahol ilyen
sárból és szalmából tákolt házikókban alhatunk. Africa feeling rulez!
:) Bár a Glóbusz gombapörköltkonzervje kicsit rontott az összhangon.
Na jóéjt! Peti

jan 24


Peti:

"Igazi szélviharban, sátorban 8 fok körül aludtunk a kősivatag közepén. A lengéscsillapítók elszálltak, s a motort tartó bakok elszakadtak. Nem nekem kell értenem, mitől megyünk."

jan 25

Peti levele a Homokdűne "örömklubnak":

Kedves Homokdune Funclub!

Ma jott el az a pillanat, amikor a sivatag megmutatta, hogy o az ur. Mint egy korabbi levelben mar irtam, ha nem tiszteled, ha nem ismered a szabalyokat, bajba kerulsz. Ha nem nezed at minden nap az autot, ha nem a megfelelo beallitasokkat hasznalod, illetve nem vagy bekotve, a sivatag legyoz. Ma ket auto is felborult a mezonyben. Eloszor Borsa Miki, a Duna TV riportere, aki tapasztalt tereppilota, de az elozo napi razos utakon meglazult csavarokat nem fedezte fel, valoszinuleg nem is kereste. Eltort egy kisebb alkatresz, leszakadt a futomubol egy darab, s nem tudott mar ellenkormanyozni, felborult kb 85 km/h -val. Karcolas nelkul meguszta o is, es a baratnoje is.
A masik Ulrik volt, aki 3x nyerte mar meg a Bamako futamot, ketseg nem fer hozza, hogy kivalo pilota, nagy ellenfelunk volt. Megis hibazott. Tul nagy sebesseggel vett be egy nem jol belathato kanyart, lesodrodott a hepehupas toltesrol, mindket jobbszelso gumija eldurrant, felborult. Nem voltak bekotve... No comment... Valoszinuleg bordatoressel megusztak, nehezebben veszik a levegot, de ugy tunik szerencsesek voltak.
Azert irtam le ezeket ennyire reszletesen, hogy tudjatok, tisztaban vagyunk vele, hogy ez itt egy veszelyes uzem. 6 gyermek apukaja ul az autonkban, es epsegben kivanunk majd hazaterni. Laci minden este befekszik az auto ala, meghuz, ellenoriz, megtisztit... Masreszt hihetetlen erzekkel es tapasztalattal a hata mogott vezet a legkulonbozobb allagu talajokon, es biztosithatlak benneteket, nem kerjuk el tole a kormanyt a sivatagban...
A mi dolgunk a navigacio, es a napi 25-30 feladat teljesitese, illetve megoldasa. Jo a munkamegosztas!
Szoval, fel a fejjel, vezetunk, es nem lehajtott fejjel megyunk elore, hanem nagyon precizen, turelmesen, de kokemenyen. Lazsalni nincs lehetosegunk, hiszen sok meg az ellenfel, akik mind minket akarnak lehagyni, s ragjak a kefet, hogy hogy a turoban lehet az, hogy elhagynak bennunket egy egyenesebb szakaszon, de a kovetkezo pontnal mar megint elottuk vagyunk. Hat ugy, hogy jobban navigalunk, technikasabban vezetunk, es a feladatokat is sokkal gyorsabban es kreativabban oldjuk meg masoknal.
Ma volt a legnehezebb szakaszunk egyebkent. Olyan helyeken is fel kellet masznia az autonak, ahol ember is csak kapaszkodva jutott volna fel. Csodaszep kiszaradt folyomedreken, vizmosasokon at vitt utunk, illetve feketesziklas hegyek es homokdunekkel tarkitott zoldes barnas hatalmas siksagok kozott repesztettunk. 600 km-bol 450 volt ma terep. Megjottek ma a kaktuszok is, es lattunk vagy 20 ujszulott tevet.
Es mar csak a level vege valaszt el attol, hogy 3 nap utan vegre lezuhanyozzunk... Persz meleg viz nem biztos, hogy lesz, de legalabb folyoviz...

Jaj, majd el felejtem, megkaptuk az SMS-eket kikuldott szurkoloinktol Thaifoldrol, illetve az Ausztraliaba kitelepitett rajongoktol, valamint Kanadabol, Angliabol, Argentinabol, Amerikabol, meg az Erzsebet korutrol is! Azt hiszem mondhatjuk, az egesz vilag nekunk drukkol! :)
Szoval koszonjuk, nem is tudjatok, milyen erzes, amikor egymas utan csilingel a muholdas telefon. Kicsit olyan, mintha 50-en ulnenk neha az autoban. (a szagot tekintve, gyakran olyan...) Arra figyeljetek, hogy ekezeteket ne hasznaljatok, es csak bizonyos hosszu lehet az uzenet, mert a vege neha nem jon at...

Szoval, jol vagyunk; es ez igy is marad! Nyugalom!
Peti, illetve Laci, Tomi, Istvan

jan 27

Peti tegnap este:

"Szakadékok, vízesés, másfél méteres félgömb alakú kaktuszok, 2 defekt, megint szélviharban alvás. 2 napja nem láttunk zuhanyt, de nyomjuk. Vezetünk. 3 nap. Megcsináljuk."

Ket eve, amikor hazamentem Bamakobol, azt mondtam, remek volt,gyonyoru
volt, de eleg volt egyszer. Mindegy is, hogy miert vagyok itt
masodszor, de vegem van most, mint az esti mesenek, es vissza akarok
meg jonni. Elkepeszto helyeken jartunk ma is. Szaz meter magas dunek
az oceanparton, sotetbarna sziklak es vilagoszold bokrok kozt megbuvo
hegyi osveny, kek-bordo kavicsagy, tenger marta 40 meter magas
sziklahasadekok kilometereken at, acelkek kiszaradt folyomeder,
oriaskaktusz-ultetvenyek, elhagyott, ujjaepitett, megint elhagyott,
megint belakott varak, palmaligetek kozott rejtozo falu, mocsar,
talalkoztunk hegyitevekkel, szoval ma beszartunk a gyonyorusegtol!
Tegnap a kipufogonk is leszakadt, de a Laci megheggeszttette, az egyik
gumink javithato volt, bar azt belsovel fogjuk csak hasznalni. A
valtora is raferne egy jo nagy tisztitas, de ezt a ket napot meg
kibirja. Tartjuk elso helyunket, bar nagyon szorongatjak a tokeinket
hatulrol. Talan annyiban szerencsenk van, hogy szintidon belul
teljesithetoek a napi etapok, feladatot meg nem hagyunk megoldatlanul,
igy ha nem hajtunk gyorsan, maximum pontokat kapunk minden nap. Nagyon
vicces amugy, amikor egyszerre erunk oda tobben egy feladathoz,
Mindenki ugy probalja megoldani, lefenykepezni, hogy a tobbiek ne
lassak. Vegtelenul vicces szitukat szul neha. Kozben meg a leheto
legjobban vagyunk a top 5 csapattal. Ha kell, egyutt asunk ki egy
betut a homok alol, mert 3 napja, amikor felfestettek, meg mas iranyba
fujhatott a szel, most meg rajta van egy homokdune. Aztan ha megis
mashol talaljuk meg a pontot, ugy teszunk, mintha semmi sem tortent
volna, lefenykepezzuk, aztan probalunk feltunesmentesen karomkodasok
kozepette tavozni. Egy nagy jatek ez az egesz. Aztan, amikor
beleragadunk a homokba, elo az asot, a homokvasat, kikaparjuk a
kocsit, megtoljuk, jon a pofankba masfel mazsa fincsi aproszemu, de
hat a lelemenyesebbek nem hagytak otthon a siszemuveguket. Csak a nagy
lendulettol neha elfelejtik felvenni... Azt hiszem, erdemes lesz ma
megnezni az RTL-en a tudositast rolunk...
Ma vegre valami bungalloban alszunk, meleg viz ugyan valoszinuleg
nincs, de legalabb folyik.
A konzervek es az nassolni valok fogynak, hiu abrand volt, hogy itt le
lehet fogyni.

Az sms kuldeseket ne hagyjatok abba legyszi, mar csak ket nap, es mi
emelhetjuk magasba az 5. Budapest-Bamako Rally kupajat, ami ezuttal
Agadirban er veget. Kicsit hianyzik majd a Szahara, meg a szavanna, de
majdnem maradektalanul karpotolt Marokko.

Hajra Homokdune Fanclub! Irjatok!

Peti

jan 28

Peti:

Meg van a varazsa annak, amikor elismerik az embert. Jol erezzuk magunkat am! Az elmezonyben vannak tobb evtizedes tapasztalattal rendelkezo amator rallypilotak (ez azt jelenti, hogy evente 6-8 versenyen elindulnak, ezek kozt egynapos es 5 napos is van), vannak hivatasos katonak, akik nem akarmilyen kikepzesen eshettek at, mert tenyleg latszik, hogy hobbibol fogukkal szeletelik a grizlit, aztan van egy volt dakaros versenyzo - Liszi Laszlo, aztan vannak feltorekvo rallyversenyzok, akiket tamogatnak nagyobb cegek is evek ota, bar meg fiatalok. Szoval ok azok, akik felneznek rank. Kozben persze agyfaszt kapnak, hogy nem tudnak minket befogni, de nincs rajtunk fogas. Nem hagyunk ott feladatot megoldatlanul, kreativan oldjuk meg a special szakaszokat, es mindig megtalaljuk az optimalis utat. Az egyetlen gyenge pontunk az auto. Egy kozepes generalra volna szukseg. Folyik az olaj, az uzemanyag is, egyre nehezebben veszi be a kettest, az adogoloval is baj van, a motorbakok leszakadtak; lengescsillapitoink mar nincsenek, a kipufogonk most epp a helyen van. A hatso potkerektartot ki kellett kotozni, mert - szerintem azt lathattatok is az RTL-en, mindket biztosito csatt eltort, es kilengett a szakadek fole. De hat azt kell mondanom, a kocsi be fog gurulni a celvonalon!!! Nem leszunk a leggyorsabbak, de mindenhova eljutunk (ma az oceanpartrol indultunk, 1940 meter magasan volt az egyik begyujtendo pont az Atlasz egyik szegleteben, es 1000 meteren van a mai szallasunk Tafraute-ben, nezzetek meg az uj kepeket a Tomi blogjan). Faradtak vagyunk, de barmilyen koran szolal meg az ora (5-kor, 6-kor, bar volt mar, hogy 7-kor) 15 perc mulva mar tomjuk az autoba a cuccot, kivesszuk persz a mezes magvakat meg a majkremet, amit zotyogve elmajszolunk egy-egy 3 perces egyenesebb szakaszon. Az eligazitas utan mostanaban mienk a pole pozicio; aztan ketpercenkent jonnek mogottunk. Holnap is a biztonsagra megyunk, mar csak elveszteni tudjuk, ha nem vagyunk higgadtak. De azok vagyunk, es ha kell, feltoljuk a hegyre a 2,2 tonnas kocsit az utolso leheletunkkel akar, hogy aztan locsoljanak fel minket pezsgovel!
Nagyon szoritsatok holnap! Otthoni ido szerint egykor befuto, kiertekeles, esetleges ovasok elbiralasa, majd - 6-kor eredmenyhirdetes.
Megcsinaljuk! Meg-csi-nal-juk!

jan 29

Peti:

"21 ponttal :) Mögöttünk nem óvnak, lehet örvendezni kedves funclub! Kőkemény napunk volt! Megcsináltuk!!!"

Te jo eg, hanyszor enekeltem mar ezt a dalt uvoltve! Es erre mi van? Most tenyleg rolunk szol!
Nincsenek szavak arra, mit erzunk! Ugy tudtunk nyerni, hogy mindenki elismeri, senki nem kerdojelezte meg az eredmenyt. Eletemben hasonlo mennyisegu ember nem gratulalt meg egyszerre. Volt mar, hogy 150en, 200 an, de most 4 vagy 500 ember.
Azert is ekkora az orom, mert elkurtuk a nap elejet. Elkeveredtunk, nem talaltuk meg a megfelelo osvenyt, a feladatokat is kicsit tovabb tartott megoldani, raadasul 3 nem volt egyertelmu. Majdnem ossze is kaptunk, de aztan rendeztuk sorainkat. Vegig para volt, hogy beerunk-e idore, mert ha nem, 20 ponttal kevesebbet kapunk. Akkor meg nem tudtuk, hogy az is eleg lett volna. Szoval a perceket szamoltuk vissza mar a varosi osszekoto szakaszon, ahol egy tetu kamionost is kifogtunk. Aztan a celvonal 100 meterrel korabban volt, mint a koordinata, kicsit tulcsusztunk a fouton, visszatolattunk, majd gondoltuk showt csinalunk, hatrafele gurultunk be. 6 perccel a szintido vege elott... Ekkor csak azt tudtuk, bent vagyunk, de hogya feladatokat hogyan fogjak kiertekelni, azt meg nem. A top 4-5 csapat osszedugta a fejet, egyeztettunk, kinek mi lett a megoldas. Mindenki bent volt idoben, mar csak azon mult, hogyan ertekelik ki, illetve lesznek-e vitak, ovasok.
Amikor kiraktak az elso eredmenyt, es kijott, hogy 21 ponttal vagyunk felul, ugy dontottek, hogy bar van par kerdeses nemelfogadott megoldasuk, de miutan max 10, esetleg 20 pontot tudnak vele osszeszedni, ezt tekintik veglegesnek. Felmerult a 3. es 4. kozt, hogy ok meg helyet tudnak cserelni, de aztan abba is belenyugodtak. Igy hat nyertunk! Hatalmas tapsot kaptunk. Es nekunk most jo! :) A kupat rabiztuk az egyik hazatarto kamionosra, hozzam nem fert be...

Nektek is koszonjuk a ket hetig kitarto drukkolast! Ereztuk, hogy minden pillanatban legalabb egyvalaki meg van velunk az autoban!

Robinak nagyon halasak vagyunk az informacio aramoltatasert, megbizhato kapocs volt feletek, megtartjuk legkozelebbre is! Go Brada, go! :)

A tarsasag haromnegyede mar utnak is indult delafrika fele, en mar Marakesben vagyon, holnap ejjel erkezem, remelem hamar olyan allapotra tudom hozni a gepemet Sipi az Isten hathatos segitsegevel, hogy kepeket is kuldjek.
Addig Tomi blogjan megtalaljatok az eddigieket, illetve ha lesz lehetosege, mostantol o netezik, irogat, toltoget, az ut hatralevo reszet o kozvetiti a blogon.
Orulok, hogy olvastatok, irtatok, velunk voltatok, a siker egy kicsit a tietek is! Koszonjuk! (hu de csopogos lett a vege)

udv
Peti

Homokdune in Brazzaville, Congo

We reached Brazzaville today, all of us is all right, we are tired but had a lot of adventures and unforgattable experiance, like an encounter with a large group of gorillas in Parc Odzala. If you like rural areas and real adventures, Congo is the right place for you.
Sorry, still no pictures, probably till the end of march, when I get back to home.

Brazavilleben a csapat

Szerencsesen megerkeztunk Kongo fovarosaba, rengeteg kalandunk volt, lattunk gorillakat peldaul. Holnap megyunk at DR Kongoba, ahol a francia kovetseg szerint feszult a helyzet, puccs keszul. Remeljuk az angolai hatar nyitva lesz, egy ideig le volt zarva, de most nyitva van. Sajnos nincs idom hosszabban irni, szerintem csak marcius masodik feletol lesz idom, mar otthonrol befejezni a reszletes beszamolokat, es feltenni vegre a kepeket. Azt hiszem megeri majd a varakozas.

2010. február 15., hétfő

Kamerun

Hol is hagytam abba a multkor? Ja igen, Nigeriaban voltunk, a kameruni hatar kozeleben. Teljesen megorjit, hogy ilyen ritkan jutok nethez, olyanrol meg mar almodni sem merek, hogy valahol ele gyors legyen ahhoz hogy feltegyek kepeket. Raadasul 2 napja a laptopom is beadta az unalmast. Azert pihen vagy 40 kep a pendrivon, abban bizom, hogy talan majd Namibiabol lesz jo kapcsolat. Na ennyit a nyavajgasrol, lassuk inkabb mi is tortent velunk az elmult par napban.
Nigeriaban mar tobb elmenyunk nem volt a helyi erokkel, siman eljutottunk a hatarig. Azt vettem eszre, hogy videken jobb fejek a rendorok, nagyobb telepulesek kornyeken jobban probalkoznak. Ja, a kedvencuk ez a jobb kormanyos hulyeseg, hogy tilos ilyennel kozlekedni Nigeriaban. Kesobb ezt Kamerunban is eljatszottak az itteni rendorok, de kidumaltuk a helyzetet. De errol majd kesobb.
Ahogy haladtunk a kameruni hatar fele, a novenyzet teljesen tropusira valtott, ezzel egyutt a paratartalom is megnott. Vegul elertuk a hatart, ami egy folyon atvezeto hid hidfojenel talalhato. Hatalmas vaskapu zarta el az utat, no meg persze a hatarorok es vamosok is. Eleg normalisan mentek a dolgok, pedig tartottunk a nigeriai hatar vizsgalattol elegge, hogy macerasak lesznek. Kozben kifele tekintgettunk az ablakon, mert a folyo melyen alattunk kanyargott, es valami csodalatos latvanyt nyujtott, mintha Tarzan otthona vart volna rank a tuloldalon. Vegul megvoltunk mindennel, kinyilt a kapu, es athaladhattunk a hidon, a folyoban gyonyorkodve. Elsonek a vamra kellett menni, ahol egy vidam neni fogadott minket. Akinek a vidamsaga hamar elmult, mikor rajott, hogy hoppa, neki most itt dolgoznia kell. Elegge nyers modorra valtott, kerdezett egy csomo felesleges hulyeseget (amit mar kezdek megszokni ezen a kontinensen), majd amikor vegzett a munkaval megint vidamra valtott es ugy beszelgetett velunk. Enyhe felsobbrenduseggel a hangjaban kozolte, hogy Kamerun ket nyelvu orszag, francia es angol. Azert ez nem teljesen igaz, a Nigeriaval hataros reszekre viszont maradektalanul. Lejjebb inkabb csak a franciat beszelik. Utana jottek a bevandorlasiak, vegul mikor mar azt hiszi az ember hogy mehet, meg a helyi csendorseg, vagy rendorseg is kovetkezik, csak hogy boldogabba tegyek a napunkat. Vegul sikerult atjutni az egesz proceduran es belephettunk Kamerun foldjere. Egybol megtapasztalhattuk, hogy eddig nem ismertuk a rossz ut fogalmat, pedig ez a szaraz evszak. El sem tudom kepzelni hogy lehet itt kozlekedni olyankor mikor leszakad az eg. Szerintem sehogy. Raadasul az auto is nagyon hervadtan ment, mint kesobb kiderult 2 hengere nem megy. Azota sem. Eleinte nagyon tetszett nekunk hogy az igazi dzsungelben autozunk, egy igazi dzsungel uton. Athatolhatatlanul suru novenyzet az ut ket oldalan, folyokon atvezeto hidak, mindenfele vedo korlat nelkul, gyonyoru folyo medrek, amik furdesre csabitottak minket a fulledt hosegben. Vegul megkerdeztunk egy szembe jovo autost, hogy milyen az ut folytatasa, mert ha ilyen vacak arra is, akkor inkabb kerulunk egy nagyot a jo uton. Emberunk mondta, hogy tok jo, semmi problema. Haat, nem tudom neki milyen akkor a rossz ut, de a mamaja biztosan sokat csuklott aznap. Katasztrofalisan rossz volt az ut, alig haladtunk elore, es meg vizunk is keves volt. Izzadtunk mint a lo. Aztan egyszer csak meglattunk egy oreg Toyotat, felig az arokba csuszva. Nosza, csorlo raakaszt, aztan Laci mar huzta is kifele. Elsore megindult a Toyota az arok fele, meg is iledtek a helyiek rendesen, aztan kijott szepen az utra. Persze nem gyoztek halalkodni a segitsegert. Nem sokkal kesobb egy lerobbant auto mellett lattunk embereket acsorogni, megkerdeztuk segithetunk e, es kertek egyikuket vigyuk el a varosig. Meg egy csomot zotykolodtunk ujdonsult ismerosunkkel egyutt, de vegul bertunk Boufasan varosaba, megpedig az ut vegen aszfalton, ami mennyei feludules volt a nap vegere. Egesz napos hosszu utunk eredmenye mindossze 240km volt. Itt egy eleg kellemes hotelben sikerult szobat kivennunk, ahol olyan gyenge volt az aramerosseg, hogy a fenycso a szobaban nem tudott begyulladni, csak villogott. Tisztara mintha a diszkoban lettunk volna. Olyan faradtak voltunk, hogy ezzel sem torodtunk, csak ettunk, es mivel a laptop nem kapcsolt be, aludtunk. Pedig volt wifi a hotelben.
Masnap megceloztuk Limbe-t a tengerparton, a fekete homokos partjarol ismert udulohelyet, kozvetlenul a Mt. Cameroon labanal. Igazi tropusi tajon vezetett tovabbra is az ut, de most mar szerencsere aszfalton, igy sokkal gyorsabban tudtunk haladni. Egeszen a Douala elotti elagazas kornyekeig, ahol a rendorok felreallitottak minket. Ezt eddig is csinaltak, de ugy vettuk eszre inkabb csak beszelgetni akartak velunk, nem volt semmi cseszegetes. Na, ezek aztan bepotoltak mindent. Jottek megint a jobb kormanyos hulyesegukkel, hogy itt ilyet nem lehet vezetni. Mondom, biztos ur, Angliabol van az auto, Budapestrol jottunk vegig vele, es megyunk le Del-Afrikaba, ami szinten jobb kormanyos. Talan at kellett volna szerelnem a kormanyt a hataron, utana meg majd vissza? Vegul ezt nagy nehezen felfogtak, a gond csak az volt, hogy biztositasunk sem volt. Erre meg mondtam, hogy megis honnan lenne, mikor a hataron nem lehetett venni, utana egesz nap a vilag vegen autokaztunk, ma meg ugye szombat van, es nincs nyitva egy iroda sem. Persze ertettem en, hogy penzt akarnanak, errol szolt az egesz tortenet, de csak azert sem vettuk a lapot. Vegul mar az auto mogott beszelgettunk a rendorrel, aki aztan Lacit visszaultette a kocsiba. Kerdi mit csinal Laci a kocsiban? Mondom hivja a kulugy minisztert odahaza, utana ha kell a kovetseget (ami nincs is Kamerunban). Ettol ugy beszartak, hogy 1 perc mulva mar vigan robogtunk is tovabb. Igaz vagy fel oraig szivattak minket, hatha elunjuk a jatekot es fizetunk zsebre valamit. Nem untuk el es mi gyoztunk vegul. Vegul odaertunk Limbebe, ahol Lucia munkatarsnojenek a nagynenjenek (huuu, ez hosszu volt) a hoteljeben szalltunk meg a tengerparton. Itt sem ment minden siman, mert nem akartak odaadni a francia agyas szobat Istvannak es nekem, mondvan, hogy egy agyban 2 ferfi nem aludhat, csak kulon agyasban. Ami persze 5000CFA-val dragabb lett volna. Nemi hiszti utan megis megkaptuk a szobat termeszetesen es a sotetben lementunk furdeni egyet. Jo meleg volt a viz, klassz hullamok is voltak, nagyon elveztuk az egeszet. Majdnem kifelejtettem milyen jot ettukn Limbe kozpontjaban, kozvetlenul a parton. Kulon erdekesseg, hogy a varos elott a tengerben egy nagy olajfuro torony alldogal bekesen. Nagyon finom shrimpet ettem, hozza sult banant koretnek. Nagyon jol esett vegre kicsit lazitani. Masnap reggel martoztunk meg egyet a habokban, aztan irany Buea es a Mt. Cameroon. Illetve eloszor az ellentetes iranyba mentunk, mert ott lathato az 1999-es kitoreskor lefolyt lavafolyam. Innen is fel lehet menni a csucsra mint megtudtuk, allitolag 16km az ut. Mi csak 100-200m-t vallaltunk be, olyan fullaszto volt a para. Igazabol fel lehetett volna menni, ha naygon elszanjuk ra magunkat, es megoldjuk hogy hogyan vigyunk magunkkal egy hektoliter vizet. Talan majd legkozelebb :-)
Innen Buea-ba mentunk fel, innen indulnak a turak fel a hegyre. A varos 1000m magasan van, de mar itt is kellemesebb a levego, mint lent a tengerparton. Sajnos a csucsot nem lehetett latni, szinte egesz evben felhobe burkolodzik a hegy. Ugyis inkabb pihenesre vagytunk, ugyhogy irany Kribi. Ehhez persze meg kellett kuzdenunk Douala forgalmaval es azzal, hogy egyetlen utjelzo tabla sincs a varosban. Elegge idegtepo volt, de az ilyen helyzetek mar szinte rutin feladatnak szamitanak nekunk. Persze azert jo idegesek leszunk tole, de veul kijutottunk a helyes utra, es robogtunk delnek, Kribi fele. A varos bejaratanal talaltunk egy nagyon szep hotelt, ahol mar a masodik ejszakankat toltjuk majd ma. Furodtunk egy csomot, vegre usztam egy nagyot, es lazitottunk egesz nap. Kivetel szegeny Lacit, aki a nap nagy reszet most is szerelessel toltotte. Delutan azert o is bejott a varosba, fotoztunk egy csomot a gyonyoru tengerparton, vasaroltunk par ajandekot, es vegul vacsoraztunk egy jot, Istvan jovoltabol, aki meghivta a tarsasagot.
Holnap indulunk tovabb Yaounde fele, onnan pedig Kongoba. Egyet meg biztos alszunk Kamerunban, de utana mar remelhetoleg atlepjuk majd a hatart. Es talan vegre vadallatokat is latukn majd, mert eddig bizony nagyon szegenyes a felhozatal.

2010. február 11., csütörtök

Homokdune in Nigeria

Sorry guys, still no pictures yet, the internet connections abysmall here, but I will upload a lot of pictures as soon as I will able to. Till than, all of us are all right, we are tired, but had a lot of fun. We already had some wildlife encounters especially with pavians and vultures. Right now we are in a cheap Hotel in Ikom, Nigeria. Tomorrow morning we are planning to cross the border to Cameroon, hopefully there is more wildlife activity than here. And ohh, don`t forget Mt. Cameroon! Anyway I supposed to be a mountain climber, or what :-) Also we are waiting so eagerly to spend one or two nights at the spectacular shore of Kribi Beach, and do nothing just laying on the beach and eat banana. Cheers!

Nigeriaban vagyunk, a Kameruni hatar kozeleben

Vegre sikerult net kozelbe kerulnom, bar a sebesseg sajnos itt sem engedi meg, hogy kepeket is feltegyek.
Bamakobol elso nap Sikassoig mentunk, az egyetlen erdekessege az volt mikor a potkerek tartot meghegesztettuk egy ut melletti muhelyben. Nyakig olajos minden es mindenki, de a szo szoros ertelmeben, nem is beszelve a 12 ev koruli segedekrol, akik a porban fekudtek egy teher auto alatt es mindenfele csavarokat huzkodtak meg rajta. Lenyeg hogy meghegesztettek amit meg kellett, azota is kitart meg szerencsere. A taj valamivel zoldebb Bamakotol keletre, ami mar nagyon jol esett a szemunknek vegre.
Sikassotol mar nincs tul messze Burkina Faso hatara, ahol nagyon kellemes meglepetes fogadott bennunket, ugyanis minden gordulekenyen ment, no persze itteni mercevel merve. A kilepes Malibol es a belepes Burkinaba osszesen masfel orat vett igenybe, ami raketa sebessegnek szamit Afrikaban. Igaz a Carnet-et nem fogadtak el, csak nevettek rajta, vegul 5000CFA-ert adtak lassier passe-t (vajon helyesen irtam?), azzal autokazhatunk az orszagban. Ahol szinte egesz vegig aszfalton mentunk, nem kis oromunkre. Gyorsan meg is alltunk egy amolyan igazi autentikus falu mellett az ut szelenel, es bementunk fotozni. Persze ez ugy zajlik, hogy a falu fonokot keressuk, kozben meg kattogtatjuk a masinakat ezerrel. Szerencsere volt is mit fotozni boven, nagyon baratsagosak voltak a helyiek, es az idegesito cadue (igy kell irni?)-zas helyett inkabb azt hajtogattak a gyerekek, hogy tubabu, vagyis feher ember. A gyerekek meg csoport kepre is osszealltak, illetve munka kozben is lencse vegre kaptuk oket, amint pl. koles tornek. A falu fonokot vegul megtalaltuk, ott ult a falu kozepen, szegenynek valami baja volt a labaval, ugyhogy csak ucsorgessel tudta mulatni az idot. Adtunk ajandekba egy baseball sapkat az oregnek, aki annyira orult neki, hogy mindjart fel is vette, mikozben szelesen mosolygott. Ebben a tevekenysegben az sem zavarta, hogy mar volt egy sapka a fejen, rahuzta arra az uj szerzemenyt. Kozben az is kiderult, hogy aki elvezetett hozza, az nem mas volt mint a fia, aki szinten nagyon kedves volt. Vegul neki is adtunk egy sapkat, majd beultunk az autoba es haladtunk tovabb Bobo Dioulasso fele. Az egyik falu mellett rengeteg fiatal fiut lattunk, mind egyforma kek bringakon, egyetlen agyekkotoben, mindegyiknel egy kapa. Persze nem olyan mint az otthoni, de a funkcioja ugyan az. Tobben kozuluk sipokat fujtak, nagyon erdekes volt az egesz. Visszatolattunk hozzajuk, hogy megerdeklodjuk, hogy valamifele versenyre keszulnek e eppen, mert nagyon ugy nezett ki az egesz, es persze hogy fotozzunk. Volt ott egy fonoknek latszo ember is, o fel volt oltozve, es ugy tunt o beszel valamennyit angolul. Vegul annyit sikerult megtudnunk, hogy kapalo versenyre mennek, de addigra mar ugy korul alltak minket, hogy kezdtuk magunkat szorongatott helyzetben erezni, mert bizony nem voltak a legbaratsagosabbak. Foleg mikor megemlitettem, hogy szivesen csinalnek par kepet roluk, akkor mindjart penzt emlegettek, meg ajandekot. Igazabol a legtobbjukkel nem volt semmi gond, csak az egyikuk viselkedett nagyon agressziven, de ez szinte rogton atragadt a tobbiekre is, igy jobbnak lattuk ha szepen tovabb allunk, fotok nelkul. Bobo Dioulassoban megtekintettuk az agyag mecsetet, ami azert nyomaba sem erhet pl. a Djenneben lathatonak, de azert erdekes volt. Kozben a taj is valtozott, a novenyzet mar nem volt annyira ritkas mint Maliban, tobb helyen kis tavacskakkal talalkoztunk, es a fold szine is egeszen vorosre valtozott. Ezt kozelrol is megtapasztaltuk, mikor letertunk egy fold utra, ami a terkep alapjan egy olyan tohoz vezetett, amiben krokodilok is talalhatok. Persze a gps szokas szerint tevedett kisse, illetve nem a keszulek, hanem a terkep volt pontatlan, de ezt mar megszoktuk errefele. Mindenesetre alaposan osszeporoztuk a kornyeket, mire elertunk a tohoz, sot korbe is jartuk azt, de valahogy megsem sikerult a krokodilok nyomara bukkanni. Pedig mindenhol erdeklodtunk a helyiektol, sot megprobaltuk az egyikuket kiseronek is felfogadni, de itt nagyon felenkek voltak es senki sem allt kotelnek. Vegul feladtuk a keresgelest mert mar szoritott minket az ido, mert meg vilagosban szerettuk volna a fovarost, Ouagoudou-t elerni. Ami sikerult is szerencsere, meg olcso szallast is talaltunk, kb. 1500ft-nak megfelelo CFA-ert fejenkent. Persze klima, vagy hasonlo nincsen ezeken a helyeken, de egy alvasra boven elegendoek. Lenyeg hogy ne legyenek csotanyok es lehessen mosakodni. Ami meglepo volt, hogy talan meg Bamakonal is nagyobb a szmog, csak ugy hompolyog az utcakon, pedig joval kevesebb az auto mint Bamakoban, ahol tenyleg hatalmas a forgalom. Magarol a varosrol nem igen tudok irni semmit ezen kivul, mert csak annyit lattam belole amig a szallasra mentunk, es masnap reggel mikor kimentunk belole. Szmog, rengeteg motoros es biciglis.
Hajtottunk tovabb, mert estere Beninbe szerettunk volna erni, es meg elottunk volt a hatar, amirol persze semmit sem tudtunk. Mar egeszen kozel jartunk a hatarhoz, mikor egyszer csak egy keselyut lattunk meg kozvetlenul az auto elott. Persze egybol optika csere, ki az autobol, keselyu meg kozben fel egy kozeli fara, es ott gubbasztott. Ami nagyon klassz, csak nem eppen a fotos alma, repules kozben sokkal latvanyosabb lenne. Laci gyorsan orvosolta a problemat, kicsit megzavarta okelmet, mire persze egybol felszallt, mi meg kattogtattunk. Kicsit elbenaztam a beallitasokat, de azert lett egy-ket jo kep. Nagyon orultunk, hogy vegre nem csak szamarakat, kecskeket es teheneket lattunk, aztan nem kellett sokaig varnunk, meg jobban orulhettunk, mikor egy pavian csorda rohant at elottunk az uton. Sajnos eleg gyorsan eltavolodtak tolunk, legalabbis ahhoz hogy jo kepeket lohessek roluk, de azert egy kis emlekre valo osszejott itt is. Vegul elertuk a hatart, ahol a procedura meg gyorsabb volt, raadasul az utak is nagyon jok voltak Beninben, forgalom meg szinte semmi. Itt lattunk egy kisebb fajta antilopot is, kb. olyan volt mint egy ozike. Sajnos csak egy villanas erejeig volt szerencsem hozza az autobol. Ami viszont sok volt, az a gyapot ultetveny, mindenutt ott voltak a nagy feher halmok az ut menten. A fold szine pedig barnasra valtozott az eddigi vorosbol, ez megint egy uj szin volt az utunk soran. Beninben sajnos csak egy estet toltottunk, igy tul sokat errol az orszagrol sem tudok irni, de annyi kiderult, hogy az emberek egyontetuen kedvesek, ellentetben Burkinaval, ahol sokan tartozkodoak voltak, nehanyan pedig kifejezetten baratsagtalanok.
Benini ejszakank utan izgatottan indultunk tovabb, hiszen vart rank Nigeria, az orszag, amivel annyian riogattak minket, amirol annyi rosszat hallottunk. Nikkinel akartunk atmenni, odaig eljutni nem volt nehez, aszfaltos ut vezetett vegig, onnan viszont kovetkezett a szavanna fold utjainak utvesztoje, amit meg tetozott az utak igen rossz minosege is. Persze kisse eltevedtunk, nem nagyon, de azert pont elegge, hogy felebresszunk egy benini hatarort, aki elegge morcos volt emiatt. Mint kiderult, vissza kellene mennunk Nikkibe, ott kipecseteltetni, es ujra keresgelni a Nigeriaba vezeto utat, amire azt mondta, hogy ha kicsit visszamegyunk, es veszunk egy jobbost, akkor mar iranyban is vagyunk. Mivel nem volt nagy kedvunk vissza zotykolodni Nikkibe a vacak utakon, ezert vettunk egy jobbost az altala emlitett uton, gondoltuk lesz ami lesz. Egyszer csak lattuk, hogy az uton keresztben van egy deszka, amibol nagy szogek allnak ki, a fa alatt meg 2 ember fekudt, zokniban, talpig toprongyosan. Kiderult ok a hatarorok, es hogy ez az atkelo csak a helyiek szamara jarhato, menjunk vissza Nikkibe, blablabla. Vegul persze atengedtek minket, mi meg orultunk, hogy milyen egyszeru volt bejutni. Aminek viszont nem orultunk, az a fold utak allapota es atlathatatlansaga volt, de vegul is kijutottunk az aszfaltos utra, ami mar a terkepen is rajta volt. Csak eppen az a keresztezodes nem letezett amin nekunk mennunk kellett volna, igy ismet a helyiekre tamaszkodtunk, toluk kertunk utbaigazitast. Amit meg is kaptunk, mondtak merre menjunk, mert az fold ut ugyan, de jo mindosegu, mert naponta hasznaljak. Az utrol annyit, hogy nem tudom milyen lehet szerintuk akkor a rossz mindosegu, ha ez a jo. Katasztrofalisan rossz volt, raadasul falvakon is atvezetett, amirol nem art tudni, ha az ember el akar tevedni, akkor probaljon meg atkelni egy falu utvesztojen. Nem semmi feladat, aki meg nem tapasztalta meg, az valoszinuleg el sem tudja kepzelni hogyan lehet eltevedni egy faluban. Marpedig lehet, sot egyenesen garantalt errefele. Osszevissza kovalyogtunk, mindig a jarhatonak itelt utat keresve, a helyiektol erdeklodve, hogy biztos ez e a helyes ut. Legnagyobb megrokonyodesunkre altalaban azt valaszoltak, hogy igen. Vegul valahol elronthattunk egy elagazast, mert egy zsakfaluba jutottunk, ahol a tetovalt arcu helybeliek eppen valamifele erdekes pengeju szerszamokat elesitgettek, es roppant mod baratsagtalanok voltak. Nagyon sikerult olyan helyre tevednunk ahova nem kellett volna, ugyhogy sietve tavoztunk is. Vegul nagy keservesen, tobb oras zotykolodes utan kiertunk Kaima varosaba, ahol vegre aszfaltos ut fogadott minket. Igaz ez sokszor Nigeriaban nem jelenet konnyebseget, olyan hihetetlenul rossz a minoseguk.
A varosban rogton szembesultunk a tennyel, hogy itt csak a nagyobb varosokban lehet hivatalosan gazolajat venni, mert kut ugyan van boven, de ott csak benzin van. A penzvaltassal ugyan ez volt a helyzet, bank ugyan van, de most eppen nem valtanak penzt. Tehat irany a maszek penzvalto eloszor. Ment is minden siman, a bankbol(!) elvittek minket a valtoshoz, akivel hosszas alkudozas utan sikerult megegyeznunk, mert elsore igen szemtelen arfolyamot mondott. Eppen kijottunk tole, mikor lefekez egy kb. 30 eves Toyota a bolt elott, de valami elkepesztoen lepukkant allapotban, tetejen kek villogo, es kiszall egy nagyon nyajas ember belole, mondvan, hogy pont minket keres. Persze minden fele atvillan ilyenkor az ember agyan, vajon mi lesz ebbol. Csak arra nem gondoltunk, ami vegul is kikerekedett az egeszbol. Az uriember volt a helyi rendor, egybol segitett nekunk a fekete piacon gazolajat szerezni, igaz nagyon magas aron, utana elvitt minket egy szallasra, ami nagyon kedvezo aru volt, es cserebe csak annyit kert, hogy beszelgessunk vele, mert nagyon szeret az idetevedt europaiakkal beszelgetni. Kozben meg uditore is meghivott minket, ami rogton gyanussa tette, vajon mit is akarhat igazabol. Kesobb el is szegyeltuk magunkat e miatt, mert mint kiderult tenyleg csak ennyire segitokesz es baratsagos volt. Persze kikerdezett minket, hogy honnan hova tartunk, es mikor megkerdeztuk hogyan tudnank belepesi pecsetet szerezni az utleveleinkbe, mar ugrott is es hivta a bevandorlasi hivatalban dolgozo baratjat. Aki masnap eljott velunk a tartomanyi fovarosba, Ilorinba es segitett mindent elrendezni nekunk. Ami termeszetesen nem volt egy rovid procedure, minden lepcsofokot vegig kellett jarnunk, vegul az egesz tartomany nagy fonokevel is talalkoztunk, majd megkaptuk a pecseteket. Ez utan persze meg egy kicsit kellett varnunk, mert olyan tintat hasznaltak, ami kb. 20 perc alatt szaradt csak meg. Mindegy, mosolyogtunk szepen mindenkire, kezet fogtunk vagy 30 emberrel, majd vegre tavozhattunk. A fiatal ember aki velunk jott idaig, meg elvitt minket a bankba es megmutatta azt a kutat is, ahol rendesen a kutfejbol lehetett gazolajat tankolni. Itt mar az ar is sokkal baratsagosabb volt. A kuton kozben megjelentek a mozgo arusok is, igy gyorsan vettunk friss ananaszt, ami nagyon finom volt es igen jol esett a hosegben. Errefele egyre nagyobb volt mar a para, kezdte felvaltani a szavannat az igazi tropusi erdos videk es a nagyon voros altalaj. A varos szelenel bucsuztunk el ujdonsult barataunktol, aki meg a szamat is megadta nekunk. Vidaman hajtottunk tovabb, hiszen csupa pozitiv tapasztalattal gazdagodtunk eddig ebben az orszagban, amitol mindenki csak ovott bennunket. Este egy, a Nigerhez viszony kozeli varosban, Kabbaban aludtunk, majd masnap nekivagtunk, hogy atszeljuk Nigeriat es megkozelitsuk a kameruni hatart. Lobujanal ertuk el a Nigert es itt talalkoztunk eloszor a korrupt rendorseg problemajaval is, addig csak kerdezgettek minket, es probaltak valami ajandekot kerni, mi meg udvariasan elutasitottuk oket. A lenyeg, mindig mosolyogni, elmondani milyen szep orszag Nigeria es milyen kedvesek az emberek, sot meg a rendorok is. Az emberek tenyleg nagyon kedvesek, mindenki mosolyogva integet az ut szelerol, gyerekek, nok, ferfiak, mindenki. Szivesen segitenek ha kerdezzuk oket, szoval csupa jo benyomast tettek rank. Marmint a lakossag.
Szoval, Lobujanal megallitottak minket, es ordibalva kozolte az egyik rendor, hogy egy csomo szabalytalansagot kovettunk el, mert jobb kormanyos az auto, belso tukor van es megis mennyezetig van pakolva az auto es nincs a kulso potkereken egy piros X tabla. Mindezt egy olyan orszagban, ahol 40-50 eves auto roncsokkal jarnak, amik olyan rossz allapotban vannak, hogy mar az ajtok sem csukodnak, vagy mondjuk a doblemezek sincsenek mar rajta, se lampa, se szelvedo. No mindegy, emberunk kozolte, hogy 150000 helyi egyseg lesz a buntetes es bevontatnak minket Abujaba, ami jo messze volt persze. Ebbol hatalmas vita keletkezett, persze sejtettuk hogy csak penzt akar, de nagyon sokat akart, es nagyon jol jatszotta a szerepet. Vegul vagy feloras huzavona utan fizettunk 7000-et es adtunk egy fejlampat, meg 4 elem lampat. Pedig mindent megprobaltunk, de nem tudtuk meguszni a dolgot. Lehet ha jobban tisztaban vagyunk a helyi viszonyokkal es torvenyekkel akkor maskeppen alakul a dolog, de mi igy is orultunk, hogy tovabb mehetunk. Azert kicsit frusztraltabbak lettunk, de nem sokra ra komppal atkeltunk a Nigeren, amitol mindjart jobb kedvunk lett. Egy egeszen kis komp vitt at minket, mindossze 5 autot lehetett felpreselni ra. Innen az ut mar banan ultetvenyek, palmak, papaya fak es hasonlo novenyzet kozott vezetett tovabb, a sajnos nagyon gyakori rendor posztok kozott, akik a nap vegere mar teljesen lefarasztottak az allando zaklatasukkal, es a probalkozasaikkal hogy ajandekot kunyeraljanak tolunk. A legidegesitobb mikor 300m-en belul van 3 poszt, es mindegyik megallit. Raadasul delutanra mar jol berugnak es azert nem mellekesen mindegyiknel ott fityeg a geppisztoly. A helyiek teljesen eszementen kozlekednek a rendkivul valtozo minosegu utakon, mert hiaba aszfatozott egy ut, ha neha az egesz uton keresztbe meno akar 30 centis katyuk tarkitjak, neha olyan gyakran, hogy ugy kell koztuk lavirozni. Es persze a kamionos szembol siman atjon, mert o eppen katyut kerul, rengeteg a motoros es a mindenfele oreg trotyomobil, amik husszal vanszorognak az uton. Szoval nagy a kaosz, idegtepo itt a kozlekedes. Vegul csak elvergodtunk Abakalikiig, eredetileg itt akartunk megszallni, de mivel meg csak delutan 4 ora korul jart az ido, ugy dontottunk, hogy tovabb megyunk meg egy kicsit. Ugye az alap szabaly, hogy Afrikaban ejjel ne vezess, es ez Nigeriara fokozottan igaz. Konnyu elutni valakit, nem latja az ember a katyukat, a kivikagitatlan motorost, esetleg teherautot sem, nincs kozvilagitas, es a hoteleknek sincs vilagito cegere. Sot, mintha eloszeretettel eldugnak oket, hogy meg veletlenul se talalja meg az ember. Azutan ott van az utonallok veszelye is, ami sajnos valos dolog, bar mi szerencsere megusztuk, igaz nem sokat kellett sotetben jonnunk. Mert persze nem talaltunk semmilyen epkezlab helyiseget sem, ahol alhattunk volna, es persze hogy nem sokkal Abakaliki utan megszunt az aszfalt es az eddigi legrosszabb fold ut vette at a helyet. Ez mar az errefele joval tobb csapadeknak koszonheto, napkozben mi is kaptunk egy kis izelitot belole. Mi inkabb orultunk a sok sivatag meg szavanna utan, de azert elore vetiti hogy mi var majd rank mondjuk Kongoban, ahol legalabb akkora tavot kell majd megtennunk, mint Nigeriaban. Vegul nagy nehezen elertuk Ikom varosat, ami mar egeszen kozel van a kameruni hatarhoz, igy holnap remelhetoleg koran at tudunk kelni Kamerunba, amit mar mindannyian nagyon varunk. Most innen irom ezeket a sorokat, jobban mondva be is fejezem oket, mert bizony elegge kesore jar es megint egy nagyon farszto nap all mogottunk.
Sajnos itt is annyira lassu a net, hogy kepekkel nem szolgalhatok, de amint lehetseges potolom az elmaradast, mert rengeteg jo kepet sikerult csinalnunk.

2010. február 3., szerda

Megérkeztünk Bamakoba

Ma este szerencsésen megérkeztünk Bamakoba, ahol a szokásos szmog, hőség és kb. 10 millió szúnyog várt ránk. No és persze Luci, aki társunk lesz az út további részében.
De előszőr kanyarodjunk vissza pár nappal korábbanra, Agadirba. A befutó másnapján elindultunk Agadirból, ami mindjárt egy kis kalamajkával kezdődött, mivel a pótkerék tartó teljesen letörött. Nagy szerencsénk volt, hogy kibirta a verseny végéig. Spaniferrel és kötelekkel rögzitettük ideiglenesen, azután elindultunk dél felé. Egészen jól haladtunk, mignem Laayoune előtt hatalmas csörömpöléssel leszakadt az egész kipuffogó rendszer. Remek volt az út a városig, dőlt be a füst az autóba, nem is beszélve a melegről. Ráadásul este volt már és úgy tűnt nem lesz már nyitva egy műhely sem, de végül sikerült találnunk valakit, aki hajlandó volt orvosolni a problémánkat. Egy kis hegesztés itt, egy kis hegesztés ott, és már mehettünk is tovább. Ám örömünk nem tartott sokáig, mert az autó nagyon furcsán viselkedett, olyan zörejek jöttek belőle, amik kardán problémát sejtettek. Laci megnézte és kiderült hogy a a csavarok alig tartanak a kardán kereszten. Közben a septiben meghegesztett pótkerék tartó újból megadta magát. Köszönjük a szar munkát az ottani szakinak. Igy végül visszamentünk Laayouneba és újra a Hotel Mekkában szálltunk meg, mint pár nappal az előtt is a verseny alatt. Nagzon egyszerű hely, inkább a helyiek látogatják, viszont rendkivül olcsó volt. Persze wc és fürdő kint a folyosón, de ehhez már hozzászoktunk.
Másnap reggel orvosoltuk az autó bajait, de ezúttal egy másik mesternél próbáltunk szerencsét, aki úgy tűnik jól végezte a dolgát, mert azóta is rendben van minden.
Nyugat-Szaharában autózni a fő úton a világ egyik legunalmasabb dolga. Szinte teljesen egyenes út, sik és kopár táj. Azért sikerült felrázni minket egy kis időre a helyi rendőröknek. Van egy hely, ahol kitudja miért, de 30-as korlátozó táblát raktak ki. Semmi nincs ott, de mivel tudtuk hogy az itteni rendőrök is előszeretettel méricskélnek ilyen helyeken, ezért lelassitottam. Majd a bekötő út után gyorsitottam és röviddel utána megálltam. A rendőröknél, akik az mutogatták, hogy 87-el mentem. Mondom, na és, az útkereszteződés feloldotta a korlátozást. Meg persze játszottuk a buta túristát aki nem ért semmilyen nyelven még a jelbeszédből sem. Végül elunták a dolgot és más madár után néztek, mi meg robogtunk tovább. Marokkóban egyébként érdemes betartani a sebességet, mert sok helyen mérnek kis kézi mérővel és már akkor is büntetnek ha 1-el többel megyek. A büntetés minden esetben 400 dirham, de persze korrumpálhatóak. Az a vicc ha 101-el megyek akkor is ennyi, ha 190-el akkor is. Hiába, no Afrikában másmilyen a logika. Ezen kis intermezzot leszámitva igen eseménytelen volt az út a dakhlai leágazásig. Itt persze meglátogattuk azt a termál forrást, amit a világon csak igen kevesen ismernek, pedig olyan élményben ritkán lehet része valakinek, hogy áll a sivatag közepén és egy gumitömlőből ömlik rá a kénes meleg viz. Közben a dakhlai-öbölben gyönyörködöm és a közelben kapirgáló tyúkokat nézegetem. Utána meg a saját hülyeségemen átkozódtam, mert elfelejtettem levenni az ezüst touareg keresztet a nyakamból, és persze hogy a kénes viz jól elszinezte. Sebaj, ez az élmény akkor is megérte.
Közben jött az este, végül úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a határig, és ott alszunk, mivel csak reggel 9-kor nyit a határ. Végül beigazolódott hogy helyesen döntöttünk, mert még igy is csak kb. a 15-ikek voltunk a sorban. Kidobtuk a sátrakat és aludtunk volna egy jót, ha nincs ott egy halom kóbor kutya. Mert ezek a jobb sorsra érdemes ebek hol ugattak, hol vonyitottak, csak csenben maradni nem akartak. Mindegy, eljött végül a reggel és röpke másfél óra alatt már ki is léphettünk Marokkóból. Ekkor következett a senki földje, az a kb. 2 kilométeres szakasz, ami alaposan alá van aknázva mielőtt elérnénk Mauritániába. Maradj az ösvényen, mert ezt útnak azért nem nevezném és mindig tarts balra. Végül feltűnt a mauritán határ állomás épülete. Kicsit most változtattak a beléptetési rendszeren, bár ez inkább lassitotta a procedúrát sajnos. Röpke újabb bő 2 óra elteltével már Mauritánia aszfaltját koptathattuk. Már-már kötelező hogy ezen a szakaszon homok vihar legyen, most sem volt ez másképpen. Azért késő délutánra elértük Nouakchott városát, ahol éjjelre kivettünk egy szobát és gazdagabbak lettünk egy csomó szúnyog csipéssel. Tehát másnap reggel elkezdhettük szedni a Malarone-t malária ellen. A szállás neve Auberge Awkar, és közvetlenül az első körforgalom mellett található. Egyébként tábla is jelzi, hogy 150 méterre van onnan. Már ismertem a helyet, hiszen tavaly áprilisban is itt szálltam meg. A hely érdekessége, hogy egy magyar VW Transporter áll az udvarán.
Másnap daráltunk tovább, mivel még sötétedés át akartunk lépni Maliba, mivel Mauritániában külföldiek nem autózhatnak sötétedés után, az elmúlt időszak emberrablásai miatt. Gondoltuk a rövidebb úton megyünk Szenegál felé. Azt viszont nem tudtuk, hogy ez az út nagyon lassú, nagy része nem aszfalton halad és mindenhol épitik, ezért csak nagyon lassan lehet rajta haladni. Nem is beszélve a rengeteg ellenőrző pontról, ahol mindig muszáj volt a helyi erőknek értetlenkedniük egy sort, amivel jelentősen sikerült minket lassitaniuk. Végül Selibabi-ban közölték velünk, hogy itt kell kiiratni az útleveleket, és innen csak a csendőrség kiséretével mehetünk tovább a kb. 50 km-re levő Mali felé, mert besötétedett. Persze amig mindezt kisütötték eltelt legalább 1 óra és tényleg besötétedett. Végül elindult a Gendarmerie járőre előttünk a szavanna útvesztőiben, de persze jó ha 20km-es sebességgel haladt és persze nem a leggyorsabb, hanem a legrövidebb úton. Ami szerintem a lehető leglassabb is volt egyben. Egyszer csak megálltak, és közölték, hogy ennél a falunál meg kell várnunk a Commandant-ot, mert innen már csak ő mehet tovább, az már nem az ő körzetük. Leteritettek egy szőnyeget és azon ücsörögtünk egy csomót a tök sötét éjszakában. Közben a helyiek megvendégeltek minket egy kis kecske tejjel, amit errefelé cukrozottan fogyasztanak. Nem volt rossz, de azért volt bennem egy kis aggodalom, hogy a gyomrunk mit fog szólni ehhez. De szerencsére nem lett semmi bajunk tőle. Végül megjött a parancsnok, egy vidám ember, és indultunk tovább. Ő már bátrabban hajtott, csak éppen a vak sötétben úgy felverte a port, hogy jóformán semmit sem láttunk. Természetesen ő is a legrövidebb utat választotta a leggyorsabb helyett, de mit volt mit tenni, követnünk kellett. Egyszer csak hirtelen nyuszikat láttunk meg a reflektorok fényében, és a parancsnok autója hirtelen lefékezett. Majd kiugrott a parancsnok és puskáját előkapva rádurrantott az egyik nyuszira. Majd egy másikra is, és ezt már el is találta. Nagy vigyorogva mutatta a zsákmányt, de sajnos lefotózni nem engedte magát. Mivel ez a művelet még többször lejátszódott, megpróbáltam vaku nélkül lefotózni, de ez a gépemmel lehetetlen feladatnak bizonyult ilyen rossz fényviszonyok mellett. Talán egy jobb géppel sikerült volna ezt a soha vissza nem térő alkalmat megörökitenem. Végül elérkeztünk egy faluba, ami a gps szerint már Maliban volt, és nem sokkal utána a parancsnok közölte, hogy ez már valóban Mali, innen már nem jöhet tovább, csak magunkra számithatunk. Jó későre járt már, szerintem vagy 4 óra elment erre a bohóckodásra. Magunktól már mélyen bent jártunk volna Maliban, de egy nem minden napi élménnyel szegényebbek lettünk volna. Nekikezdtünk bolyongani a szavannán, ahol össze vissza mennek a jelöletlen földutak és csapások, de végül értelmesebbnek láttuk megállni és éjszakára sátrat verni. Másnap rájöttünk, hogy pont az út közelében vertünk tábort és elindultunk. A szavannán autózni még nappal sem egyszerű feladat, az utak állandóan változnak, ahogy az esős évszak árvizei alakitják a tájat. Ráadásul több falun is át kellett menni közben, ami inkább hátrány errefelé, annyira zegzugosak és érthetetlenek az utak elhelyezkedése. Végül nagy nehezen elvergődtünk Kayes-ba, ahonnan már aszfaltozott úton mehettünk Bamako felé tovább. Persze még Kayes-ban be kellett menni a rendőrségre, hogy bepecsételtessünk az útlevelekbe, mivel zöld határon jöttünk át. Itt azért volt egy kis értetlenkedés, főleg mivel az autó biztositásunk nem volt nálunk, lévén azt Villám elfelejtette odaadni, mielőtt 25-én lelépett volna a mezőnytől, mikor a bamakosok nagy részét magával vitte Bamakoba. Mire Bamakoba értünk ő meg már pont a Bamako-Budapest járaton ücsörgött.
A lényeg hogy végre itt vagyunk Bamakoban, ahol a még itt lévő magyarok kitörő lelkesedéssel fogadtak minket, és újból gratuláltak a győzelmünkhöz.
Holnap autószerelés, és persze egy kis piacolás is, este lazulás, azután meglátjuk, mert még itt szeretnénk elintézni a nigériai vizumunkat, ami még hiányzik. Amint meglesz indulunk tovább, az ismeretlen Burkina Faso felé.